Évközi tizenharmadik vasárnap

(2013. június 30.)

Szentmise bevezetése

Isten hozta a Testvéreket! Két héttel ezelőtt innen, ebből a templomból indultunk el és egy héttel később megérkeztünk a győrzámolyi templomba. Gellért Testvér volt az útitársam. Az apostolok lován haladtunk Budapestről Győrzámolyig. Most újra itthon vagyunk. Az ember mindenütt otthon van ebben a világban. Istené a világ és nekünk adta. Azért az embernek szüksége van arra is, hogy olyan emberek vegyék körül, akiknek az arca ismerős, akiknek az arcáról leolvasható valami az Istenből. Gellért Testvér a tanúja, hogy ezen az úton hány új emberrel találkoztunk, hány új ember fedte fel életének ajándékait.

A mai vasárnapon újra itthon együtt köszöntjük az Istent. Minden egyes vasárnap valamiképpen egy családi ünnep. Az ember azért ünnepel, mert szüksége van arra a segítségre, amit csak az Isten adhat. Nagyon sokat jelenthetünk mi egymásnak, de mindennél többet jelent az Isten. Említettem már itt, amit Afrikában a nyomortelepen egy asszony mondott a vasárnapi szentmise után: mi ünnepelni jövünk, mert nekünk szükségünk van arra az isteni ajándékra, amit vasárnap itt kapunk, hogy kibírjuk a hét többi napjait. Ebben az értelemben igaz ez az ünneplés, egyébként nem. Különben csak parancsot teljesítünk rossz esetben. Jó esetben szívesen eljövünk, mert a barátainkkal találkozunk. Valójában Istent dicsőítjük és benne egymással találkozunk.

Ez a mai vasárnap egészen családira sikeredik, mert a mi nagyon kedves családtagunk, Bernadett 60 éves. Mi őt nagyon szeretjük, ő is szeret bennünket. Van, akit könnyű szeretni, van, akit nehéz szeretni. Ő azok közé tartozik, akit könnyű szeretni, mert ilyen. Ünnepeljük vele együtt és az ő családjával ezt a mai vasárnapi szentmisét. Gondoljunk Zsoltra is, kedves férjére, akitől nem is olyan régen búcsúztunk el. Itt van velünk, azzal a mosolyával és azzal a nagyon kedves szavával. Amikor még sikerült egyszer kórházunkban visszahozni őt ebbe az itteni életünkbe, mosolyogva csak annyit mondott: köszönöm! Köszönjük Bernadettet, köszönjük Zsoltot az Istennek és az övéit. Tudjuk megköszönni egymást is az Istennek! Akkor már valahova eljutottunk! Tartsunk önvizsgálatot, kérjük bűneink bocsánatát és ünnepeljünk!

Szentbeszéd

Kedves Testvérek!
Ez a mai vasárnap az alkalmasságunkat firtatja. Nekünk kell ebben a kérdésben válaszolnunk:
Alkalmasnak tartjuk-e magunkat az Isten országára? Isten országa köztetek van!
Isten országa bennetek van! – halljuk a Szentírás figyelmeztetését.
Hogy is állunk ezzel a kérdéssel? Ebben áll a küldetésünk! A keresztény ember Isten országának a megjelenítője ebben a világban! Próbáljunk választ keresni! Próbáljunk eligazodni ebben a kérdésben, mert a lelki békénk, lelki nyugalmunk ettől függ.
Ez a kérdés összefügg a szabadság eszméjével
Pál apostol arra figyelmeztetett bennünket, hogy a szabadságot Jézus Krisztus hozta el nekünk. Az ember a szíve mélyén hordozza a szabadság igényét. A szabadság az, amire leginkább vágyik mindegyikünk. Gárdonyi Géza regényét sokan ismerik: Az Isten rabjai. Gárdonyi azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy minden ember valakinek, vagy valaminek a rabja. Ez igaz! Ő a szerzetesekről beszél, akik egészen sajátos módon elkötelezték magukat az Istennek. A keresztény azzal, hogy megkeresztelik, Isten elkötelezettje lesz. A keresztények Isten rabjai! A mai vasárnap kérdését így mondhatnám: Szabadság rabságban!
Ez rendkívül fontos, mert aki szabadságot akar, az valamiképpen igent mond önmaga rabságára!
Ez a világ, amelyben élünk, felfokozottan foglalkozik a szabadság kérdésével. Nagyon helyes! Történelmileg visszatekintve különböző szabadságmozgalmakat ismerünk. Napjainkban is annyi kezdeményezés van a szabadsággal kapcsolatosan, mégis mintha mindig félresiklanának ezek a törekvések. Van egy kulcsa ennek a kérdésnek, amivel az embernek szembesülnie kell. Ezt én így mondom: Szabadság rabságban! A szabadság alapja az igazság! Ehhez társulnia kell a felelősségtudatnak! Az embernek azt is tudomásul kell vennie, hogy vannak korlátjai, korlátjai a szabadságnak, egyáltalán korlátjai az embernek!
Amikor mi ezzel a kérdéssel szembesülünk, akkor elsősorban erre kell gondolni, hogy mi a szabadság alapja? A szabadság alapja az igazság! Mi az igazság? Az igazság az Isten szava!
Mi az igazság? – kérdezte Pilátus is. Óhajtjuk megtudni az igazságot! Szeretnénk tudni az igazságot! Nem fogjuk megtudni, ha rossz helyen keressük! Az igazság alapja az Isten szava!
Vagy az Isten szavához igazodik az ember, vagy minden törekvése emberi vágyakba, célokba fullad bele, mert emberi vágyaink, törekvéseink, célkitűzéseink vagy az igazsághoz kapcsolódnak, ott nyerik el létjogosultságukat, vagy egyénieskedéssé válnak. Igen sok esetben diktatúrába torkolnak!
A szabadságnak vannak feltételei
A szabadság alapja az igazság! Isten szava az igazság! Minden ember szabad akar lenni. Ezt tudomásul kell venni. Nem csak én, a másik is, a harmadik is és mindenki. Ezzel számolni kell. Ez nem azt jelenti, hogy nekem van jogom a szabadságra, a másiknak meg nincs.
Korlátjaink vannak! Korlátoznak bennünket az isteni igazságok! Korlátoznak bennünket a másik ember adottságai! Korlátoz bennünket egyéni életünk összes adottsága!
Mindezeket számba kell venni, ha szabadságban akarunk egymással összetartozni!
Jézus megjelenítette Isten irántunk való szeretetét!
A szabadság rabság! Áldott rabság, de rabság! Ez miért rabság? Hallottuk a mai szentleckében, - amit az ünnepelt olvasott fel, - hogy Krisztus hozta el nekünk a szabadságot! Itt kapcsolódik a páli kijelentés és a regényíró gondolata. Isten rabjai vagyunk! Pál apostol azt mondja, hogy a szabadságot Jézus hozta el nekünk! Hogyan?
Jézus meg tudta jeleníteni ebben a világban az Isten akaratát, az Isten jóindulatát, az Isten irántunk való szeretetét! Ez a szabadság! Szabadság a jóra! Jézus egész küldetése erről szól! Szabadság a jóra! A szabadság nem öncélú! A szabadság arra való, hogy megvalósuljon ebben a világban az Isten akarata! Isten akaratának lényege a szeretet! Vagyis az, ami jóra az embernek szüksége van! Világos és egyértelmű számunkra, hogy Jézus mekkora ajándékot hozott el nekünk! Fölfedte nekünk Isten szándékát, Isten tervét, hogy az Isten szeret bennünket! Ez a legnagyobb jó, amit Isten tesz nekünk embereknek!
Istenhez mérjük magunkat!
A szabadságunkat azért kapjuk, azért kell küzdenünk érte, hogy mi valóban magunkat az Istenhez mérjük! Azt is hallottuk, hogy a felebaráti szeretet az önszeretethez méretik. Helyes önszeretete csak azoknak lehet, akik Istenhez mérik magukat! Ha az ember Istenhez méri magát, akkor alázatos lesz! Az ember belátja, hogy Istenhez mérve milyen kicsi, gyenge és erőtlen!
Ha az ember Istennel szövetkezik, - szövetség csak szabadságban lehetséges, csak szabad emberek tudnak egymással szövetkezni – akkor olyan kapcsolatban tudunk egymással lenni, amely kapcsolatban nem kell félni.

Szabadságban! Áldott kötelékek! Erről szól a mai üzenet! A vasárnapi Új Emberben olvashatjuk Bonhoeffer evangélikus lelkész egy mondatát. Koncentrációs táborba vitték és ott is halt meg. Nem sokkal a kivégzése előtt írta le a következőt. „Az Isten gyenge ebben a világban, de csak ez a gyönge Isten tud üdvözíteni bennünket!”
Hallottuk, hogy Jézus Jeruzsálembe megy és Szamarián át kell mennie. A szamaritánusok és a zsidók szemben álltak egymással. A szamaritánusok mindig betartottak a zsidóknak, különösen akkor, amikor Jeruzsálembe mentek Istent imádni. Jézus is Istent imádni ment Jeruzsálembe. Ellenségesek voltak. Halljuk Jakabot, meg Jánost: Uram rendezd már el ezt az ügyet. Egy villámot, aztán elintéződik minden. Csapja agyon őket a villám, akkor megtudják, hol kell imádni az Istent, ki az Isten. Jézus: „Nem tudjátok, milyen lelkület van bennetek!”
Ez a döntő üzenet!
Azt kell vizsgálni magunkban, hogy milyen lelkület van bennünk! Az ellentétek, a feszültségek, az ellentmondások csak úgy tudnak megoldódni emberi világunkban, ha mi ismerjük a gyönge Istent! A gyönge Istent, aki a támadásra nem támadással válaszol!
A gyönge Istent, aki az indulatokra nem indulatokkal válaszol! A gyönge Istent, aki egyszerűen hallgat! Egyszerűen nem megy bele a vitába! A lelkületünk kérdéséről van szó! Igazi szabadságra csak akkor jut el az ember, a másik emberrel való szeretetkapcsolatra csak akkor jut el az ember, ha valamiképpen ezt a gyönge Istent hordozza magában! Az erőtlen Isten válasza az egyetlen válasz!
Erőre erőt hozni, verekedés lesz, vitatkozás, gyűlölködés, ellentétek lesznek. Ha az Isten erejével, - vagyis a szeretet erejével, amely gyöngének tűnik ebben a világban, - éljük a mindennapjainkat, akkor van remény, hogy szabadságban tudunk élni! Akkor van remény arra, hogy nem egymáshoz mérjük magunkat, hanem Istenhez! Ha ez történik, akkor van remény arra, hogy egymással is békességben, szeretetben tudunk élni! Ez azt jelenti, hogy amikor a másik megzavarodik, akkor nem erővel válaszolunk neki, hanem a szeretet gyengeségében! Ez a Jézusi válasz! Nincs más válasz!
Ez által tudunk jelen lenni a világban, úgy jelen lenni, mint a szabadság gyermekei, mint azok, akik a rosszat nem rosszal viszonozzák, hanem szabadságot nyertek Istentől a jóra! Meg tudjuk tenni azt, amit szeretetnek mondunk, amire a másik embernek szüksége van!

+ A M E N +

Imaszándék a Mi Atyánkhoz
Kedves Testvérek! Valóban az Isten kegyelme erősít meg bennünket, de azért ha egymással összekapaszkodunk, akkor ugyancsak nő a közösség ereje! Erre gondoljunk most, amikor együtt, egymással közösségben ezt az imádságot imádkozzuk!

Mi Atyánk…

Szentmise befejezése
Kedves Testvérek! Áldás előtt reflektáljunk arra a gondolatra, amit az énekben is kimondtunk: engedjünk Istennek, hogy magához szelídítsen bennünket, mert az ember a gyöngeségben erős! Vagy az Isten erejét hordozzunk, vagy a mi emberi gyengeségeink hatalmasodnak el és eltévelyedünk ebben a világban! Engedjük, hogy Isten szelídítsen meg bennünket! A gyönge Isten, aki a legerősebb, mert legyőzhetetlen!
Isten áldása legyen velünk! Fogadjuk ezt az áldást, segítsen nekünk abban, hogy meg tudjuk jeleníteni Istent ebben a világban, aki minden gyűlölködés, minden ellenségeskedés fölött van az ő gyenge jóságával! De ez hatalom!

+ Á L D Á S +

 

Évközi tizenkettedik vasárnap

(2013.06.23.)

                                                                                                                                                           

Aranymise!

Olv.: Zak 12,10-11.13,1 – Gal 3,26-29 – Lk 9,18-24
Jézus követése

P.Kozma Imre OH. Atyát 50 évvel ezelőtt szentelték pappá és mondta az első szentmiséjét. Ez alkalomból elzarándokolt azokra a helyekre, ahol az elmúlt 50 év alatt szolgált.
„Hálát szeretnék adni az elhívás ajándékáért!
Szeretném megköszönni az emberi találkozásokban születő istenélményeket
és a hit útját vállaló indulásokat!”
A zarándoklatát pappá szentelésének 50. évfordulóján, 2013. június 16-án kezdte, majd szolgálatának helyeit sorra felkereste.

Zarándoklatának és szolgálatának állomáshelyei a következők voltak:
Vasárnap 16-án 9,00 óra Irgalmasrendi Kápolna (Buda)
Hétfő 17-én 18,00 óra Zugligeti Plébániatemplom (Buda)
Kedd 18-án 18,30 óra Pesti Ferences templom (Pest)
Szerda 19-én 18,00 óra Dorog Bányalelkészség templom
Csütörtök 20-án 18,00 óra Táti Plébániatemplom
Péntek 21-én út Győrzámoly felé
Szombat 22-én megérkezés Győrbe
Vasárnap 23-án 11,15 óra Győrzámolyi Plébániatemplom

Aranymiséje alkalmából Győrzámoly község egy emléklappal köszöntötte az Atyát. A hátlapon az első szentmisén választott szentkép és gondolat láthatók.

Szentmise bevezetése

Kedves Testvérek!
Köszönöm a polgármester úr szavait, Ferenc plébános atya szívét. Ferenc atya nemcsak a templomajtót nyittatta ki, hogy elviselhető legyen számunkra a körülmény, hanem a szívét is. Ha egymás szívében helyünk van, akkor jöhet a meleg. A napokban ez a 35-37 fok nagyon megnehezítette az én zarándokutamat is. Jöhet a víz. 1954-ben mennyivel nagyobb volt a víz és menthetetlen volt a falunk.

A jó Isten azért ajándékozta nekünk az életet, hogy a lábunk alatt út legyen. Nem idepottyantott bennünket, aztán vagy ki tudunk lábalni gondjainkból, bajainkból, vagy belefulladunk, - akár Szigetközben az iszapba – vagy bármiféle gondunkba. Isten azt akarja, hogy út legyen a lábunk alatt. Sőt, Jézus azt mondta: „Én vagyok az út!”

Ma azért szeretnék hálát adni, mert ezt az utat velem sokan megismertették. Meggyőződésem, hogy az életünk közös út! Köszönöm mindenkinek, aki eljött erre a hálaadásra. Pontosan 50 évvel ezelőtt ezen a napon - nem ebben a templomban, hanem a templomon kívül, mert nagyon-nagyon sokan voltunk – volt az első szentmisém. Egy zarándokútra mentem. Elindultam ahol most tevékenykedem, a Budai Irgalmasrendi kórházból. Visszaérkeztem ide Győrzámolyba, ahonnan elindult az utam. Tehát a Budai Irgalmasok, Zugliget, Pesti Ferencesek, Dorog, Tát és Győrön keresztül Győrzámoly.

Mindazt, amit megalapoztak a családomban, ebben az egyházközségben, ebben a faluban, azokra az értékekre építettek a bencés atyák, akik elmélyítették bennem a helyes életszemléletet. Talán furcsa, amit mondok, megtanítottak tanulni. Ez nem is olyan egyszerű dolog. Amikor az iskoláimat végeztem, akkor döbbentem rá, mekkora hasznát vettem ennek a sajátos stílusnak, sajátos módszernek.

Szerettem volna végigmenni ezen az úton
Találkozni emberekkel, akikkel együtt kerestük az Istent. Ebben a keresésünkben egymásra is találtunk. Külön ajándéka volt ennek az útnak, hogy sok emberrel találkoztam. Ezek a találkozások a ráadás, mert az igazi találkozásokban az ember mindig gazdagodik. Ezek olyan megnyilatkozások voltak, hogy nem is tudom, lehetek-e gazdagabb. Egyszer kaptam egy levelet, ez volt ráírva: az ország leggazdagabb embereinek. Most a mi Attilánk könyvét tanulmányozom, aki azt mondta: az igazi gazdagság a sokaság. Azt szeretném, hogy a mi nemzetünk igazán gazdag legyen az által, hogy egyre több lesz - elsősorban lélekszámban, aztán lelki gazdagságban.

Isten hozott bennünket! Ünnepeljünk, ünnepeljük az Istent, a többit az Úr megadja!
Az igazi ünneplés lényege, hogy az ember kéri az Isten irgalmát, mert mindannyian rászorulunk az Isten irgalmára. Csak ebből élhet az ember! Valljuk meg, hogy irgalomra szoruló emberek vagyunk!

Szentbeszéd

Kedves Testvérek!
50 évvel ezelőtt volt az első szentmisém itt Győrzámolyban. Elgondolkodtam azon, hogy miben különbözik ez a mai szentmise attól? Akkor egy fiatalember volt a középpontban és sokan körülvették. A közösség, az emberek nagy bizakodással tekintettek egy fiatalemberre, akit vártak. Ma nem ez a fiatalember van a középpontban, ma ennek az ünneplésnek lényegét önök jelentik. 50 év munkálkodása beszél arról, hogy életmentő-e valaki, vagy magának élt.

Ma a közösség van a középpontban, akiket szolgál egy pap, akikért él egy pap, mert ebben tudjuk meghatározni a világ reményét. Vagy egymásra találunk, vagy egymással közösségben vagyunk, vagy reménytelen az egyes ember élete is, meg a közösség élete is. Ma én kicsit hátralépek. Azért választottam azt, hogy ne legyen nagy ünnepség. Szerettem volna egyedül végig zarándokolni ezen az úton. Egyedül Gellért testvér kísért el. Ketten róttuk az utat. azokkal találkoztam, akikkel együtt álmodtunk, akikkel találkozásainkban együtt Istenre leltünk! Ez a nap erről szól, erről a kalandról, erről a zarándokútról, erről az emberi útról!

Azért jöttem ide, azért gondoltam, hogy az út a kezdetekhez vezessen vissza, mert én mindent itt, ebben a kicsi faluban tanultam! Kevésszer gondolunk arra, hogy ezek a kis templomok lelki centrumok. A mai világ baja, hogy az emberek többet foglalkoznak azzal, hogy mit együnk, mibe öltözködjünk, milyen otthonunk legyen. Mi mindennel vesszük körül magunkat azért, mert akkor rendben van az életünk. Megfeledkezünk arról, hogy ezek a lelki centrumok az élet hordozói. Pici kis templom ez is, alig férünk el páran. A századok során építettünk hatalmas bazilikákat és talán megfeledkezünk arról, hogy mennyire fontosak ezek a pici kis pontocskák, hogy minden falu fölé magasodjon egy torony, amely fölfelé mutat!

Ma Németországban több százezer templomot árusítanak. Kiárusítás! Nincs rájuk szükségünk. Az ember meg ijesztő szükségben van! Mintha nem akarnánk érteni azt, amit a miniszterelnök úr mondott pár héttel ezelőtt Jákon, amikor azt a gyönyörű templomot renoválták. Azt mondta: Talán az a bajunk, hogy ma az embereknek nincs ideje imádkozni, templomba járni és valamiképpen a munkához való kapcsolatukkal is baj van. A középkori ember jelmondata: Ora et labora! Imádkozzál és dolgozzál!

Szeretném ma megköszönni itt, ebben a templomban a családomat, ahol olyan közösségi értékeket tanultam meg, amit csak a családban lehet megtanulni. Állami intézetekben nem és családon kívül sehol sem. Megköszönöm az egyházközség nevelő munkálkodását! Megköszönöm Utasi Károly plébános úr életét. Akkor sokkal, de sokkal szegényebbek voltunk, mint ma. Ferenc plébános atya köszönjük, hogy ilyen szép ez az istenháza! Köszönjük, hogy a győrújfalui templom is olyan gyönyörű, idefele jövet bementünk oda is. Ferenc atya köszönjük ennek a megújult templomnak ember és léleknevelő tevékenységét.

Szeretném megköszönni a falu ajándékát. Amikor én itt gyerek voltam, akkor még kalákában ültettük a káposztapalántát. Mindenkinek meg volt a dolga. Kocsisok hordták a vizet a Dunáról. A férfiak vágták a lukat a palántának, mi gyerekek potyogtattuk bele a palántát. Az asszonyok beültették. Jött a következő csoport, mindegyiket jól megöntözte, hogy megmaradjanak, életre keljenek. Még számos közösségi megnyilatkozás volt. A termények közös betakarítása, közös cséplés, házépítések, stb. A falu egy közösség volt.

Szeretném mindezeket megköszönni,
mert én ma is ezekből az étékekből élek,
amit otthon, a templomban és ebben a faluban tanultam!

Most az igehirdetést hallgassuk meg. Formabontó lesz a mai prédikáció. Papi tevékenységem során 27 fiatalember választotta a papságot és dolgoznak az ország különböző pontjain. Van számtalan barátom, nagyszerű elkötelezett emberek. Most egyik legkedvesebb civiltanítványom, munkatársam lesz az igehirdető. Fogadják szeretettel ezt a kedves prédikátort, aki a mai ünnepen önökhöz szeretne szólni.

Vecsei Miklós szól a közösséghez
Nagyszerűen összefoglalta Imre atya életének munkásságát. Szinte mindenre kiterjedt a figyelme, hiszen 35 éven keresztül részese volt az eseményeknek. Szó volt a tanítóról, tanárról és a barátról. Köszönetet mondott a keresztény életre nevelés kegyelmeiért!

Imre atya átvette a szót
Szerintem egy szót sem kell hozzátenni, túl sok volt. Egyet nem mondott el, a legfontosabbat. Egyszer sokat gondolkodtam azon, mi legyen a téma egy év folyamán. Az egyetemista fiatalok kritikusak. A gyerekek mindig kemények, nem könnyű előttük megállni. Akkor egy mondat jutott eszembe a Szentírásból, ez a mondat így hangzott: – ez a mi szerencsénk, mindannyiunk szerencséje, -

„A szeretet sok bűnt eltakar!”
Mindenkinek sok takargatnivalója van. Mindenkinek, el ne higgye valaki magáról, hogy nem! De ha tud szeretni, ha tud jót tenni, akkor valamiképpen Isten előtt is a mérleg elkészül. Ebben a szent meggyőződésben kérem, hogy együtt imádkozzuk el a hitvallásunkat.

+ A M E N +
Imaszándék a Mi Atyánkhoz

Kedves Testvérek!
Az Úr imádságában imádkozzunk a hivatás kegyelméért. Szokták mondani, a papi hivatásért, de minden embernek van hivatása. Imádkozzunk a hivatás kegyelméért, mert ha azt akarjuk, hogy Európa legyen még, akkor ebbe az európai konglomerátumba egy kovászt kell tenni. Ez a kovász a keresztény közösség. Ez a kovász vagy átalakítja, vagy Európának vége van! Nagyon fontos a mi keresztény hivatásunk!

Ne haragudjanak, hogy ez a szentmise hosszabbra sikerült. A hivatás tudatában, akinek el kell szenvedni, szenvedje el, akinek nehezére esik egy kicsit, az köszönje meg a jó Istennek, aki meg örül, az még jobban örüljön. Nem régen voltam Afrikában, Monmassában, ahol 2 é fél óráig tart egy szentmise. Egyik asszony azt mondta a szentmise után: mi nem misére jövünk, mi ünnepelni jövünk, - ők nyomorúságos körülmények között élnek – mi egy hétre kérjük az erőt, mert ez a vasárnapi szentmise ad erőt az összes többi naphoz.

Mi nagyon kevesen vagyunk a szentmisén. Ez fájdalmas! Dél-India, Kerala kommunista India. Ma is így szerepel. Tudják, mennyien járnak szentmisére? A lakosság 90 %-a. Aki meghívott, az mondta: a legjobb keresztények! Thürmer Gyulának is mondtam, hogy hagyják el a hitetlenséget és meglátja, sokan szeretni fogják őket. A kommunizmushoz sem tartozik hozzá a hitetlenség, csak minket megbéklyóztak vele. Más az ideológia és más az istenhit. Többen kellene, hogy legyünk a szentmisén. Van miért imádkozni!

MI ATYÁNK…

Szentmise befejezése

Kedves Testvérek!
Most az aranymisés áldással befejeződik a szentmise. Elköszönünk egymástól és mindenki kap egy kis emlékképecskét, amelyen Istenes Szent János imádsága olvasható. Istenes Szent János a szegény betegek égi pártfogója. A szegénységben élő betegekre gondolok.

Köszönöm, hogy együtt ünnepelhettünk. Győrzámoly az Győrzámoly, nincs belőle több. Biztos, hogy a világ közepe. Ezt minden hittanosom tudta. Fő kérdés volt, ez most már így lesz, amíg én élek biztosan. Utánam majd más fölfedezi újra. Érdemes fölfedezni.

Nyolc éves voltam, amikor döntöttem, hogy pap leszek. Nyolcéves gyerek már végiggondolhat mindent, ha akarja. Aranyos tanító nénink volt, kisdobos ügyek voltak. Én közöltem vele, hogy én nem leszek kisdobos. A döntés után voltam. Mondtam, hogy én keresztény vagyok, - honnan jutott eszembe, senki se mondta – az én világnézetemmel ellenkezik. Nyolc éves voltam és a legnagyobb gondom az volt, hogy pap szeretnék lenni, csak hogy tudok én mindent megtanulni? Margit néni, az esperes úr húga olyan bölcs választ adott, amiből én nagyon sokszor élek, ezt mondta: ne félj ettől, az ember együtt növekszik a feladatokkal. Innen Győrzámolyból indultam el az utamon.

Köszönöm, akik együtt voltak itt most!
Köszönöm a Győrzámolyiaknak!

+ A R A N Y M I S É S Á L D Á S
 

Évközi tizenegyedik vasárnap

(2013. június 16.)

Szentmise bevezetése

Isten hozta a Testvéreket! Jobb egy nap a Te házadban, mint ezernyi nap máshol! A mindennapjainkat máshol éljük, a világban élünk, de nem a világnak élünk!
Erre az egy napra szükségünk van ahhoz, hogy emberhez méltón élhessünk a világban. Szükségünk van hetenként erre az egy órára, hogy a világban teljesíteni tudjuk küldetésünket. Keresztények vagyunk, Isten elküld bennünket, hogy az ő örömhírét vigyük el az embereknek.
Ma ünnepelünk! Ötven évvel ezelőtt ezen a napon, június 16-án szenteltek engem pappá Esztergomban. Más idők voltak minden szempontból, mint a maiak, rosszabbak, meg jobbak. Rosszabbak voltak abból a szempontból, hogy egyetlen egy aktív püspök volt Magyarországon, aki ránk tudta tenni a kezét. A többiek vagy tiltásban voltak, vagy börtönben. Ez akár mondható rosszabbnak. Bizonyos szempontból jobb volt az az idő, mert az emberek akkor jobban érezték azt, mennyire szükségük van erre az egy napra, a vasárnapra. Erre az egyetlen órára az Isten házában, hogy a többi napot kibírják, sőt értékeket hordozzanak. A mai ünnepen szeretném, ha ez az igazság kopogtatna a szívünkön. Igen nagy szükségünk van ezekre a napokra, ezekre az órákra hetenként egyszer. El ne hagyják ezt!
Köszönöm, hogy együtt ünnepelünk, együtt adunk hálát a jó Istennek azért, hogy nekünk még vannak ilyen napjaink és minimum minden héten egy ilyen óránk. Kérjük Isten bocsánatát, hogy megtisztult lélekkel ünnepeljünk!

Szentbeszéd

Kedves, jó Testvérek! Remélem, hogy mi, akik most itt vagyunk, mindannyian őszintén bevallhatjuk azt, hogy minket nagyon szeret Jézus, mert mindnyájunknak nagyon sokat megbocsátott! Ez az alapja az Ő szeretetének! Ez a felismerés szeretetének feltétele. Új pápánk van, Ferenc pápa. Most lépten-nyomon rá hivatkoznak, mindenki tőle várja az Egyház megújulását, megújítását, meg egy kicsit a világ új irányának a kijelölését is.
Ferenc pápa mondta, hogy a kereszténység lényege az evangélium és az Eucharisztia. Mi most ezért vagyunk itt, hogy hallgassuk az evangéliumot, felolvasták nekünk. Azért vagyunk itt, hogy hálát adjunk. Az Eucharisztia hálaadás! A pápa azt mondta, hogy a kereszténység lényege: hallgatni az evangéliumot és bemutatni az eucharisztiát. Mit jelent hallgatni az evangéliumot? Meghallani azt, amit Jézus mond: „Ahogy Én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” Mi az eucharisztia? „Amit Én tettem, ti is azt cselekedjétek!” Mit tett Jézus? Odaadta az Életét értünk! Kiontotta a Vérét értünk! Ezt cselekedjétek egymásért! Adjátok oda egymásnak az életeteket minden áldozatot vállalva! Ebből új élet lesz!
Most azt halljuk meg, amit a pápa mondott: evangéliumot hallani: „Úgy szeressétek egymást, ahogy Én szerettelek titeket!” Eucharisztiát ünnepelni: Adjátok oda – Krisztus példája nyomán – egymásnak az életeteket! Ezt cselekedjétek! A mai napon, mint minden alkalommal, amikor összejövünk, az embernek különösképpen is nyitni kell a Szentlélek felé. Nyissuk ki szívünket a Szentlélek számára! A Lélek segítségére szükségünk van ahhoz, hogy a pápa elvárásának és egyáltalán a krisztusi elvárásnak megfelelhessünk.
Pünkösd üzenete
A pünkösdi ünnep azt mondja, hogy a Lélek eszetekbe juttat mindent! Jusson eszünkbe: minket beleoltottak egy életerős gyökérzetű fába, ez az Egyház fája! Ez a kereszténység! Ezt üzeni a Lélek! Azt is, hogy megkaptuk az Isten segítségét! Ha azokat az erőket, amiket az Isten felszabadít a lelkünkben, azokat összeadjuk, akkor meg tudjuk fordítani a világ útját! Ezt üzeni a Lélek! Egy élő, kipusztíthatatlan gyökerű fába oltattunk bele! Olyan kegyelmi erőt kaptunk Istentől, amin a pokol kapui sem tudnak erőt venni! Rajtunk múlik, hogy összeadjuk-e erőinket!
Pünkösd ünnepe figyelmeztet bennünket arra, hogy megtanít a Lélek benneteket minden igazságra! Mi ez az igazság?
Amit a szentmise bevezetőjében is mondtam: a világban élünk, de nem a világnak élünk! A XX. századi és a XXI. századi embernek valahol itt történt az iránytévesztése. Túlságosan beleszerettünk a világba. Ha az ember emberi életet akar élni, akkor bizonyos távolságot föl kell venni! Ha ezt nem tesszük meg, akkor a gondolatainkat egyszerűen a világ formálja.
A világ fogja meghatározni az utunkat. A világnak csak e világi gondolatai vannak. A világnak csak e világi célkitűzései vannak. Ezért tanítja nekünk a Lélek ezt az igazságot, hogy a világot el kell fogadni, ebben a világban élünk. De aki egy távolságot vesz fel ezzel a világgal, annak rá kell találnia az Istenre! Vigyázat! Csak akkor tudunk egy bizonyos ellentmondásban lenni a világgal, ha ugyanakkor rátalálunk az Istenre!
Úgy nem megy, hogy a világban élünk és a világ meghatároz mindent és úgy mellesleg Istenhez is tartozunk. Összeegyeztetetlen! A világ hatalmas, de ezt a világot nekünk kell formálni és alakítani! Ez csak akkor lehetséges, ha van Istenünk! Lehet, hogy erre az új felismerésre van szükség! A Léleknek erre az igazságára van szükség ahhoz, hogy el ne vesszünk! Megmaradjunk embernek!
Európainak mennyire maradunk meg, ez már kétséges, egyáltalán mi lesz Európával? Ez nem Európa kérdése, ez az emberi élet kérdése! Ebbe a világba születünk bele, de Istenhez tartozunk! Ez a Lélek igazsága!
A mai evangéliumra hivatkozom
Odafigyelni a Lélek indítására. Elfogadni a Lélek igazságát azt jelenti, hogy az ember új útra tér! Mi az ember új útja? Ennek az asszonynak az útja. A görög Szentírás nem azt mondja, hogy bűnös nő. A görög Szentírás azt mondja: rosszhírű. Micsoda különbség! Ugyanarról van szó, de nem azt mondja, hogy bűnös, hanem azt mondja, hogy nincs olyan jó híre. Ugyanakkor megtapasztaljuk ebben a találkozásban Jézus tapintatos szeretetét! Ennek az asszonynak a lépései a mi lépéseink. Azt halljuk, hogy megáll hátul, mert tudja, hogy milyen az élete. Amikor Jézussal találkozik, akkor hullnak a könnyei. A beteljesedés: „Sok bűne bocsáttatott meg, mert nagyon szeretett!
Félre ne értsük ezeket a fogalmazásokat. Mindegy az, hogy sok, vagy kevés bűne van valakinek. Ki tudja, hogy mi a sok, meg mi a kevés. Egyedül az Isten a tudója ennek. Aki Jézus gyengéd szeretetével találkozik, az új irányt vesz! Mennyire így van! Azok az emberek, akik ott voltak, meg voltak botránkozva, hogy egy Simon farizeushoz elmegy Jézus. Hogyan? Még le is ül vele egy asztalhoz. Simon mindezt elfelejti, hogy mekkora kegyet gyakorol vele Jézus. Amikor megjelenik ez az asszony, akkor az ő szívében - akivel már kegyet gyakoroltak, - föltámadt az ítélet. Ha tudná, hogy ki ez a valaki. Simon, mondanék neked valamit. Akkor elmondja Jézus azt, amit hallottunk. Ennek az asszonynak egy új élete lesz
a Jézussal való találkozás nyomán, mert Jézus közel engedi magához az embert. Nem kérdezi, hogy honnan jött. Nem kérdezi, hogy mekkora terheket cipel. Egyszerűen Jézus közelében fölismeri az élet lényegét! Sok bűne bocsáttatott meg, mert nagyon szeretett! Ez az új út!
Azt szeretném kérni ezen a mai ünnepen, gondolkodjunk el ezeken a nagyon vázlatosan egymásmellé állított gondolatokon. Mindenképpen tegyük magunkévá ennek az asszonynak a példáját, mert valahonnan jön mindegyikünk. Jézustól mindegyikünk messze van, de közelében megújulhatunk! Ez az egyetlen lehetőségünk! Ezen a szentmisén ezt az egyetlen lehetőséget szeretnénk megragadni!

+ A M E N +

Imaszándék a Mi Atyánkhoz

Kedves Testvérek! Ez az imádság az Úr imája a mi közösségi imánk. Kérjük ebben mindannyian azt, hogy az Úr útján tudjunk járni! Az Ő igazsága legyen a mi igazságunk! Ilyenkor, az 50. jubileumi év alkalmával nagy ünnepségeket szoktak tartani. Szeretnék erről lemondani. Azt gondoltam, hogy a szentmisében találkozunk egymással. Imádkozzanak értem és én is imádkozom mindazokért, akik jelen vannak.
Úgy határoztam, hogy egy gyalogos zarándokútra indulok innen a végső állomástól az elsőig visszafelé. Minden este egy-egy helyen megállok, ahol valaha is az Úr szolgálatában tevékenykedtem. Holnap este Zugligetbe megyek vissza. Holnapután a pesti Ferences templomba. Utána Dorog bányalelkészségre. Tovább Tátra, ahol az első néhány hetet töltöttem el. Onnan kicsit hosszabb út lesz Győrzámolyig. Jövő vasárnap, mához egy hétre érkezem oda, ahol június 23-án volt az első szentmisém.
Azt szeretném kérni, hogy a Testvérek fogadják el ezt a gondolatot, hogy így szeretnék ünnepelni. Azt nagyon köszönöm, hogy ilyen szép számban vannak itt. Imádkozzanak most értem, meg az elkövetkező napokban és a továbbiakban is. Amikor 17 évvel ezelőtt idejöttem, akkor azt írtam a meghívóra: maradék életemet itt szeretném az Úrnak szentelni. Fiatal koromban hatvan évet szántam magamnak. Sokszor, mikor a temetőben halottat kísértem ki, láttam a fejfákat. Mindig azt állapítottam meg, hogy mind szinte idősebb volt, mint édesapám, aki 28 éves korában halt meg. Ilyenkor mindig erősödött bennem: ha én hatvan évet kapok! Most már itt tartok, a 73.-ban. Istennek legyen hála! Ide juttattak a Testvérek imái! Imádkozzunk!
Mi Atyánk…

Ünnepélyes aranymisés áldás

Töltsön el titeket a reménység Istene a hit teljes örömével és békéjével, hogy a reményben a Szentlélek erejéből bővelkedjetek. Papi kézföltételem által minden égi és földi áldással áldjon meg titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek!

+ A M E N +

Adja meg nektek mennyei Atyánk, hogy Krisztus békéje uralkodjon szívetekben és elevenen éljen bennetek az ő igéje. Isten, a mi mennyei Atyánk gyarapítson és gazdagítson szeretetben egymás és mindenki iránt! Tegye állhatatossá szíveteket, hogy fedhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé, amikor Urunk Jézus Krisztus eljön összes szentjeivel!

+ A M E N +

Papi kézföltételem által
minden égi és földi áldással áldjon meg titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek!

+ A M E N +

Aranymise a Zugligeti Plébánia Templomban

(2013. június 17.)

Szentmise bevezetése

Kozma Imre Atyát aranymiséje alkalmából Bodor György, zugligeti plébános úr köszönti!
Kedves Imre Atya! Isten hozott otthonodba, ez is zarándoklatod egyik állomása, ahol szolgáltál. Az ember mindig otthon érzi magát azokon a helyeken, ahol papként működött. Ennek egyik állomása a mi templomunk. Megtisztelsz bennünket azzal, hogy aranymisédet megosztod velünk, örömödet, kegyelmeidet, életednek ajándékait!
Ebben a szentmisében mi is kapunk abból a gazdag életműből, amit idáig megéltél. Kispap koromban papszentelés ünnepén néztem az ezüstmisés, aranymisés atyákat. De messze volt tőlem. Már is jóval túl vagyok az ezüstmisén. A papi élet ilyen, elrepülnek az évek, talán nem érezzük azt, hogy már 25 évet, 50 évet szolgáltunk. Kívánok még sok-sok boldog papi éveket a jó Isten kegyelméből, hogy szíved gazdagságával mindnyájunkat megajándékozhass!

Kozma Atya válaszol!
Kedves Atya! Köszönöm szavaidat!
Az embernek 23 - 25 évesen az ezüstmisés, aranymisés öregember. Milyen messze van, megélem-e? De egyre közelebb kerülünk egymáshoz, mert nemcsak az évek múlnak, hanem az ember formálódik, alakul, érlelődik. Ez az élet természetes rendje, hogy az ember az évek múlásával jobb legyen. Nem könnyű jónak lenni fiatalon. Merem mondani, sokkal könnyebb jónak lenni öregemberként. Azzal a bátorsággal jöttem ide, hogy együtt imádkozzunk azért a kegyelemért, ami formál és alakít bennünket. Mi emberek mindannyian tervezzük az életünket, jövőt ígérünk magunknak. Istentől kérjük a segítséget, hogy ne csak múljon az idő, hanem teljen is! Életünk egyre teljesebbé váljon!A teljesebb élet örömében jöttem ide!
Más terheket hordoz az ember idősen, mint korábban. Ezek a terhek áldottabbak, gyógyítóbbak is! Tegnap a szentmise bevezető imádsága az volt: Egy nap a Te házadban ezernyi másnál többet ér! Itt meg: Szent lakóhelyén az Isten az egyetértőket házába fogadja! Amikor 17 évvel ezelőtt innen elmentem, akkor azt kértem, hogy ezt a legnagyobb titkot őrizzék meg a testvérek: az egység titkát, a közösség titkát! Az Egyház vagy közösségi, vagy nem ér semmit! Imádkozzunk azért, hogy egységben lehessünk Istennel, egységben lehessünk egymással! A világnak erre az üzenetre van ma leginkább szüksége! Azért jöttem, hogy ebben a szentmisében együtt adjunk hálát Istennek és együtt kérjük kegyelmét az elkövetkező életutunkra!
Emlékezések
Kedves, jó Testvérek! Én már annyit tanítottam ebben a templomban, hogy most inkább anekdotáznék. Néhány olyan dolgot mondanék el, amit önök sem tudnak. Most fölfedem ezeknek a titkoknak egy részét. Emlékezünk! Mindenesetre köszönöm, hogy eljöttek a testvérek. Amikor innen elköszöntem, akkor nem gondoltam arra, hogy a szívemben elvittem mindenkit. Nagyon sokszor megidéztem az arcokat és elbeszélgettem emberekkel, amikor egyedül voltam. Sok arcot örömmel látok most is, egy kicsit megváltozott arcokat, ahogy én is megváltoztam. Túl sokan nincsenek, akiket nem ismerek, de néhányan igen.
Köszönöm, hogy találkozhatunk újra! Arra gondoltam, hogy nem lesz méltó egy nagy ünnepség keretében aranymisét tartani és valahova összehívni az embereket. Azt gondoltam, hogy végigvándorolok az állomáshelyeimen a legutolsón elindulva, végigmegyek ezen az úton. Holnap elballagok a pesti Ferencesekhez, holnapután Dorogra, majd Tátra, utána Győrzámolyba. Odaérkezem vasárnapra. Tegnap volt 50 éves évfordulója papszentelésemnek. Jövő vasárnap lesz az 50. évfordulója az első szentmisémnek.
Még mielőtt elkezdeném azt, amiről szívesen beszélek, nagyon megköszönöm Tamásnak, meg Gellértnek, hogy ennek a közösségnek sarjaként a papi hivatást választották. Tamás Zsámbékon mint szerzetes tevékenykedik, Gellért Nemesgulácson. Jól emlékszem azokra az időkre, amikor sok mással együtt, többen is elindultak innen és papként dolgoznak az Úr szőlőjében. A napokban számoltam össze, 27-en vannak, akik a találkozásaink nyomán vették a bátorságot és a papi hivatást választották. Köszönöm, hogy eljöttetek olyan messziről.

Megérkeztem Zugligetbe először l966-ban
Emlékezzünk egy keveset. Először l966-ban érkeztem ide Dorogról. Motorbiciklivel jöttem és amikor végig mentem a Szilágyi Erzsébet fasor gyönyörű gesztenyefái között, akkor a dorogi bányavidékről ideérkezve ez valami mennyország volt. Följöttem a templomba ezen a sok lépcsőn és megláttam takarásban ezt a szép mozaikot. Egyrészt megcsodáltam, másrészt valami sajátos érzés támadt bennem, mert a főoltár, ami ott van hátul, az itt volt elöl, három lépcső magasan, úgyhogy eléggé eltakarta a mozaikot. A falkiváltások nem voltak. Bejöttem ebbe a látványosan hatalmas templomba, ami csodálatos és elragadó volt, de mindössze egy hajót lehetett látni. Két évig tartott ez az ittlétem. Innen a pesti Ferences templomba kerültem.

Visszautam első szereplője Lékai bíboros úr
Mondanám a visszautat. Történelmi idők voltak ezek. Ma már, főleg a fiatalabbak, de lehet, hogy az idősebbek sem nagyon tudják, hogy milyen kihívásokkal szembesültünk azokban az évtizedekben. 1976 októberében Lékai bíboros úr többször eljött inkognitóban a pesti Ferences templom hittanóráira. Nagyon sok egyetemista fiatal töltötte be a templomot, néha még az utcán is álltak. Egyik októberi napon nem ilyen inkognitós érkezése volt a bíboros úrnak, hanem a következőkkel jött: Tovább nem tudom biztosítani papi szolgálatát!
Az állami hivatal felszólított, hogy önnek el kell hagynia a papi szolgálatot. Keressen munkát valahol magának. Ez volt októberben.

Bárány Marcell plébános úr látogatása
November 5-én Bárány Marcell atya, aki akkor itt a plébános volt, eljött hozzám és névnapomon felköszöntött. Tokai bort hozott és beszélgettünk. Imruskám – így hívott – én voltam az egyikünk Bárány atyával való együttmunkálkodásunk során. Bárány atya szokta mondani: Imruskám, egyikünknek meg kell tenni ezt, vagy azt. Én akkor mindig mondtam, hogy igen, természetesen. Ez azt eredményezte, hogy nagyon-nagy szeretetben éltünk együtt.

Pethö atya életútja
Pethö atya abban a nagy teremben lakott, ahol most az énekesek próbálnak. Ez volt az első hittantermünk is. Pethö atya egy zseni volt. Talán sokan emlékeznek rá. 28 éves korában került az utcára. Egy zseniális koponya volt. Bécsben kitűnően doktorált, tapsvihar közepette. Pethö atya volt az, aki Mindszenti bíboros úr megbízásából a felvidéki magyarok kitelepítésekor az Egyház részéről a tárgyalófél volt. Rákosival is többször tárgyalt. Szomorú események voltak. Amikor a kommunisták átvették az uralmat, Pethö atyát lefogták. Ezzel a papi útja befejeződött és idekerült ebbe a sarokszobába haláláig. 1977-ben, amikor én idekerültem, akkor az emberek csúnyán mondták, - nem akarom az oltárnál kimondani - hogy tegyük csak Zugligetbe, vége lesz. Nem így mondták.

Bárány atya plébánosi ajánlata
Bárány atya amikor megköszöntött, akkor a következőt mondta: Imruskám, én nyugdíjba megyek, az a kérésem, hogy te legyél a plébános utánam. Ennek több akadálya volt, talán ezt sem tudják a testvérek, hogy addig Budapesten csak békepap lehetett plébános!
Minden plébánia vezetője csak békepap lehetett. Az ország legkülönbözőbb pontjairól idesöpörték őket. Képzeljék el micsoda söprés volt ez és kiket söpörtek Budapestre. Mosolyogva mondtam, hogy egy hónapja volt itt a bíboros úr azzal, hogy nekem civilfoglalkozást kell vállalnom. Ne törődj vele, nem ők intézik a sorsunkat!

Bíboros úr további ajánlatai
Két hét múlva újra jött a bíboros úr és azt mondta: sikerült elintéznem, hogy elmehet Szügy-Patvarcba. Ez Balassagyarmat mellett van, egy 400 lakosú kis település. Azt kérdeztem bíboros úrtól: oltár van? Azt mondja, hogy templom is van. Akkor bíboros úr minden van, nekem elég egy oltár. Ez volt november vége felé. December elején bíboros úr már telefonon hívott fel, hogy maga elmehet Zugligetbe plébánosnak. Mondom, elmegyek. Pár nap múlva újra telefonált, van egy feltétel. Ahhoz, hogy maga Zugligetbe mehessen plébánosnak, ahhoz Horvát Richárd engedélye és hozzájárulása kell.

A pesti Ferences templom igazgatója Horvát Richárd volt, aki a békepapi mozgalom vezetője volt Magyarországon, aki engem nagyon szeretett. Mondtam a bíboros úrnak, hogy én biztos, hogy nem kérem az ő segítségét, mert életemben nem kértem soha semmit tőle. A magam ügye érdekében én nem kérek semmit! Elég rossznéven vette. Egy - két nap múlva újra telefonált. Na jó, nem kell magának Horvát Richárd segítségét kérni, csak annyit intézzen el vele, hogy magát engedje el. Képzeljék el, Magyarország főpapja ilyen helyzetben van, hogy egy békepapi mozgalom vezetőjének az engedélye kell ahhoz, hogy odahelyezhesse papját, ahova szeretné!
Horvát Richárd igazgató nem gördít akadályt
Sajátos világ volt ez. Annyit mondtam a bíboros úrnak, hogy erre már hajlandó vagyok. Bementem hozzá és mondtam: igazgató úr erről van szó. Rám nézett és azt mondta: nem mész el és hullott a könnye. Mondom: igazgató úr, engem most az utóbbi időben már annyit bántanak, – a kihallgatásokra kell gondolni, – talán jobb is lenne, ha én elkerülnék innen. Gondolkodott: téged bántanak? Mondom, igen. Miért nem mondtad? Igazgató úr nem kérdezte. Következőt mondta: nem örülök neki, nem lesz a javadra, de ha te szívesebben mész, akkor én nem gördítek akadályt.

Visszakerültem Zugligetbe
Így kerültem vissza ide l977. január 15-én, ijesztő hidegben. Ez egy vasárnap volt. Előtte, szombaton kijöttem Pethö atyához, elmondtam neki a hírt. Pethö atya a nyakamba ugrott, jaj de jó, együtt leszünk. Trabanttal érkeztem, azon a napon legalább 50 cm hó esett. Mi beültünk a Trabantba. Imrém, járjuk körül a birtokot. Fölmentünk majdnem a Normafáig. Abban a nagy hóban a Trabant bírta. Nem tudom, hogy ki őslakos, aki már akkor is itt élt. Nem túl sokan vannak itt. A templomban hullott az eső, a galambok röpködtek. Terveztem egy modern belsőteret a templomnak.
Örömmel, meleg szívvel segítettek. Reischl Tóni bácsi nevét említem. Ő volt az egyik legnagyobb szövetséges. A másik név Schverteczky János bácsi. Ő volt az egyházközség elnöke és még néhányan nagyszerű emberek. Ez egy icipici egyházközség volt akkor. Egy vasárnapon voltunk ötvenen, nyolcvanan a szentmisén. Jöttek a fiatalok. Szeretnék köszönetet mondani annak a több száz egyetemistának, akik eljöttek ide. Akik az első hónapokban minden egyes házhoz becsöngettek, minden egyes lakásba. Elvitték a levelet, amit írtam az embereknek, hogy szeretnénk felajánlani a szolgálatainkat. Megvan a levél az óta is.

A templom átalakítási munkálatai
Elindult az élet. Ez volt januárban. A nyáron addigra már bontottuk a falakat Reischl Tóni bácsi bátorításával. Engedély nélkül kibontottuk a falakat. Tóni bácsi bátorított engem, nem félünk a farkastól. Nagy munka volt, két hónap alatt naponta 200-300 ember dolgozott hallatlan bevetéssel. A férfiak közül néhányan még itt vannak. Kik fűrészelték szét az oltárt? Schulek János, Kis Gyuri, stb. Egyetlen kőfaragó, vagy művész nem vállalta, hogy azt az oltárt szétszedi darabokra, mert ez kockázatos vállalkozás volt. Mi elfűrészeltük az illesztéseknél ezeket a köveket. Vassal voltak összeszerelve. Citerahúrral fűrészeltük ezeket az újnyi vastag vasszögeket. Szétszedtük, elvittük oda hátra Tóni bácsi irányította és összeraktuk.

A templomközösség terve
Ez már egy koncepciónak volt az eredménye. Amikor a pesti Ferences templomból el kellett jönni, akkor arra gondoltam, hogy építsünk fel egy olyan templomi közösséget, amilyen az én szívemben is élt. Itt az ember szabadkezet kapott. A falak formálásával, alakításával egy időben épült a közösség a lelkekből, ami mindig nehezebb, – mindenki tudja – mint a köveket faragni. Az volt a koncepció, hogy egy olyan templomunk legyen, ahol a falak nem zárnak bennünket el egymástól. Ezért történtek ezek a kibontások.

Nem volt pénzünk!
Nekem akkor már volt egy Lada autóm, az fölmászott a tetőre, vagyis el kellett adni. Most gondolok három öregasszonyra, akik nem Zugligetiek voltak, ők az összes megtakarított pénzüket odaadták a templom átalakítására, átépítésére. A Jugoszláv Kati néni, a Manci néni és még egy öreg néni, három idős asszony élete összes megtakarított pénzét számolatlanul átadta. Visszaemlékezek rá, ez húsz évvel ezelőtt volt. Ez tette lehetővé, hogy a tetőt kicserélhettük. Sötét volt a templom. Ablakok be voltak falazva, megtaláltuk, áthelyeztük, hogy világos legyen a templomban. Azóta ez a szép fény élteti ezt a közösséget. Kocsis Csaba volt a szembemiséző oltár tervezője. Mennyit tépelődtünk, mert azt szerettük volna, hogy ne a hátát lássa az ember a másiknak, hanem fordulhassunk egymás felé. Nagyon nagyszerű idők voltak ezek. 1977-től 1996-ig, majdnem húsz évig tartott ez a zugligeti időszak.

l989-ben történt egy és más. Azt nem szabad elfelejteni, hogy sok-sok embernek köszönhető, hogy ez a templom l989 augusztusától három hónapon keresztül a világ legtöbbet látott temploma volt. 57 kamera is volt itt egy sajtótájékoztatón.

Húsz év után történt egy döntés
Akkor történt egy döntés, amit – őszintén megmondom - életemben először én hoztam. Addig soha nem döntöttem, mindig azt tettem, amit parancsoltak. 1996-ban ezt a döntést én hoztam, amikor itt hagytam ezt a közösséget. Nagyon szerettem volna azt hinni, hogy megértik az emberek azt, hogy nem az ittlétüknek fordít az ember hátat, hanem egy kihívás szólított innen el. Azért kértem oly nagyon, hogy legyenek hűségesek egymáshoz, őrizzék egymással a közösséget és a kapcsolatot.

A Máltai Szeretetszolgálat tevékenysége során megismernem, hogy a szegények betegebbek, mint azok, akik jobbmódban élnek. Amikor ezt fölismertem, ez úgy beleégett a szívembe, hogy többé nem volt nyugtom! 1989-től 1996-ig ez a gondolat nyugtalanított, hogy hogyan lehetne valamiképpen segíteni azoknak az embereknek, akik szegények és betegek is. Egyre szorosabb kapcsolatom alakult ki az Irgalmas Rend akkor két élő tagjával. Két idős ember volt. Egyikük Pécsett élt, a másik itt Budán, Hilarius atya és Laurus atya. Nagyon sokat találkoztunk, beszélgettünk. Megérlelődött bennem, hogy lépni kell, mert a Betegápoló Irgalmas Rend javai és magyarországi lehetősége veszélyben van. Úgy gondoltam, hogy Magyarországon az Irgalmas Rend szellemiségére és gyógyító kultúrájára szükség van!

Kozma atya szerzetesi közösségbe lépett
Akkor nyugodtam meg, amikor erre igent tudtam mondani! Amikor ez a döntés megszületett, akkor elmentem a püspökségre. Az Egyházi törvények értelmében, ha egy világi pap akármelyik szerzetesközösségbe be akar lépni, akkor a püspöknek el kell engedni. A püspök nem mondhatja azt, hogy nem, mert a törvények szerint a szerzetesi élet tökéletesebb. Ezért vagyok én tökéletesebb. Tehát el kell engedni. Ezt az egyetlen lehetőséget vártam. Elrohantam a püspökségre és bejelentettem Paskai bíboros úrnak, hogy én szerzetes akarok lenni. Kérdezte, hogy mikor? Mondtam, hogy holnap. Rám nézett és szó-szoros értelemben remegett. Nem lehet, hogy gondolja. Bíboros úr, lehet! Higgye el, hogy találnak helyettem valakit. Még egy félévet legalább maradjak, hogy megtalálják az utódot. Holnap bíboros úr, holnap! Higgye el, hogy gyorsan találnak helyettem valakit! Beültem az autóba és autóztam Zugligetbe. Még nem értem haza, csöngött a telefon: legyen szíves, írja meg a felmondólevelét és adja be. Még haza se értem, már megvolt az utód. Ez így történt.

Krisztus szeretete sürget és indít bennünket!
Most megint itt vagyok. Fogadják el, hogy nem igehirdetést tartottam, hanem az eseményekből ennyit megosztottam önökkel. Sokszor gondoljunk arra, hogy az Egyház vagy közösség, vagy nincs rá szükség. Nagy baj van Európában, a magát civilizáltnak mondó világban. Az Egyház küldetése egyértelmű! Az Egyház az evangelizáltak és evangelizálók közössége! Hiszem, hogy mi mindannyian evangelizált emberek vagyunk, vagyis hívő emberek. Ha hívő emberek vagyunk, akkor ez azt jelenti, hogy evangelizáló emberek legyünk. Azt hiszem, hogy az európai kereszténység és egyáltalán az Euró-atlanti világ országainak kereszténysége ezen a területen gyengélkedik. Nem elegendő imádkozni, nem elegendő templomba járni, nem elegendő közösségekben jól érezni magunkat. Ha azt akarjuk, hogy jövőnk legyen, nem felejthetjük el, hogy felelősek vagyunk azokért, akiknek nincs Istenük!
Ma Európa népességének 60 %-a ateistának mondja magát. Biztos, hogy itt komolyabban kell venni a felelősségünket, mert egy ilyen közösségben jól érzi magát az ember. Köszönjük meg a jó Istennek ennek a templomnak a közösségét. Túl jól ne érezzék magukat, én erre kérem az Istent, hogy ne engedje túl jól érezni önöket. Csak akkor lehetünk nyugodtak, ha Krisztus szeretete sürget minket és indít bennünket, mert nemcsak az Egyház jövőjéről van szó, hanem Európa jövőjéről is. Ebben a szentmisében megköszönjük az életünket mindannyian, megköszönjük az egymással való találkozás istenélményeit. Kérjük az Istent, hogy tudjuk betölteni hivatásunkat, mert az emberek várnak ránk. Ha elmulasztjuk ezt, akkor a világ bennünket a maga arculatára fog formálni. Nem engedhetjük! Nekünk kell a világ arculatát alakítani! Ez az evangelizálás, ez a mi utunk! Isten áldása legyen ezen a mi utunkon!

+ A M E N +

Imaszándék a Mi Atyánkhoz

Kedves, jó Testvérek! Kérjük Isten kegyelmét a közösség pásztorára, György atyára és a közösség mindenegyes tagjára, hogy a Szentlélek irányítsa gondolatainkat, cselekedeteinket. Jézus olyan közösséget akar, amit a Szentlélek vezet! Elmegyek és elküldöm nektek a Lelket! – mondta Jézus. A Lélek irányítja az Egyházat! Nem funkcionáriusok, nem szolgák vannak ezért ebben az Egyházban, hanem tanúk, követek, a Lélek követei!
Imádkozzunk most azért, hogy ez a közösség ebben a szellemiségben élje a mindennapjait!

MI ATYÁNK…

Szentmise befejezése

Kedves, jó Testvérek! Nagyon köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttek erre a hálaadó szentmisére! Nagyon köszönöm, hogy a német lelkészség lelkésze is eljött. Néha gondoljatok arra, amikor nagy élményben van részetek, amikor nyomkodjátok az orgona billentyűit, az 1989 gyümölcse, azt a németektől kaptuk ajándékba. Elég sok mindent kaptunk egymástól ajándékba! Sohase felejtsük el, mert ezekből az ajándékokból élünk! Legfőképpen gondoljunk erre a lelki ajándékra, a Szent Kenyérre, az Eucharisztiára, mert a lelkünknek inkább van szüksége táplálékra, mint a testünknek!
Azt kívánom mindenkinek, azt a fajta lelkületet, hogy mi ünnepelni jövünk a templomba, hogy keresztény küldetéstudattal tudjuk élni a mindennapjainkat.

ARANYMISÉS ÁLDÁS

Legyen Urunk szolgáidon szent áldásod hatása. Árassza el mindegyikünk szívét-lelkét elevenséggel, hogy szereteted erejéből nyerjenek erőt cselekedeteikhez. Erősítsd híveidet az áldással, amire vágyakoznak. Az áldás ne engedje soha, hogy elszakadjanak akaratodtól. Adja meg, hogy jótéteményeidnek mindig örvendjenek! Áldd meg Urunk népedet, amely irgalmad ajándékait várja és engedd, hogy amit sugallatodra kíván, azt bőkezűségedből megkapja. Kérünk Urunk, nyerje el néped szent áldásod ajándékait, hogy általa elkerüljön minden ártalmas dolgot és elnyerje azt, amire vágyakozik Krisztus Urunk által!

+ Á L D Á S +







Évközi tizedik vasárnap

(2013. június 9.)

Szentmise bevezetése

Isten hozta a Testvéreket!
A mai vasárnap üzenete: Isten meglátogatta az ő népét!
A Krisztus előtti világ az istenek után áhítozott, az istenekkel akart találkozni. A krisztusi világ ezt az örömhírt hozza közel hozzánk: Isten az, aki meglátogat bennünket! Isten az, aki kifejezi, hogy hozzá tartozunk! A kérdés csak az, hogy tudunk-e ezzel élni?
Újra meg újra tapasztaljuk, hogy ez a lehetőségünk mintha elveszne a mi kezünk között. Kérjük Isten kegyelmét, hogy el ne vétsük a találkozást Vele!

Szentbeszéd

Kedves Testvérek!
Újdonság, amit hallottunk! Nem az ember keresi az Istent, nem az ember szül különböző gondolatokat, tervez, hogy Isten közelébe kerüljön, hanem az Isten meglátogatta az ő népét! A mai nap üzenetét erre az igazságra hivatkozva így tudnám egyetlen mondatban megfogalmazni: A kereszténység újdonsága: Mindenestől Istenhez tartozunk! Nekünk valamiképpen össze kell csendesíteni lelkünkben ezeket a gondolatokat: Mit jelent az, hogy Isten meglátogatja az ő népét! Mi mindenestől Hozzá tartozunk!
Miképpen szolgálja életünk az életet!
Tegnap egy könyvbemutatón voltam, ahol Jókai Anna felolvasta egyik versét is, amely ebben a könyvben található. Annak egyetlen mondata visszhangzott szívemben: „Az égben születés történik!” Az ég és a föld összetartozik! Minden azért történik ebben a világban, hogy égben és földön születési lázzal találkozzunk, mert az Isten szívében az élet rejtőzködik. Isten azt akarja, hogy az élet megszülessen a földön! Amikor azt az igazságot halljuk, hogy mi emberek mindenestől Istenhez tartozunk, akkor ezt a kapcsolatot elsősorban azzal mérhetjük:
miképpen szolgálja életünk, - ha már megszülettünk – az életet!
Találkozásokról hallunk az evangéliumi történetekben. Mai alkalommal három találkozásról van szó. Illés próféta az özvegyasszonnyal találkozik, aki fia számára kér életet. Pál apostol, aki a Galatáknak írja levelét, a damaszkuszi úton Jézussal találkozik. A keresztény üldözőből Krisztus követe lesz. Jézus mindenkivel találkozik, akivel útja során közel kerül. Azt hallottuk a mai evangéliumban, hogy egy özvegyasszony fájdalma érinti meg Szívét, aki elveszíti egyetlen fiát. Jézus úgy cselekszik, ahogy az az Isten, aki meglátogatja népét!
A találkozás a lélek legmélyebb rejtekében történik!
A szentírásmagyarázók sokat foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy akikkel ilyen nagy dolgok történnek, - mint Illés esetében ezzel az életre kelt fiúval, vagy ennek az özvegyasszonynak föltámasztott fiával - azoknak az embereknek általában semmit se tudunk az előéletéről. Számtalan ilyen nagy találkozása volt Jézusnak. Az esetek többségében arról sem tudunk semmit, hogy az életük hogyan folytatódik. Érdekes szempont, amire a szentírásmagyarázók felfigyeltek. A magyarázat erre az: a találkozás nem egy látványos esemény!
Egy ilyen találkozás, mint amilyen Illés találkozása volt, vagy amilyen Jézus találkozása volt ezzel a fiatallal, a mai világban sztori lenne. Erről harsognának a hírközlő eszközök, mert valóban megdöbbentő, látványos. Vajon mennyi üzenete lenne ezeknek egy látványos körítés esetén? Ebben a nagyon látványos világban hány ember talál rá az üzenet lényegére? Félő, hogy a látvány, a keret, a dramaturgia eltakarja a lényeget! A szentírásmagyarázók azt mondják, azért nem tudunk ezekről a szereplőkről sokat, mert a találkozás a lélek legmélyebb rejtekében történik! Jókai Anna sorára utalva: ha születési lázról van szó, akkor az embernek nagyon mélyre kell mennie, mert ez titok!

Az igazi találkozásban a szeretet jelenik meg!
A kereszténység újdonsága az, hogy mindenestől Istenhez tartozunk! Gondolkodjunk el ezen, - ebben a mély rétegben - hogy ez mit is jelent? Lehet ilyent mondani: Istenhez tartozunk! És? Amikor az ember rácsodálkozik arra, hogy valami olyan történik vele, ami nem szokványos, akkor Istent emlegeti! Rendkívüli eseményre gondol! A teológia azt mondja: meglátogatott Isten a szeretetével! Az ember rácsodálkozik a vele történt eseményekben arra,
hogy Isten szeretete jelent meg az életében, mert nincs rá magyarázat, nincs más magyarázat!
Ilyenkor emlegeti az ember Isten szeretetét, ha hívő! Ha nem hívő, akkor a sorsra gondol, talán mondja is. Véletlent emleget, rendkívülit mond. Amikor az ember odafigyel Isten szeretetére, akkor szükségképpen megfogalmazza a kérdését is: mit tegyek, mert a szeretetre válaszolni kell! Mit tegyek? A találkozás ezt jelenti: megérint a szeretet! Egyébként nincs találkozás!
Ha nem a szeretet érinti meg az embert, az nem találkozás. Akkor összesodródtunk, egymás közelébe jutottunk. Az igazi találkozásban a szeretet jelenik meg! Ami azt jelenti, hogy az ember rádöbben arra, hogy ő valakinek fontos! Ebben az esetben az ember azt kérdezi: Mit kell most tennem? Mi a dolgom?Ha az ember ezekben az esetekben az Istenre mer gondolni, akkor egyrészt visszatekint, másrészt előrenéz!
Az ember visszatekint!
Ezekben a találkozásokban elkezd az ember ezzel a kérdéssel foglalkozni: Nem véletlenül vagyok! Nem véletlenül élek! Sokan foglalkoznak ezzel? Mennyi lelki finomsággal találkozunk, amikor emberek ezt a kérdést feszegetik: Nem véletlenül élek! Miért éppen én élek? Ha az ember erre a területre merészkedik, akkor talán az is fölmerül benne,
hogy az Isten terveiben valamiképpen mindig is léteztem!
Az egyházatyák, a nagy gondolkodók mind mondják ezt! Csak hát mi, akik annyira e világba gyökerezünk bele, mintha ezektől tejesen elrugaszkodnánk. Ha az ember az igazi szeretettel találkozik, akkor ezek a kérdések fölmerülnek benne: Miért vagyok? Mióta vagyok?
Csak attól fogva, hogy erre a földre megérkeztem?
A ember előretekint!
Az ember, amikor ezzel a titokkal találkozik, akkor előre is tekint. Mi a dolgom? Mit kell tennem? Istennek mi a terve velem? Sokan foglalkoznak ezzel, vagy teljes egészében belemerültünk a napi dolgainkba, a napi teendőinkbe, az e világi programjainkba, céljainkba? Amikor az ember ezt kérdezi, hogy mit kell tennem, akkor nem azzal foglalkozik, hogy holnap reggel, amikor fölkelek, akkor hogyan kell elindítani a gyereket az iskolába. Mi mindent kell összerendezni magamban, hogy a munkahelyemen meg tudjam mindazt cselekedni, amit rám bíznak. Ezek a napi dolgaink. Ezek az e világi feladataink. Mit kell tennem - ez egy másik régió! Mit kell tennie az embernek? Amikor azt mondjuk, hogy az ember egész valójával az Istenhez tartozik, akkor azzal kell foglalkozni, hogy ha én Istenhez tartozom, akkor mi a tennivalóm?
Pár hónappal ez előtt nagyon sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel, amikor a hit lényegét igyekeztem magam számára megfogalmazni. Erre a megállapításra jutottam: A hit az ember merész alázata! Mit kell tennem?Ez csak abban az esetben válaszolható meg, ha az ember alázatossá válik!
Aki nem jut el az alázatosságra, az nem tud semmit se tenni a világért és a másik emberért!
Mi az alázat? Az ember az Istenhez méri magát! Ebben az esetben a meztelen igazság az,
hogy az Isten nagy, hatalmas, mindenható, én meg egy gyenge ember vagyok!
Aki nem vállalja ezt a méredzkedést, annak Isten előtt, Isten felől nézve nincs értékelhető cselekedete ezen a földön. Amikor azt mondom, hogy a hit az ember merész alázata, akkor ez azt jeleni, hogy annak ellenére, hogy én ilyen kicsiny vagyok, Isten meg olyan hatalmas, ha ez az Isten meglátogat engem, ha én ehhez az Istenhez tartozom, akkor vele erős vagyok! Ha Istennel szövetkezem, akkor - mint alázatos ember - Isten erejében felvérteződve a másik ember életét tudom szolgálni! Ez a jövő! Aki Istennel találkozik, az ő szeretetével, az a jövőjét ebből a szempontból tervezi! Ennek a mai világnak, amelyben élünk, a nagy kérdése itt van! Az ember eljut-e odáig, hogy Isten nagy ajándéka, hogy megszülethettünk?
Az ember eljut-e odáig, hogy Istenhez tartozunk és ha vele valóban összetartozunk, akkor nem kell egymástól félnünk? Akkor nem kell tőlem félteni a másik embert! Egyébként az ember farkasa a másiknak.
A kereszténység nagy újdonsága!
Az ember ebben az értelemben mindenestől Istenhez tartozik! A találkozások ebből a szempontból fontosak! A Biblia ezért nem foglalkozik azzal, hogy ki honnan jött. Jézus ezért nem kérdezi soha senkitől, hogy messziről, vagy közelről érkezett és milyen terhekkel. Egyszerűen megajándékozza szeretetével! Ha az ember ezt felismeri, akkor magától értetődően egy új útja lesz! Ez az új út azt jelenti, hogy Istennel szövetkezve a szeretetével ajándékozza meg mindazokat, akikkel találkozik!
Ez a világ egyetlen jövője! Nincs más!
Az a baj, hogy mi, még hívő emberek is sok mindennel foglalkozunk. Megtanulunk imádkozni, jó esetben eljövünk vasárnap a szentmisére. Egyre kevesebben, innen is szépen, lassan kikopnak az emberek, de sajnos a többi templomokból is. Mindezekkel együtt arra vágyakozunk, hogy jobb legyen holnap. Hát hogyan? Mire föl? Ki menti meg a gőgös embertől a másik embert? Ki menti meg az önző embertől a másik embert? Az embert csak az Isten mentheti meg! Egymást csak az Istenben tudjuk elfogadni, csak az Istenben tudjuk szeretetünkkel megajándékozni, az életét szolgálni!
Azt kívánom mindenkinek, hogy gondolkodjunk el ezen. Ez a szentmise is segítsen bennünket abban, hogy találkozhassunk Istennel, mert ez az egyetlen fogódzópontunk a világban! Minden más ebből származik! Kívánok jó találkozást mindenkinek!

+ A M E N +

Úr Napja

(2013. június 2.)

 

Szentmise bevezetése

Isten hozta a Testvéreket! Minden vasárnap megszólít bennünket Isten és hív ehhez az asztalhoz, az Úr asztalához, hogy itt mindenki megtalálja a helyét. Ha valaki a helyén van, akkor az élet értelmét is felismeri! Ma Úrnapja van, Jézus Krisztus szent testének és vérének ünnepe. A mai napon a keresztények az ember vándorútjára gondolnak. Az ember vándor. Ez az ünnep abban ad bátorítást és erőt nekünk, hogy az Isten mindig velünk van! Ha velünk az Isten, akkor az ember nem szenved hiányt semmiben!
A zsidók a pusztában vándoroltak. Amikor az ígéret földje felé tartottak, akkor az Isten mannával táplálta őket. Ez a testük tápláléka volt, de az Isten adta! A kettőt össze kell kapcsolnunk: a mannát, a testünknek szóló kenyeret és az Isten gesztusát! Isten akarta adni, mert közel akart lenni az emberhez! Jézus a testét adja, mert közel akar lenni hozzánk! Táplál bennünket!
Magasabb szinten történik ez a találkozás, hiszen olyan táplálékot ad, amire inkább szüksége van az embernek, mint a kenyérre. Éhezni lehet, de ha a lelkünk éhezik, akkor az ember ebbe előbb belepusztul, mint a testi éhezésbe. Köszönjük meg a lelki táplálékot! Köszönjük meg, hogy Istennek gondja van ránk! Köszönjük meg, hogy közel akar lenni hozzánk az Isten és azt akarja, hogy mi is közel legyünk egymáshoz! Isten válogatás nélkül nyilatkoztatja ki
gondoskodó jóságát, gondviselését, szeretetét! Találkozzunk ma is az Istennel, találkozzunk ma is egymással!Akkor van reményünk arra, hogy jövőnk is lesz!

Szentbeszéd

Kedves Testvérek! Minden szentmisében az átváltoztatás után egy üzenet hangzik el:
„Íme, hitünk szent titka!” Az emberek válaszolnak: „Halálodat hirdetjük Urunk és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz!”
Az Oltáriszentséggel, görög szóval Eucharisztiával, Jézus kenyér és borbeli jelenlétével kapcsolatosan a gondolkodó emberek azt mondják, hogy ez a hitünk próbája. Szeretném ezt a tévedést eloszlatni. Nem hitünk próbájáról van szó, még akkor sem, ha azt mondjuk, hogy hitünk titka. Azért mert titok, azért még nem próbára kell gondolni, hanem: Isten üdvözítő szándékának megnyilatkozásáról van szó!
Remélem, mire gondolataim végére jutunk, ez az üzenet közelebb kerül a szívünkhöz! Isten üdvözítő szándéka nyilatkozik meg ebben a titokban! Az Eucharisztia görög szó, hálaadást jelent. Az Eucharisztia az egybegyűjtés eseménye, az egybegyűjtés szentsége! Isten azt akarja, hogy hozzá tartozzunk és egymással is közösségben legyünk!
Ez a titok azt az igazságot támasztja alá: hogyan lehet az embert megszólítani, hogyan tudja Isten az embert megszólítani úgy, hogy az embernek válaszolnia kell. Ha nem válaszol, akkor bizonyos értelemben ember voltát tagadja meg! Isten üdvözítő szándékának ez az első mozzanata: megszólít bennünket, gesztusa van és azt is akarja, hogy közben egymással is közösséget alkossunk, egymáshoz is közelebb jussunk. Az Eucharisztia, az Úr napja az egybegyűjtés szentsége!Egyedül nem lehet élni!
Nagyon érdekes az újkori ember gondolkodása, helyzete. Egyfolytában panaszkodunk, egyfolytában azzal foglalkozunk, hogy egyedül vagyunk, elszigetelődünk egymástól, nincs közünk egymáshoz. Közben azzal, ami ezt megszüntetné mintha süket, vak módjára nem is akarnánk foglalkozni. A világ, amelyben élünk egyik oldalon panaszkodik, átéli azt, hogy milyen nagy bajban van azért, mert egoista, mert a szó-szoros értelemben kiszakítja magát a közösségből. Közben szenved a magányától, az egyedüllététől, de a fölkínált lehetőséggel nem él, mert az ember lehetősége az, hogy a másikhoz tartozzon, a másikkal összetartozzon. Ugyanakkor ez a világ valami farizeus módon hangsúlyozza, hogy a bajban lévő ember igazi problémája az egyedüllét. Nem skizofrén helyzet? Az Eucharisztia az egybegyűjtés eseménye!
A szentmise bevezetőjében említettem, Isten az ő kiválasztott népéhez tartozik, gondja van rájuk, táplálja őket! Az Újszövetségben Istennek gondja van az emberre, minden emberre. Ez azt jelenti: megajándékoz bennünket jóindulatával, szeretetével! Kell ennél nagyobb dolog, mint az, hogy az Isten sohase kutakodik? Isten csak megajándékoz bennünket szeretetével!
Isten nem foglalkozik azzal, hogy ki honnan jött! Isten nem foglalkozik azzal, hogy ki milyen terhekkel jön! Isten a közelségével egyszerűen megajándékozza az embert és azt mondja: menj és tartozzál össze az emberekkel! Ember, ez az egyetlen lehetőséged! Nincs más!
Meghívás egy közös asztalhoz!
A mai ünnep ezt az igazságot fejezi ki! Jézus Istennek ezt a tervét, ezt a szándékát jelenítette meg. Kézzelfoghatóvá teszi számunkra. Kivel van az embernek közössége? Azzal, akit meg akar ajándékozni önmagával. Minden szentmise meghívás egy közös asztalhoz!
Amikor ünnepünk van, akkor az ember legnagyobb gondja, hogy ki fér el ezen az ünnepségen? Kinek tudok helyet adni ezen az ünnepségen? A jó ember legszívesebben mindenkinek helyet adna, de erre nincs mód. Sok minden behatárol bennünket. Kit hívunk meg? Elkezdjük: őt igen, őt igen, őt igen és mindig odajutunk, hogy mindenkit kellene. Azokat hívjuk meg, akiknek helyet szeretnénk adni az asztalunknál. Azokat hívjuk meg, akiket szeretnénk megajándékozni közelségünkkel, szeretnénk megajándékozni azzal, amit az asztalra teszünk. Akik ott vannak, azok mindannyian a meghívóhoz tartoznak és egymáshoz is közelebb kerülnek. Hiszen jobbra-balra fordulnak, a mellette ülővel szót váltanak akkor is, ha addig nem találkoztak. Ez az együttlét valamiképpen egymás felé vezeti az embereket. Kivel vagyok egységben? Akit meghívok, akinek terítek, akivel időt akarok együtt eltölteni.
Jézus úgy szeret bennünket, hogy az életét adja oda értünk! Jézus az utolsó vacsorán ilyent tett, meghívja apostolait! „Vágyva-vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a lakomát!”
Vágyva-vágytam arra, hogy veletek legyek!
Egészen gyönyörű ez a megfogalmazás! Az apostolokat asztalhoz ülteti, mert az ember csak azzal van közösségben, akivel egy asztalhoz ül, akit elfogad. Ez a megoldás az ember számára! Ez mindig örömet okoz bennünk és megerősödünk, lelkileg feltöltődünk. Az Eucharisztia erről szól! Jézus közösséget akar mindenkivel, ezért azt mondja, szeretlek benneteket! Jézus közösséget akar mindenkivel, ezért azt mondja: az életemet odaadom értetek! Az összetartozás azt jelenti, hogy az ember a másikért áldozatot hoz, akkora áldozatot, hogy akár az életét is odaadja a másikért!
Minden bensőséges emberi kapcsolatban erről van szó! Egymásnak ajándékozzuk az életünket és ez által élünk! Az ember közösségi lény. Ezért igaz az, hogy aki bajban van, az elmagányosodik. Ha azt akarjuk, hogy kiteljesedjen az életünk, akkor így kell egymással összetartozni! A mai ünnep erről szól. Elsősorban ne azzal foglalkozzunk, hogy Jézus hogyan van jelen a kenyérben és borban, hanem azzal foglalkozzunk, hogy hogyan akarja kifejezni szándékát, embermentő szándékát! Hogyan akarja kifejezni azt, hogy Én érted vagyok, odaadom az életemet érted! Testét adja és a Vérét ontja! – ahogy a Szentírás írja. Az Életemet adom oda értetek!
Az Eucharisztia Jézus szenvedésére való emlékezés szentsége!
A középkorban ennek a szentségnek neve: a szenvedésre való emlékezés szentsége volt! Jézus szenvedésére emlékeztek azok, akik összegyűltek. Nem azért, mert mazochisták, hogy mindig arról beszéljenek, ami szenvedés volt, hanem arról, ami ebben a szenvedésben fölcsillan, kiviláglik! Jézus szenvedése megmentő szenvedés volt! Értünk szenvedett!
Ahogy mi, ha egymásért áldozatot hozunk, az megmentő áldozat! A szenvedésre emlékezünk, nem felejtjük el azt, amit a másik értünk tett!
Ez is ennek a modern világnak egyik legnagyobb bűne, hogy elfelejti azt, amit érte a másik ember tett. Csak addig tartozik össze a másikkal, amíg abból haszna van, amíg előnye van. Aztán, ha már ez nem, akkor továbblép.
Húsvéti Szentség! Az ember valamiképpen a húsvéti titokban részesül! Abban a titokban, hogy Valakinek olyan fontosak vagyunk, hogy mindent ad, az Életét! A szentmisén nem nézők, nem hallgatók, cselekvők vagyunk!
Az Eucharisztiát ünnepeljük vasárnapról-vasárnapra, hétköznapokon egyik napról a másikra. Jézus azt mondja: „Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre!”
Emlékezzetek arra, mit tettem értetek! A szentmise egy kicsit színház, koreográfiája van. Nagyon sokat jelent, ha igazán szép a koreográfiája, mert az ember egy kicsit művészlélek is. Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre! A szentmisén nem arról van szó, hogy vannak cselekvők, nézők és hallgatók. Az ember a képet nézi, a szavakat hallgatja, a cselekvésbe bekapcsolódik. A szentmise nem néhány ember aktivitása, nem az énekesek erőlködése és a mi hallgatásunk. Ezt cselekedjétek! Amikor imádkozunk, akkor mindenkinek imádkozni kell. Amikor énekelünk, akkor énekeljünk, nem baj, ha valakinek nincs abszolút hallása, mert nem nézők, nem hallgatók vagyunk, hanem cselekvők és ez által alakul a lelkünk.
A vasárnapi szentmisén való részvétel kötelező! Rólunk van szó!
Legtöbb ember azt mondja, akivel találkozunk, beszélgetünk: én hiszek Istenben, de szentmisére már nem jön el. Isten igen, keresztény közösség nem. Hogy lehet egy közösséghez tartozni úgy, hogy nem veszek részt annak az összejöveteleiben? Vasárnap és ünnepnap szentmisét becsületesen hallgass, szól a parancs! Ezt lehet parancsolni? Nem! De lelkileg kötelező! Ha ez így van, akkor parancsolni is lehet, mert rólunk van szó! Néha meg kell valamit parancsolni, hogy az ember élni tudjon a lehetőségeivel, különben szétszóródunk! Az európai kereszténységnek egyik főgondja ez. Az emberek magukat áltatják azzal, hogy hisznek Istenben, de a közösség mintha tőlük független lenne. Mit ér az a közösség, ahol nem vagyok ott? Egységben az erő! Hogy lehet megújulásról, megváltásról beszélni akkor, amikor nem teszem bele azt, amit én bele tudok tenni ebbe a programba. Miért nem teszik az emberek? Egészen gyerekes kifogások, meggondolatlanság …
Áhítozunk arra, hogy éljünk, élni csak közösségben lehet! Ugyanakkor ezért nem sokat teszünk!
Ez az egybeölelés Szentsége! Egységesítő Szentség!
Ez az Isten megmentő tervének kinyilatkoztatása! Isten önmagát akarja adni mindenkinek és azt várja tőlünk, hogy mi meg egymásnak adjuk magukat! Ez által mentsük meg a saját életünket és egymás életét, aminek fokmérője, hogy mennyi áldozatra vagyunk ezért készek és hajlandók! Nincs más út! Az összes többi út zsákutca! Örüljünk ennek az ajándéknak!
Az oltár és a nép összetartozik!
A pogány népeknek is mindig volt áldozati oltára, ahol kifejezték az istenséggel való kapcsolatukat, hálájukat, kéréseiket megfogalmazták. Oltár és a nép összetartozik! A zsidók oltára az áldozati állatok oltára. Az áldozati állatok vérével szentelték meg az oltárt és a népet. Az Újszövetségi oltár Jézus áldozata! Jézus vére hull az oltárra és az ő vére hull ránk mindnyájunkra. Ha lerombolják az oltárokat, a lelkek kiürülnek. Ha elhagyjuk az oltárokat, elsekélyesedik az életünk. Ha másképp lenne, az a sok-sok ember, aki már nem is tud az oltárról, miért nem boldogabb? Oltár és nép összetartozik! Ennek a mai ünnepnek ez a lelki üzenete. Azt kívánom, hogy mindenki, aki e körül az oltár körül összegyülekezik, találkozzon az Istennel és egymással is találkozzunk!

+ A M E N +