(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Kozma atya szentbeszédei 2014 június
Kozma atya szentbeszédei 2014 június

Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepe


(2014. június 29.)

Szentmise bevezetése

Kedves Testvérek!
Sajátos kísérletnek tűnik ma már minden egyes vasárnap az ünneplés! Európában élünk, ahol az isteni üzenetnek mintha nem lenne helye, vagy elerőtlenedett volna!Ma Szent Péter és Szent Pál apostolokat ünnepeljük! Ők az Egyház oszlopai! Ők azok, akikre épül az Egyház!
Isten szeretete teremtette a világot! Isten szeretete hívott életre bennünket! Isten szeretete hordoz minket! Ma, Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén legalább mi próbáljunk rezonálni erre az igazságra: Isten életünket hordozó szeretetére!
Kevesen vagyunk, egyre kevesebben vagyunk egész Európában, ezért sokkal, de sokkal nagyobb a felelősségünk, mint korábban volt! Ezt a szentmisét a magyar Egyházért szeretném felajánlani. Imádkozzunk a magyar kereszténység jövőjéért! A jelene olyan, amilyen. A jövője viszont a mi kezünkben van! Olyan lesz a jövője, amilyen a mi kereszténységünk! Elgondolkodhatunk ezen! Kérjük Isten irgalmát, erősítő kegyelmét! Álljunk Isten elé és kérjük, hogy szeressen bennünket!

Szentbeszéd

Kedves Testvérek!
Szent Péter és Szent Pál apostolok közös ünnepén, ha a meghívásukra, a mindvégig való kitartásukra gondolunk, akkor valóban igaz ez a megállapítás, hogy Jézus szeretete ennek az ünnepnek a tartama! A kérdés az, hogy a harmadik évezred elején van-e még üzenete ennek a jézusi szeretetnek itt Európában? Hívó szó-e ma is Jézus szeretete, amikor egyre kevesebben ünnepelünk nemcsak itt, hanem Európa összes országában. Egyesek azt mondják, hogy a kereszténység elhagyta Európát. Ez tévedés! Európa hagyta el a kereszténységet! A kereszténységnek itt mintha nem lenne szava. Brüsszeli képviselő és a keresztény értékrend
Nem tudok szabadulni attól a benyomástól, amit a magyar televízióban láttam, hallottam. Valaki, aki minket fog képviselni Európában, arról beszélt, hogy a kereszténységnek, az Egyháznak tudomásul kell venni, hogy az európai ember gondolkodása nem a kereszténység értékrendje szerinti. Sajátos kijelentés! Joga van mindenkinek azt mondani, ami neki tetszik. Csak nem folytatta, mert arról kellett volna beszélni, hogy mik azok az értékek, amik meghatározzák az európai ember gondolkodását? Merre megy az európai ember? Erről nem beszélt! Mindenek ellenére ma is a kereszténység értékrendje határozza meg az emberek gondolkodását, akár hívők vagy nem hívők, vallásosak vagy nem vallásosak. Arról beszélnek, hogy milyen fontos a szabadság, az ember szabadságélmény nélkül nem tud élni! Milyen fontos a közösség, az emberek egymással való összetartozása! Milyen fontos a szolidaritás! Ezek keresztény értékek! Európa, a világ a kereszténységtől kapta ezeket az értékeket!
Ez a képviselő arra gondolhat, hogy támadásba kell lendülni a kereszténységgel szemben, ahogy hallottuk az első keresztényüldözés már Jeruzsálemben elkezdődött. Ez folytatódik a mai napig. Ma a legdurvább keresztényüldözés folyik a világban! Ez így van! Kezdődött Egyiptomban, Irakban, folytatódik Szíriában. Ma már két egész kilenctized millió ember menekült el Szíriából, ebből közel kétmillió a keresztény. Elsősorban a keresztényeket üldözik el onnan is. Zavarótényezők a maguk „értékrendjével”. Ez a képviselő a keresztények érdekeit nem képviseli? Nekünk nincsenek érdekeink? Minket nem kell képviselni senkinek? Jó! Marad az Isten! Fájdalmasan tapasztaljuk, hogy milyen megnyilatkozások hangzanak el. Európa istentelen lett, a pogányság felé halad. Persze, a kereszténység nem függvénye Brüsszelnek! Komolyan számba veszik-e azt, hogy Európának keresztény gyökerei vannak? Ezt félretolták, mintha ez nem is lenne igaz! Európában individualista, egoista, - bárki, bármit mond, - életellenes és emberellenes szemlélet hatalmasodik el! Kevés vigasz nekünk, akik itt élünk, hogy a kereszténység nem azonos Európával. A világ gondolkodását az európai kereszténység határozta meg, indította el a kulturális, sőt technikai fejlődés előrejutásában! A kereszténység sokkal hatalmasabb Európánál! Péter és Pál apostolok elhívása!
Ma ünnepeljük Pétert, aki a szikla, Pált, aki a nemzetek apostola! Mindkettőjüket Isten hívta ell. Péter azt a gyönyörű vallomást tette, amit az előbb hallottunk az evangéliumból. Péter korábban elég gyenge embernek mutatkozott, krisztustagadónak, gyávának. Istennek volt valami titka Péterrel kapcsolatosan! „Te Péter vagy, erre a sziklára építem Egyházamat
és a pokol kapu sem vesznek erőt rajta!”
Pál kegyetlen módon üldözi a keresztényeket, őt szintén elhívja az Isten! Az üldözőből, Saulból Pál lesz, a nemzetek apostola! Krisztus meg is jövendöli, hogy nagyon sokat kell majd e miatt szenvednie! Szenvedett is! Mindkettő vértanú lett. Mindegyiket kivégezték. Istennek volt valami titka Pállal kapcsolatban is. Isten előbb szeretett minket!
Akkor jutunk az élet területére, ha azon gondolkodunk, hogy ennek az ünnepnek tartama a jézusi szeretet! Péter és Pál fölismerték minden gyarlóságuk, gyengeségük ellenére, hogy
Jézus szeretete Isten szeretetét mintázza! Istenről ez a legfontosabb, amit nekünk tudni kell!
Milyen más lenne a világ, ha ezt az emberek végiggondolnák legalább egyszer az életükben, hogyaz Isten előbb szeretett! Ez döntő! Annyit beszélünk a szeretetről. Az ember szeretete válaszszeretet! Szeretni csak az tud, aki értékeli azt, hogy az Isten előbb szeretett!
Ezt fölismeri, ajándéknak fogja föl az életet és válaszol az Istennek!
A mindennapi életünkben is a szeretet azt jelenti, hogy valakinek válaszolunk. Nekem is válaszolhatnak, én is válaszolhatok, tehát a kezdeményezés is, az előbb szeretett is mindegyikünkben meg lehet egymás iránt. A szeretet akkor bontakozik ki, amikor ezt valaki fölismeri, értékeli és erre válaszol! Péter nagysága az, hogy ő felismerte és válaszolt! Az a vallomás, amit ma hallottunk, ezt erősíti meg! „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia! Kihez menjünk? Az élet igazsága Nálad van!” Te hoztad el nekünk Isten jóindulatát, Isten szeretetét! Erre válaszolni kell!
Mennyi jóindulatú ember lenne a földön, ha Istennek erre az előlegező szeretetére válaszolnának! Nem beképzelten, gőgösen úgy gondolkodnánk: Isten? Pál, aki elhozta nekünk az evangéliumot Ázsiából Európába, a legnagyobb szolgálatot tette! Európa akkor emelkedik! Kevésszer gondolunk arra, hogy - ahol most akkora bajok vannak, amikről hallunk, - mi európaiak talán hosszú időkön keresztül le is néztük Elő-Ázsiát, Kis-Ázsiát. A kereszténység ott születik! Az az értékrend, ami Európát Európává tette, onnan jött! Milyen izgalmas lenne az életünk, ha ilyen értékelő módon fordulnánk a keresztény igazságokhoz!
Isten előbb szeretett! Péter válaszolt rá! Pál válaszolt rá! Isten szeretetének másik jellemzője: mindenek ellenére szeret! Isten nem valamiért szeret bennünket! Nem azt nézi, hogy ki milyen! Önmaga miatt szeret bennünket!
Isten hisz abban, hogy ha az ember válaszol, ha értékeli ezt a nagylelkű gesztust, akkor az ember meg fog változni! Nem lesz szent, gyarló, esendő ember mindegyikünk, de egyre több olyan válasza lesz, ami őt is más emberré teszi! Az ember új életet tud élni!
A mai ünnep központi gondolatai Azért ünnepeljük Pétert és Pált, mert figyelmeztetnek bennünket! Tanítanak életük példájával, életük odaadó áldozatával! Szeretném, ha elgondolkodnánk ezen!
Isten éppúgy szeret minket, mint Pétert, meg Pált! Mi is tudunk válaszolni az Istennek, ha akarunk! A válaszunk általában azért nem születik meg, mert nagyképűek, beképzeltek vagyunk! Azt hisszük, hogy nekünk nincs ilyenre szükségünk! Aztán nézzük meg, hogy milyenek leszünk, beképzelt, istentelen emberek!
Isten segítsen bennünket, hogy tudjunk hinni Isten szeretetének erejében!
Tudjuk komolyan venni, hogy nekünk erre válaszolni illik!
Az életünket jelenti, ha erre képesek vagyunk!
Higgyünk abban, hogy az Egyházat ez a szeretet tartja fönn! Lehet, hogy Európa lekívánkozik Isten tenyeréről. Mások viszont kívánkoznak az Isten tenyerébe! A történelem ilyen. A 2000 évvel ezelőtti kezdetekre gondolva, mekkora változások történtek ott! Mi gazdagodtunk, ők mintha elszegényedtek volna. Isten adjon nekünk erőt, adjon bátorítást!

Imaszándék a Mi Atyánkhoz

Kedves Testvérek!
Ezt az imát Jézus tanította nekünk! Nélküle és az apostolok nélkül ez az ima sem lelhetett volna otthonra az ajkunkon! Micsoda igazságok fejeződnek ki benne!
Most gondoljunk Gellért Testvérre, akinek tegnap ünnepeltük a születésnapját! Együtt imádkoztunk, köszöntöttük őt! Ma is hallottunk arról az igazságról, hogy Isten hív bennünket, hogy egymás szolgálatát vállaljuk!
Európában fájdalmasan tapasztaljuk, hogy az emberek alig akarnak elindulni a másik szolgálatára, legfeljebb olyan úton, ahol ők nagyon meggazdagodnak. Amikor bajban vannak, akkor várják, hogy istenhívő emberek ápolják őket. Aki bekerül a kórházba, mindenki azt kérdezi, vannak apácák, szerzetesek.
Ugyanakkor, amikor el akar indulni egy fiatalember, akkor legtöbb esetben magukat kereszténynek tartó családok, szülők nem engedik őket. Hogy képzeli, ilyen úton elindulni, keresztényként Isten szolgálatára, emberek szolgálatára? Nagy baj ez egész Európában, nincsenek emberek, akik az életüket odaszánják az emberek szolgálatára ezekben a legnehezebb helyzetekben: betegségben, szegénységben, nyomorúságban.
Ezt a szolgálatot istenhit nélkül alig lehet végezni! Gellért köszönjük!

Mi Atyánk…

 


Pünkösdvasárnap

(2014. június 8.)

 

Szentmise bevezetése

Isten hozta a Testvéreket!
A Lélek ünnepe van ma. Azért imádkozunk, hogy a Lélek határozza meg gondolkodásunkat, igazgassa az emberi közösséghez tartozókat. Néha üresek vagyunk. Ez a szó, ez a fogalom sokszor elő is jön. Mintha minden elszállna az emberből, ürességet érez magában, a társadalomban, a világban is. Kiürül minden. Ezért imádkozunk Isten előtt, hogy küldje el a Lelket, mert ha a Lélek felől élünk, akkor teljes életet élünk! Ha a Lélek határozza meg az emberek életét a közösségekben, akkor megmenekül a világ!
Lelket váró szívvel vegyünk részt ezen a szentmisén!

Szentbeszéd

Jézus, mint a legfontosabbat mondja:
„Küldetésetek van!”
Kedves Testvérek!
Ez azt jelenti, hogy senki sem élhet önmagának és egyetlen közösség sem önmagáért való! Küldetésünk van, az egyes embernek és a közösségnek is! Pünkösd ünnepe erről szól!
Küldd el Szentlelkedet és megújul a föld színe!
Ne a teremtett világra gondoljunk, a teremtett világ tökéletesen működik a maga törvényei szerint. A világ törvényszerűségei szerint mindig diadalmaskodik az élet! Velünk, emberekkel egészen másképpen áll a dolog, az egyes emberrel és az emberi közösségekben is. A mai ünnep beteljesíti a krisztusi művet, ez a nagyon fontos időszak, húsvét időszaka befejeződik és a mindennapok világa következik.
Küldetésünk most kezdődik! Eddig erre készültünk!
Az Egyház fölkészít bennünket a maga pedagógiájával a küldetésünkre
Lukács evangélista – akitől hallottuk az első olvasmányt – nagyon precízen, mintegy szerkeszti az evangéliumot, az üzenetet, hogy egyre többet értsünk meg belőle. Amikor a Lélekről szól, akkor visszautal a kezdetekre, Jézus születésére. Az egész egyházi ünnepkör, karácsony, húsvét, pünkösd a mi lehetőségünket vázolják föl. Karácsonykor ünnepeljük, hogy Isten értünk Emberré lesz. Üzenet arról, hogy milyen elgondolása volt Istennek rólunk, emberekről. Húsvét az ember titkának kiteljesedését állítja elénk. Pünkösd az ember küldetéséről szól. Pünkösd ünnepén az egyes embernek és a közösségeknek is - mindegy, hogy világi, vagy egyházi közösségek, - azon kell elgondolkodni, mit jelent a Lélek felől élni. A közösségben emberek élnek, hogy együtt tudjanak élni, valamilyenfajta igazságra van szükség, amelyhez mindenki igazodik, különben fölbomlik a közösség.
Akár az egyén életét, akár a közösség életét nézzük, arról van szó, hogy egymásért élünk! Küldetésünk ebben áll! Mit jelent a Lélek felől élni? Isten Szent Lelke nyilatkoztatja ki nekünk az igazságot, a mi egyéni életünk igazságát és a közösség igazságát! Isten meglátogatja Máriát és a Szentlélek által megszületik Jézus. Egyéni életünket e felől a titok felől kell értelmezni. Pünkösdkor eljön a Lélek és megszületik az Egyház, minden emberi közösség őstípusa, mintája. Minden fajta közösségnek ezt a pünkösdi Egyházat kell valamiképpen utánozni, különben a közösségek maguknak valók lesznek, maguknak élnek. Ezt mindig is nagyon jól tudták az ördög szövetségesei, az volt a céljuk, hogy az Egyházat, mint közösséget kérdésessé tegyék. Az elmúlt évtizedekben az idősebbek ezt megtapasztalták, a fiatalok hála Istennek nem. Az Egyház legnagyobb ellensége az ateizmus, az istentelenség, az Egyházat, mint közösséget beszorította a templomba. Ott élhetnek, ahogy akarnak, ott imádhatják az Istent, egymással is jól érezhetik magukat, csak ki ne jöjjön a világba az ő kegyelmi gazdagságuk! Hiszen a világ az övék.
Jézus azt az igazságot hangsúlyozza: „Elküldöm nektek a Lelket! Menjetek el az egész világra, hirdessétek az evangéliumot! Tegyetek tanúságot Rólam!” Jelenítsétek meg az isteni gondolatot az emberi közösségekben!
Gondolkodjunk az egyén küldetéséről
Mintázzuk magunknak Jézust, aki értünk Emberré lett, aki a Lélekből születik erre a világra, akiről Isten azt mondja: „Ez az Én szeretett Fiam!”
Jézus titka: hogy nem az ő egyéni elgondolásai, nem a maga akarata meghatározó a mindennapjaiban, hanem az Isten akarata! Az az Én eledelem, hogy Atyám akaratát teljesítsem!
Mi az Atya akarata?
Az Úr Lelke Rajtam, – mondja Jézus, amikor a kafarnaumi zsinagógában először megszólal az egész nép hallatára, - hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, bátorítást a foglyoknak! Jézus az Atya akaratát akarja teljesíteni! Az Atya akarata az, hogy mi emberek egymást megmentsük! Az Atya akarata az, hogy mi emberek fogadjuk el, hogy egymásra bízott bennünket az Isten!
Ha mi nem indulunk el az emberek felé, elsősorban a legkiszolgáltatottabbak felé,
akkor az emberek meghalnak! Látszólag élnek, de akinek nincs embere, az élő-halott!
Az az Atya akarata, hogy mi emberek elinduljunk egymás felé, mi emberek elfogadjuk egymást!
Húsvét titka azt az igazságot mélyíti el, hogy egymást szolgáljuk, egymást elfogadjuk, kinyíljunk egymás felé és életünket elajándékozzuk a másik embernek! Az egyénnek nincs más útja! Nincs más emberi lehetőségünk! Ha erről lemondunk, akkor elvétettük az életünket!
A megújulás: Küldd el Szentlelkedet és megújul a föld színe!
Mi emberek csak akkor újulunk meg, ha kitörünk a magunk szűk világából! Ha vállaljuk a kockázatot, hogy egymás felé indulunk és együtt gondolkodunk az emberi életről! Ez nagyon kockázatos! Ha az egyén felől nézzük, a világ összes baja éppen az, hogy ezt a kockázatot senki nem akarja vállalni!
Találkozás másképpen nincs, másképpen nem lehetséges, csak ha úgy találkozunk a másikkal,
hogy kiszolgáltatjuk magunkat a másik embernek!
Ha ez a készség nincs meg bennünk, akkor valamiképpen egymás mellé hoz bennünket az élet,
menekülünk önmagunk elől a másikhoz, de valójában nem akarunk a másik emberrel összetartozni!
Az egyén megújulása a karácsony titka, a húsvét titka! Jézus útján indulunk el egymás felé!
Ez az egyik, az egyénre szabott üzenet!
A másik üzenet: a közösség küldetése
Pünkösd az Egyház születésnapja! Az Egyház minden közösség őstípusa. A közösségek vagy az Egyházat mintázzák, vagy nincsenek. A közösségek azt jelentik, hogy valóban megvalósulnak. Az ember nagy kísértése, hogy úgy gondolja, összetartozik, közösségben van a másikkal, de valójában a maga pecsenyéjét igyekszik sütögetni szinte mindenki. Úgy gondolja, hogy a közösség arra való, hogy valamilyenfajta biztonságot adjon és lehetőségeket arra, hogy az ember egyéni érdekeit szolgálja. Az ember egyéni java nagyon fontos, mert az ember kiszolgáltatott, rászorulunk egymásra, de az alapállás az, hogy egymással közösségben legyünk! A közösség nem arra való, hogy kiszolgáljon bennünket!
A közösség arra való, hogy egymással közösségben legyünk! Küldd el Szentlelkedet és megújul a föld színe!
Az isteni Lélek – hallottuk ma - eszetekbe juttat mindent! Az isteni Lélek bátorít benneteket, erőt ad a küldetésetekhez! Mit jelent? Akkor vagyunk közösségben, akkor lelki a közösségünk, ha Jézus szavainak igazságára segítjük egymást! Jézus szavainak az igazsága – az egyénekre már említettem – hogy egymásért élünk!
A közösség akkor erős, ha mindenki azt keresi, hogy miképpen tudna a másiknak örömet szerezni, miképpen tudná a másik életét kiegyensúlyozottabbá, boldogabbá tenni!
A Lélek bátorít benneteket! Az igazi közösség tagjai bátrak, vállalják a kockázatot! Nem félnek azoktól a sebektől, amik jelen vannak minden próbálkozásunkban! Egymáson ütünk sebeket, de a sebek begyógyulnak!
Jézus haláltokozó sebei is begyógyultak! Hordozza Magán, hogy soha ne feledkezzünk el arról,
hogy csak az tud a másikkal közösségben lenni, aki tud kockáztatni a másikért!
Nem úgy, ha valamit meg kellene tenni, akkor jobb nem beleártani magunkat, - szokták mondani. Amikor az ember kockáztat, amikor a kihívásokkal szembenéz, akkor sebeket is kaphat. Csak ebben az esetben élő a közösség! Különben nem az életet szolgálja, hanem az egyes emberek biztonságát csupán. A közösség ennél sokkal, de sokkal több!
A közösség az élet dinamikáját jeleníti meg!
Pünkösd ünnepén egy nagy levegőt kellene venni mindegyikünknek és dönteni: merünk-e a Lélekre hagyatkozni? Készek vagyunk-e arra, hogy a Lélek indításait magunkévá tesszük? El tudunk-e jutni odáig, hogy nem magunknak élünk, hanem egymásnak és egymásért? Be tudjuk-e látni, hogy minden közösség ősmintája a mi keresztény közösségünk?
Erre a keresztény közösségre van szüksége a világnak! Állandóan a közösséget emlegetik a világban, de az esetek többségében különböző szerződésekről, érdekek érvényesítéséről van szó, valamilyenfajta menekülésről, biztonságról.Az Egyház küldetése, hogy azok, akik még távol vannak, akik még nem ismerték fel a közösség hordozó erejét, azok idetaláljanak!
Ezek nem egyszerű kérdések. Európa kereszténysége ott tart, ahol. Ez onnan származik, hogy mi európaiak Istenre hivatkozunk, sokan Istent emlegetjük, még többen tagadják az Istent és ezáltal egy életellenes világ jön létre, amelyben nem lehet élni! Ez nem azt jelenti, hogy az embernek nincs mit enni, nincs hol lakni, nincs ruhája. Sokkal, de sokkal többről van szó, mert az ember vagy a Lélek felől él, vagy az ember önzése mindent lerombol! A jó Isten segítsen bennünket arra a bátorságra, hogy az Isten Lelkét engedjük be az életünkbe és kövessük a Lélek szólítgatásait!

+ A M E N +


Imaszándék a Mi Atyánkhoz

Kedves Testvérek! A közös imádságban azt kértük, hogy a szentmise titkát egyre jobban megértsük. Mi a titok értelme? Az, hogy Jézus értünk élt és értünk halt meg! Nem Önmagára gondolt, hanem ránk! Ilyen egyszerű! A közösség értelme nemcsak az, hogy egymást bátorítjuk, ha igazán hitre jutottunk, akkor azon kell mindenkinek elgondolkodni, hogy hány embert vezetett az Isten közelébe, abba a csodálatos világba, amelyben ő hitre jutott, amelyben fölismerte az élet értelmét! Hány embert segített ebbe a világba? Vagy megelégedünk azzal, hogy mi gyarapodunk valamiképpen, vagy segítséget kapunk életünk terheinek elhordozásához. Gondolkodjunk el ezen, mert a küldetésünkről van szó!

Mi Atyánk…

 


Szentmise befejezése

Kedves Testvérek! Az áldással befejeződik a szentmise és ezzel az áldással a húsvéti időszak is. Az áldás mindig az Isten igenje! Kérjük, hogy mozdítson bennünket a kegyelem! El tudjuk fogadni, hogy minden nap meg kell újulnia az egyénnek is, a közösségnek is. Az egyén sem élhet önmagának és a közösséghez tartozó egyénnek sem szabad megfeledkeznie arról, hogy egy közösség nemcsak hordozza, hanem feladatai vannak, küldetése van!

+ Á L D Á S +

Húsvét hetedik vasárnapja

(2014. június 1.)

Szentmise bevezetése

Kedves Testvérek!
Nagyon-nagy ünnep ez a mai, Krisztus mennybemenetelének az ünnepe. Nekünk az a feladatunk, hogy ennek a titoknak mélyébe hatoljunk, hogy valamit fölfogjunk belőle, miről is szól, mi az üzenete számunkra. Nem egyszerű, mert olyan képi módon fogalmazzák meg az akkori korok emberei ezt, ami tőlünk már idegen. Kérjük a jó Isten segítségét, hogy mi, akik oly nagyon a tapasztalati világhoz kötődünk, tudjunk elvonatkoztatni bizonyos képektől. Jussunk el oda, hogy a lényeg valóban láthatatlan! Ezen az úton valami megvilágosodik számunkra
a mai ünnep üzenetéből!

Szentbeszéd

Kedves Testvérek!
Az ilyen fajta ünnepek, mint a mai is, jó lehetőséget nyújtanak arra, hogy bizonyos kérdéseket tisztázzunk magunkban azáltal, hogy igyekszünk valami többet megsejteni abból a titokból, amit egy-egy ünnepünk kifejez. Nem egyszerű, mert az isteni üzenet lényeges mozzanatait 2000 évvel ezelőtt fogalmazták meg, az akkori világkép, emberkép, istenkép alapján. Mit tudunk azzal kezdeni, hogy Jézus fölment a mennybe, egy felhő takarta el a szemük elől? Azt énekeltük, hogy az Úr fölment trombitaszóval. Idegen fogalmak ezek a mai ember számára. Nagyon sokan nem tudnak mit kezdeni ezekkel a képekkel, fogalmakkal. Ennek oka az, hogy az emberek vallásos műveltsége roppant hiányos. Akik hittant tanultak, akik tudnak imádkozni, járnak templomba, azok számára bizonyos fogalmak úgy, ahogy tisztázódnak.Európa nem fogadóképes a keresztény értékekre! Annál is inkább fontos ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, mert a kereszténységtől elidegenedett Európában élünk. A hangadók mindent megtesznek, hogy lejárassák a keresztény értékeket. Azt hirdetik, hogy a modern ember már nem a keresztény értékek szerint formálja, alakítja a világnézetét, magatartását, emberi kapcsolatait. Roppant fájdalmas volt számomra, amikor a Magyar Televízióban hallottam egy valakitől, akit a magyarok küldenek ki Brüsszelbe, - megérdemeljük, ha ilyen embereket küldünk ki – aki arról beszélt, hogy az Egyháznak, a kereszténységnek tudomásul kell venni, hogy azok a tanok, amik 2000 éven át meghatározták az emberek gondolkodását, felfogását, azok ma már nem érvényesek. Ma az emberek más „értékek” szerint rendezik be az életüket. Akik Európát képviselik Brüsszelben, nagy-nagy százalékban így gondolkodnak, istentelen, egyházellenes emberek. Ők mondják a véleményüket, de amikor az ellenkezőjét hallják, akkor föl vannak háborodva. Nekik joguk van, hogy a véleményüket kifejezzék. Ez a szabadságukhoz tartozik A másik oldal nem mondhatja el a véleményét, nincs joga ehhez, nekik a szabadságjog ezt nem biztosítja. Hol élünk? Ez alapvető probléma! Ma Európában nem könnyű a vallási fogalmainkkal, istenképünkkel, egyházképünkkel, hitélményünkkel megállni a lábunkon, mert a legtöbb ember számára ezek ismeretlen fogalmak. Mindenki a hitetlenségében azt gondol bele, amit akar. A probléma az, hogy azokat az értékeket kérdőjelezik meg, amely értékekre mindenki vágyakozik. Ezeket az értékeket a kereszténység, az Egyház hozta el az embereknek először Európába. Innen terjedt el a világba mindenhova ez az üzenet.
A muzulmánok hitvilága
Ma már különösen Európában tapasztaljuk, hogy mit jelent az az értékrend, amit a muzulmánok képviselnek, akik semmivel sem jobbak, mint mi. Nem lehet azt állítani, hogy mi vagyunk a rosszak és most jönnek a jók. A muzulmánoknál olyan előírásoknak kell megfelelni azoknak, akik ahhoz a hitvilághoz akarnak tartozni, amelyek számunkra kegyetlen színben jelennek meg. Mintha lehetőségeiket az emberi szabadság ellenére érvényesítenék. A kereszténység mindig tiszteletben tartotta az ember szabadságát. Ez azt jelenti, hogy szembesülni lehetett, szembeszegülni lehetett, hiszen az ember szabad. Ezt a kereszténység mindig elfogadta. Amikor erőszakos eszközök jelennek meg, akkor ez a gondolkodás halálra van ítélve. Ma Európában a keresztény gondolkodás azért halálraítélt, mert a sokat hangoztatott szabadság, függetlenség mindenképpen hátrányt szenved. Az emberi élet kibontakozása szinte lehetetlen. Az nem kibontakozás, amit ma individualizmusnak mondanak. Az nem kibontakozás, hogy az egyén jogai, lehetőségei az egyetlen irányt mutatók. Közben az a közösség, amelyben az egyénnek élni kell, az a közösség mintha már nem is lenne fontos. Csak az egyének feledkeznek meg arról, hogy ez a fajta gondolkodás elmegy ötvenéves korig. Ötvenéves kor után mindenki másképpen kezd gondolkodni. Addig azt gondolhatja, élem az életemet, erős vagyok, okos vagyok, tehetős vagyok. Később egyre inkább érvényesül az a mindig érvényes gondolkodás, hogy egymásra szorulunk, hogy csak együtt élhetünk! Egymás bátorítására, biztatására, támogatására szükségünk van. Így indul minden felnőtt élet! A gyerek élete magától értetődő, hiszen az ember fészeklakó. A felnőtt nélkül a kicsi gyerek létezni se tudna. Amikor az ember felnőtt lesz, társat keres, akkor ezen értékek mentén teszi ezt. Az emberi önzésünk ezt el tudja téríteni és olyan helyzet teremtődik, mint amilyenben élünk. Igazi értékeinket megújult lelkülettel jelenítsük meg Urunk mennybemenetelének ünnepével kapcsolatosan ezeket szükségesnek tartottam elmondani. Azokkal a képekkel, amikkel ezt az ünnepet kifejezi a 2000 évvel ezelőtt írt Szentírás, ne mosolyogva, értetlenkedve foglalkozzunk.
Új hitélményre van szükségünk! Új emberképre van szükségünk! Új istenképre van szükségünk! Új egyházképre van szükségünk!
Sok mindenre kell figyelni ahhoz, hogy úgy tudjuk megjeleníteni a mi igazi értékeinket, hogy az emberek azon elgondolkodjanak! Nem egyszerű, mert a kereszténység az értékeit nem ráerőszakolja a másik emberre! Mi magyarok még inkább nehéz helyzetben vagyunk, mert bárki bármit mond, az erőszakosság távol van tőlünk. Ha nem így lenne, akkor ma Kárpát-medence sorsa is egészen más lenne, készülve most június 4-ére is.
Az ókori ember világképe
Gondolkodásmódról van szó. Az akkori kor emberének volt egy világképe, volt egy istenképe. Az egyházképe akkor kezdett kialakulni. A hitvilága sem volt kiteljesedett, akkor kezdődik el. Az ókori ember úgy gondolta, hogy a Föld korong alakú, fölötte feszül az égbolt. Ez az ember világa, ebben él. Mondhatni, a Föld olyan, mint egy úszó sziget, úszik a vízen, ezen élünk, fölöttünk az égbolt, azon fölszögelve a csillagok, fölötte trónol az Isten. Ez volt az ókori ember világképe. Ez az ember próbált helyet találni magának a világban, kapcsolatot teremteni Istennel. Így írták le, ahogy hallottuk.
Isten azt akarja: tegyük boldoggá egymást!
Azt hallottuk, hogy Jézus fölmegy a mennybe. Lehet úgy értelmezni, hogy Jézus megszabadul a föld tömegvonzásától, mert Jézus más lény, mint mi emberek vagyunk. Jézus az Isten vonzáskörében létezik. A Föld vonzásköréből kilépő Jézus az Istenhez megy, Istenhez tartozik. Mi emberek földi, önző lények vagyunk, ez a Föld sajátossága.
Jézus azért jött el erre a Földre, hogy minket rádöbbentsen arra, hogy nem lehet önző módon élni!
Nem lehet magunknak élni! Ki kell szakadni ebből a körből, Isten vonzásába kell kerülni! Urunk mennybemenetele ezt a titkot fejezi ki! Ezt kell megértenünk, Isten azt akarja, hogy mi, akik ezen a Földön élünk, szabaduljunk meg önzésünkből, mert csak ebben az esetben leszünk képesek egymást megszeretni! Ebben az esetben leszünk képesek egymásért élni! Az összes tragédiánk ebből származik, hogy nem tudunk kiszakadni ebből a kapcsolatrendszerből! Nem tudunk Isten felé fordulni, az isteni értékrendet magunkévá tenni, amely ennek az ellenkezője!
Isten azt mondja, hogy egymás felé forduljatok, egymásért éljetek, egymást gazdagítsátok,
egymást tegyétek boldoggá! Ez azért fontos, mert erre az élményre mindegyikünknek szüksége van!
Boldogtalanok vagyunk azért, mert nem tesszük boldoggá egymást! Nem az a boldogság, hogy mindent a másiktól várunk, ha megkapom, akkor boldog vagyok. Nem! A boldogság az, hogy érte élek! Nagyobb boldogság adni, mint kapni! Tessék kipróbálni! Nem lehet ezt kontrázni! Alapvető szükségletünk az, hogy boldogok legyünk, de ez csak így lehetséges!
Az Egyház küldetése, az Egyház missziója!
Jézus ezt az igazságot fejezi ki a mennybemenetel titkával. Az apostolok örömmel távoztak! Ez hogy van? Szerették Jézust, hozzá tartoztak, szomorúak voltak, ami vele történt. Most meg örömmel mennek el, hogy Jézus elment? Hogy van ez? Arról van szó, hogy megértették azt, ami az emberi élet értelme: Menjetek el, induljatok el az emberekhez, vigyétek el hozzájuk ezt az isteni értékrendet, akkor boldogok lesztek! Ez az Egyház küldetése, az Egyház missziója!
Ezt a missziót hagytuk el egész Európában! Magunknak élő, önző emberekké váltunk mi keresztények is. Nincs az a frissesség, ami azt jelenti, hogy az ember tud áldozatot hozni a másikért, mégpedig örömmel! Másképp életveszélyes összetartozni! Ha olyan emberrel kötöm össze az életemet, aki nem így néz engem, akkor egy ellenséggel kötöm össze az életemet, legalább is nem értem, miről van szó!
Isten Lelke tesz képessé minderre bennünket!
Ezt az egyházi utat mondja Jézus: elindulni magunktól a másik ember felé! Ebben a találkozásban mi valójában Istennel találkozunk! Nem kell Isten után nézni az égre! Ez a kép megzavarhat! Benne élünk, mozgunk és vagyunk! Isten bennünk van!
„Veletek leszek a világ végezetéig!” – mondja Jézus!
Ez azt jelenti, ha én valakivel így összetartozom, akkor Jézus van bennünk! Ilyen jézusi lesz, ilyen isteni lesz az összetartozásunk! Ezt veszítettük el! Az emberek nem bírják ki egymást! A brüsszeli küldöttünk mondja: bravúr, ez az, ez a jó, ha nem bírjuk egymást! Az legyen, amit én akarok, úgy legyen, ahogy én akarom. Tessék megnézni azt az asszonyt, aki így gondolkodik, kibírható-e? Megnézni azt a férjet, aki így gondolkodik, lehet-e vele együtt élni? Nem lehet! Ezért mennek tönkre a házasságok! Nem képesek az emberek együtt élni! Hiányzik nekik az az Erő, akiről Jézus mondja: „Elküldöm nektek az Isten Lelkét, ő majd képessé tesz benneteket erre!”
A magatok lelke nem elég! A magatok lelkét meg kell váltani! A magatok lelke önző!
A magatok lelkét Isten Lelkével kell átnemesíteni!
Gondolkodjunk el ezeken a kérdéseken. Ne azokon akadjunk föl, hogy hogyan írja le a szent író ezt a titkot. Mi most másképpen írunk le mindent, mert 2000 évvel később élünk. 2000 év múlva megint másképp fogják az emberek ezeket a kérdéseket végiggondolni. Legyen friss a mi emberi életünk! Legyen élhető az emberi kapcsolatunk, akkor megtapasztaljuk, hogy nem vagyunk árvák! Jézus nem hagyott el bennünket, velünk van és bennünk van! A világ is megváltozik körülöttünk!
Ez a misszió: megváltoztatni a világot!
Sajnos, mintha erre nem törekednénk, mintha úgy gondolnánk, ez másnak a dolga! Nem! Mindegyikünk dolga, mindenkinek a maga kicsi körében, mindegyikünk dolga!
Mindenkinek kívánok elegendő bátorságot, hogy ezekkel a kihívásokkal szembesüljön!

+ A M E N +

Imaszándék a Mi Atyánkhoz

Kedves Testvérek! A meggyőződésünkért kockázatot is kell vállalni, a kereszténységünkért is, ha azt akarjuk, hogy hasson! A langyos emberek nem hatnak! Nagyon tetszett nekem, hogy a Szentatya elment Jeruzsálemben a siratófalhoz és ott imádkozott. Legalább ennyire tetszett, hogy megállította a menetet annál a falnál is, amit a zsidók és a palesztinok közé húznak a zsidók. Ez életellenes! Így biztos, hogy nem lehet értékeket képviselni, emberi kapcsolatokat építeni. Éppúgy megállt imádkozni, mint a siratófalnál. Baj az, ha valaki ezt megemlíti, akkor már antiszemita, vagy valami más. Rendkívül fontos, hogy kereszténységünket úgy tudjuk képviselni az értékeivel, hogy mindenkit tisztelünk, becsülünk és törekszünk békességben az együttélésre! Ezért imádkozzunk most!

Mi Atyánk…

 

 


Napi evangélium Vasárnapi prédikáció Segíteni szeretnék! Hírek Hitel-S Program Hálózat a közösségért Pályázatok Hírlevél Online adományozás Betegszállítás Sajtószoba
Közlemények
Lapszemle
Kiadványaink



Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43