(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Programok » Felelős gazdát a Nyugati téri aluljárónak!
Programok
2009.10.27.

Felelős gazdát a Nyugati téri aluljárónak!

Legyen végre felelős gazdája a Nyugati téri aluljárónak, kerüljön egy kézbe a tulajdonosi jogok képviselete, a terület üzemeltetése – javasolják az aluljárót jelképesen örökbefogadó szervezetek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Hajléktalanokért Közalapítvány vezetői szerint a Nyugati téri aluljáró megfelelő rendezése mintát adhat arra is, mit kezdhet egy felelős városi vezetés a hajléktalan emberekkel és a koldusokkal.
 
A Nyugati téri aluljáró a főváros egyik legforgalmasabb és egyúttal talán a legelhanyagoltabb közterülete. A falak piszkosak, az üzleti viszonyok kaotikusak, a tömegben koldusok, prostituáltak, hittérítők végzik dolgukat. Megszokhattuk a látványt, így nézett ki a múlt évben, és azt megelőzően is. De vajon törvényszerű-e, hogy így legyen?
 
Az aluljáró területén számos tulajdonos osztozik, így a VI. kerületi önkormányzat, a főváros, a MÁV, a BKV és a csatornázási művek egyaránt érdekeltek. A bonyolult viszonyok eredményeképpen ma nincs olyan felelős gazdája a területnek, aki (konkrét példa) heteken belül intézkedni tudna, ha mondjuk megsérül a kövezés a téren. De súlyosabb problémák esetében sem történik semmi, így fordulhat elő, hogy balesetveszélyes vasak állnak ki hónapokon át a falból, hogy közvilágítás hálózatára rákötött árammal működik üzletek egész sora, ezért ivódik bele a kosz a falakba, mállik évek óta a vakolat és rozsdásodnak a szellőzők.
 
A sérült környezet problémás embereket vonz. Az aluljárót koldusok, hajléktalan emberek, prostituáltak, ügyeskedők használják, a járókelők nagy része a lehető leggyorsabban igyekszik kijutni innen.
 
 
A kaotikus viszonyokat megelégelve a Hajléktalanokért Közalapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat civil akciót hirdetett az aluljáró jelképes örökbefogadására. Felhívásukhoz több száz magánszemély és számos vállalkozás csatlakozott. Az elmúlt hónapokban információs pontot nyitottak az aluljáróban, az egyik támogatójuktól kapott takarítógéppel dolgozó hajléktalan emberek naponta felsöprik a területet. A továbblépéshez, az érdemi elmozduláshoz viszont ennél jóval többre van szükség.
 
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és Hajléktalanokért Közalapítvány szerint egyetlen, az összes tulajdonost és érdekeltet képviselő üzemeltetőre van szükség, amely végre felelős gazdája lehetne az aluljárónak.
 
Sokszor bebizonyosodott már, hogy a rendezett környezet rendezett viszonyokat eredményez. A terület helyreállítása, a régtől esedékes karbantartási munkálatok elvégzése, és a rendszeres takarítása a rehabilitáció első lépései lehetnének. Az egységes arculatú üzletsor kialakítása, a világos terek és a tiszta falak megjelenése után már egy egészen más képet mutatna az aluljáró. Ismert az is, hogy a szolgáltatások választéka és színvonala meghatározza a közönség összetételét is. Ezért célszerű lenne, ha a bóvliárusok helyét például közüzemi ügyfélszolgálatok, a kocsmák és italmérések helyét kávézók és kulturált reggeliző helyek, a zokni-árusok helyét pedig játszóház venné át.

 

A Máltai Szeretetszolgálat és a Hajléktalanokért Közalapítvány az aluljáró rehabilitációval egyidejűleg a teret használó hajléktalan emberek problémáira is megoldást keres. Az aluljáró senkinek nem lehet otthona, a kialakult helyzetet azonban adminisztratív döntésekkel nem lehet megszüntetni, csak az egyes embereknek nyújtott személyes segítséggel. Az örökbefogadó szervezetek ezért nyitottak információs irodát az aluljáróban, ahonnan a közelben elérhető szociális pontokhoz irányíthatják a rászorulókat. A Nyugati tér közelében szociális szakemberek, nappali melegedő, fürdési, mosási lehetőség, szükség szerint egészségügyi ellátás várja a rászorulókat. Az örökbefogadók reményei szerint a Nyugati téri modell a későbbiekben mintaként szolgálhat a főváros más, nagyforgalmú csomópontjainak rendezéséhez is.


Kapcsolódó hírek
Kapcsolódó programok
Címkék




Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43