(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Elérhetőségeink » Mátészalka
Mátészalka
„a munka, amit végzünk csak csepp a tengerben, de ezzel a cseppel is kisebb a nyomorúság.”
/Teréz anya/
 
 
Mátészalkán 1989 decemberében önkéntesekből álló segítő csoport alakult a Romániából menekültként érkező magyarok gyors megsegítésére. Ez a segítő tevékenység ekkor még nem volt „hivatalos” máltai munka.
Dr. Miklós Dezső, akkori mátészalkai plébános úr szervezte meg az MMSZ helyi csoportját. Ez a maroknyi csapat kezdett el, most már hivatalosan is a Máltai égisze alatt dolgozni, folyamatosan segítve először a Romániából érkező menekülteket, később a helyi és környékbeli rászorulókat.
1992. december 12-én a csoport újjászerveződött, megváltoztatta vezetőségét, pontosította taglétszámát, mely 17 főből állt. A helyi vezető Dr. Lőrincz Imre, lelki vezető Dr. Miklós Dezső, gazdasági vezető Bíró Bálintné lett.
Sokszor csak a valóban rászorulók tudják azt, hogy létezik Mátészalkán egy olyan civil szervezet, amely nem hivalkodva segít, de mindenütt ott van, ahol kérik segítségét. Nem véletlen, hogy az MMSZ helyi szervezete a következő Szentírásrészletet választotta mottójául:
„Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok a mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony mondom nektek, megkapták a jutalmukat. Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki rejtekben is lát, megjutalmaz.” Máté 6. 1-4.
A munkacsoportok tevékenységi területei:
Szociális bizottság tagjai heti rendszerességgel végzik a következő tevékenységeket:
- hetente egyszer természetbeni adományok osztásával segítik az arra rászorulókat
- beteglátogatást végeznek kórházakban, szociális otthonokban, illetve az otthonukban élő idős, beteg embereknél
-kapcsolatot tartanak sérült gyermekeket foglalkoztató intézményekkel
-folyamatos kapcsolattartás a mozgáskorlátozottakkal, romaszervezetekkel, családsegítő központtal.
A gyermek-ifjúsági – vallási bizottság tagjai a következő területeken tevékenykednek:
- A város oktatási intézményeiben figyelemmel kísérik a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket, nevüket jelzik a város szociális, illetve a gyermekvédelemmel foglalkozó intézményei felé, javaslatot tesznek a gyermekek családjainak segítésére.
-Rendszeresen visszatérő szabadidős programokkal biztosítják a gyermekek értelmes időtöltését. Ilyen rendezvények: pünkösdi gyermeknap, nyári egyhetes tábor 30-35 fő részére, Mikulás nap, játszóház a téli szünetben.
- Ez a csoport vállalta fel a városunkban tanuló kárpátaljai diákok hétvégi étkeztetését.
A római katolikus egyház hitéltéhez kapcsolódóan aktívan részt vesznek különböző lelkiségi mozgalmakban. (Szentségimádási órák, Úrnapi körmenet előkészítése)
-Kegyeleti munkaként a csoport tagjai és önkéntes segítők is gondozzák az elhunyt lelkipásztorok és hozzátartozóik sírját.
 
 

Irányítószám: 4700
Város: Mátészalka
Cím: Rákóczi u. 7.
Csoportvezető: dr. Lőrincz Imre
E-mail: kapturnebirobea (kukac) gmail.com
Nyitvatartás: szerda 14-17 óra között

Napi evangélium Vasárnapi prédikáció Segíteni szeretnék! Hírek Hitel-S Program Hálózat a közösségért Pályázatok Hírlevél Online adományozás Betegszállítás Sajtószoba
Közlemények
Lapszemle
Kiadványaink
Címkék




Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43