(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Hírek » Több ezer gyermeknek tette emlékezetessé a nyarat a Szeretetszolgálat
Hírek
2013.08.26.

Több ezer gyermeknek tette emlékezetessé a nyarat a Szeretetszolgálat

Augusztus utolsó hetében zárulnak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nyári programjai, amelyek száznál több helyszínen gyerekek ezreinek ajándékoztak emlékezetes élményeket. A karitatív szervezet intézményei és önkéntes csoportjai a korábbi évekhez hasonlóan az idén is az ország egész területéről gyűjtötték össze a rászoruló, nélkülöző vagy fogyatékkal élő gyerekeket, akiknek az iskolai szünet máskülönben nem nyári vakációt, hanem céltalan, eseménytelen időszakot jelentett volna.
 

Az általában egyhetes táborokba nélkülöző családok, leszakadó kistelepülések, halmozottan hátrányos helyzetű közösségekben élő gyerekek jutottak el. A legszegényebb kistérségekben, nyomortelepeken, szegregált településrészeken lakó gyerekek közül sokan életükben először aludtak az otthonuktól távol, többen először jártak a szülőfalujuk határain túl, és első ízben tapasztalták meg, milyen érzés nyaralni menni. A szervezők minden alkalommal gazdag programot állítottak össze, melynek során a játszás mellett a gyerekek ismereteinek vagy készségeinek fejlesztését is célul tűzték. Volt, ahol a fogyatékos emberek mindennapjaival ismerkedhettek a táborozók, mások a tízparancsolat üzeneteiről tanultak, a legelmaradottabb körülmények közül érkező gyerekek pedig személyiségfejlesztő foglalkozásokba kapcsolódtak be.

A táborok egy részét a gyerekek lakóhelyéhez közel eső településeken szervezték meg, de gyakori helyszín volt Balaton is, és a határokon túlra is vittek gyerekeket. A programok közül sok szempontból kiemelkedett a balatonföldvári mozgáskorlátozott tábor, ahol 110 kerekesszékes fiatal töltött egy hetet ugyanennyi kortárs önkéntes segítő társaságában.

A Máltai Szeretetszolgálat intézményei, önkéntes csoportjai és integrációs programjainak munkatársai számára intenzív munkával telt a nyár. A nagyvárosokban működő tizenhárom máltai játszótér, és a nyolc kistérség 251 kistelepülését járó nyolc mobil játszótér mindegyike különleges programokkal, rendezvényekkel, vetélkedőkkel várta a gyerekeket. Események és programok sorozatát szervezték a családokat és fogyatékkal élő embereket ellátó máltai intézmények is, melyek közül több is egyfajta vakációs napköziként működött a nyáron.
 







Kapcsolódó hírek
Kapcsolódó programok
Kapcsolódó intézmények
Kapcsolódó oldalak
Címkék




Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43