(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Hírek » Megújul a ház, újjáépül a közösség
Hírek
2013.03.27.

Megújul a ház, újjáépül a közösség

Uniós támogatásból, Komplex Program keretében folytatódik Veszprémben az egykor „Pokoli torony” néven ismert társasház lakóközösségének integrációja. A cél a Házgyári úti épületben szegregált körülmények között élő családok felzárkóztatásának és beilleszkedésének elősegítése. A Komplex Programhoz többi között szociális, oktatási, egészség-ügyi és foglalkoztatási célkitűzések kapcsolódnak.
 

A program konzorciumi összefogásban valósul meg, amelyben a veszprémi önkormányzat a főpályázó, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a szakmai megvalósító, a Türr István Képző és Kutató Intézet és a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ pedig partnerként vesz részt.

A program látványos változásokat hoz majd a csaknem kétszáz ember otthonaként szolgáló épületben, így például játszótér épül a gyereknek, szociális irodát, tanodát és fejlesztő szobát alakítanak ki a házban, felújítják a közösségi teret.


A lakók hathatós segítséget kapnak a szociális ügyintézésben, lehetőségük nyílik a felnőttképzési programokba való bekapcsolódásra, és szakmát is tanulhatnak. A program negyvenkét személy képzésével és tíz ember foglalkoztatásával számol, de ezen felül minden lehetséges segítséget megad a jelentkezőknek a munkaerőpiacon önerőből történő elhelyezkedéshez is. A lakók körében egészségügyi szűrővizsgálatokat szerveznek, és odafigyelnek a gyerekek készségfejlesztésére, iskolai felzárkóztatásukra, adott esetben a tehetséges tanulók képességeinek kibontakoztatására is.


A Komplex Program a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2009-ben az épületben kezdett integrációs programjának több szempontból kiterjesztett folytatását jelenti.

 







Kapcsolódó hírek
Kapcsolódó programok
2014.03.03.
Kapcsolódó intézmények
Kapcsolódó oldalak
Címkék




Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43