(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Hírek » Rendhagyó fizikaóra a tarnabodi iskolában
Hírek
2011.09.09.

Rendhagyó fizikaóra a tarnabodi iskolában

Sajátos körülmények között került sor az első fizikaórára a tarnabodi Máltai Általános Iskolában, ahová szeptember 5-én begördült az ELMÜ-ÉMÁSZ társaság úgynevezett fizibusza. A kísérleti eszközökkel felszerelt jármű látogatását Kövesdi Zoltán, a társaság igazgatóságának tagja ígérte meg az iskola ünnepélyes megnyitóján. A látványos kísérletek után a hetedik és nyolcadik osztály több tanulója is azt mondta: ezek után már kíváncsian várják a fizikaórákat.
 
További képekért
klikk
(6 kép)

A látványos eszközökkel felszerelt mikrobusz szeptember 5-én érkezett, így a hetedik és nyolcadik osztályban mindjárt az év első fizikaóráját tarthatta meg az áramszolgáltató előadója, Tóth Pál. A kilencven perces bemutató lekötötte a gyerekek figyelmét, mi több, a szabadban végzett kísérletekre (köztük arra, amelynek során egy kémcsőből szökőkútszerűen tört elő a füst) az egész iskola rácsodálkozott.

Az új iskolában egyébként rendben kezdődött a tanév. Milibákné Veres Erika igazgatónő érdeklődésünkre egy történetet is megosztott honlapunkkal: a délutáni napközi alatt egy édesanyával futott össze a folyosón, aki másodikos gyermekét kereste. Miért, mi a probléma? – kérdezte az igazgatónő. Kiderült, hogy az édesanya az iskola előtt járt, és megijesztette az épület csöndje. Nem tudott másra, gondolni, csak arra, hogy valahová elvitték a gyerekeket, ezért beszaladt ellenőrizni. Az igazgatónővel közösen benyitottak a második osztályba, és kiderült, hogy a gyerekek ott vannak – és tanulnak.
 







Kapcsolódó hírek
Kapcsolódó programok
Kapcsolódó intézmények
Kapcsolódó oldalak
Címkék




Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43