(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Hírek » Karácsonyra készülődve
Hírek
2013.12.09.

Karácsonyra készülődve

Gyűjtőakciók és adományosztás az adventi hetekben

December 16 és 21 között tizenhetedik alkalommal rendezi meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a SPAR-csoport üzleteiben az Adni öröm! akciót. A Vörösmarty téren és számos helyszínen a karácsonyi vásárok egyik népszerű szereplője a Szeretetszolgálat. A gyűjtések mellett az adományok kiosztása is megkezdődött, a Németországból érkezett cipősdobozokat a játszótereken és a családok átmeneti otthonaiban is átvehették. Tatabányán és Gyulajon a fűtés nélkül maradt családok kölcsön kályhákat kaptak.
 

December 4. és 10. között a rászorulóknak gyűjtött a Máltai Szeretetszolgálat a budapesti karácsonyi vásárban a Vörösmarty téren. A máltai pavilonban többek között a Szeretetszolgálat pátyi intézményében dolgozó fogyatékkal élő emberek által készített teáscsészék, mécsesek, hűtőmágnesek, hajléktalan emberek által díszített szemüvegtokok, és az Óbudán nyílt, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató máltai pékségben készült karácsonyi sütemények voltak kaphatók. A hét napon át nyitva tartó pavilonban emellett forró teát és forralt bort is mértek a szervezet önkéntesei és munkatársai.

Advent Óbudán (XI.30 – XII. 22.)

A III. kerületi Fő téren szervezett adventi rendezvény négy hétvégéjén jótékonysági vásárt tart a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, itt fogyatékkal élő emberek által készített ékszerek kaphatók, emellett forró teával és forralt borral kínálják a járókelőket a Szeretetszolgálat III. kerületben működő Szociális Gondozó és Ápolóképző Szakiskolájának diákjai.


Adni öröm! akció tizenhetedszer

December 16. és 21. között 17. alkalommal szervezi meg a Máltai Szeretetszolgálat a SPAR-csoport kijelölt üzleteiben az Adni öröm! akciót. Az ország egész területén meghirdetett karácsonyi élelmiszergyűjtés hat napja alatt 160 üzletben nyitástól zárásig gyűjtenek a karitatív szervezet önkéntesei. A vásárlók a pénztárak mögött felállított máltai asztaloknál adhatják át a rászorulóknak szánt adományaikat, amiből a szervezet raktáraiban ajándékcsomagok készülnek. Tavaly több mint 170 ezer kilogramm élelmiszer gyűlt össze, ebből 35 ezer ajándékcsomag készült, amit még karácsony előtt megkaptak a rászoruló emberek. Az adományokat a nehéz körülmények között élő családoknak, egyedül maradt időseknek, hajléktalan embereknek juttatják el. A gyűjtésben a Szeretetszolgálat több mint kétezer önkéntese vesz részt.

Kályhák és ajándék tüzifa

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 53 darab kályhát vásárolt olyan tatabányai és gyulaji családok számára, amelyek otthonaiban semmilyen fűtés nincs. A kályhákat jelképes letéti díj fejében vehetik át a családok, és a fűtési szezon végéig, április 30-ig használhatják, akkor a letéti díjért visszafizetésével a Máltai Szeretetszolgálat visszaveszi ezeket, és a következő fűtési idényben újra kiadják a rászorulóknak. A Szeretetszolgálat rendszeres időközönként adomány tüzifát juttat a rászoruló családoknak, az elmúlt hetekben Tarnabodon és Tarnazsadányban osztottak ki egy-egy kamion szállítmányt a nélkülöző családok között.


Ötven köbméter cipősdoboz

December 4. óta folyamatosan zajlik a németországi máltai szervezetek által meghirdetett cipősdoboz akcióból érkezett adományok kiosztása. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat központi raktárába ötven köbméternyi cipősdoboz érkezett németországi családoktól, ezeket rászoruló családok gyerekeinek továbbítja a Szeretetszolgálat.

Ruhagyűjtő akciók országszerte

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Fürge Diák Iskolaszövetkezettel közösen karácsonyi ruhagyűjtő akcióban vesz részt, az iskolaszövetkezet a megyeszékhelyeken működő irodáiba december 16-ig várja az adományokat, amelyeket azután a máltai szervezet juttat el a rászorulóknak.

Máltai nap a siófoki vásárban

A Siófok főterén kialakított hangulatos Adventi vásáron egy napot biztosítottak a civil czervezeteknek, így a Máltai Szeretetszolgálat Siófoki Gondviselés Háza munkatársai közösen az Idősek Otthona lakóival saját készítésű, helyi termékeikkel is megjelentek. A választékban szerepelt például birssajt, csípős ketchup, pikáns hagyma lekvár, részeges körte dzsem, és különböző kézzel vart tárgyak. Karácsony előtt a helyi iskola diákjai vendégműsorral készülnek a siófoki intézmény ellátottjai részére.

Adománygyűjtés a focimeccsen

A december 8.-i Videoton FC – Ferencváros bajnoki labdarúgó mérkőzés előtt „Legyen jó a játék! Hozzon mindenki egy játékot az év utolsó mérkőzésére!” címmel adománygyűjtő akciót szervezett a Videoton FC és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az adományozók leginkább plüssjátékokat, játékautókat, babákat, társasjátékokat és könyveket ajánlottak fel, de akadt, aki számítógép-monitorral kedveskedett. Az akció végére mintegy 50-60 kg adomány gyűlt össze, amelyet a Szeretetszolgálat munkatársai a Székesfehérváron élő rászoruló, hátrányos helyzetben lévő családok gyermekeihez juttatnak el még karácsony előtt. A sátrat meglátogatta Stopli, a Videoton FC kabalafigurája, és a Mikulás is, mindketten ajándékkal kedveskedtek.

Szociális vásár Zugligeten

December 14-én szombaton 10 és 17 óra között a máltai szociális szövetkezetek termékeiből (kosarak, fonott bútorok, gyógyteák, gyógynövények, kerámia edények) rendez vásárt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A karitatív szervezet zugligeti központjában (1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60) megtartott rendezvényen a kedvező árú termékek megvásárlói a hátrányos helyzetű emberek munkalehetőségeinek megőrzését is támogatják. A kellemes hangulathoz többek között forralt borral és mézeskaláccsal járulnak hozzá a szervezők

Jótékonysági vásár Káptalanfán

A Veszprém megyei Káptalanfán 2013. december 14.-én jótékonysági vásárt rendez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Dunántúli Régiója.

Adventi vásár Pécsett

A Pécsi Advent rendezvénysorozatba bekapcsolódtak a pécsi máltaiak is. A Csilla Gondviselés Háza gondozottai és gondozói által közösen készített kerámia dísztárgyakat, szélcsengőket, táskákat, "reménysütiket" és egyéb portékát kínálnak (ajándékba) az önkéntesek, a Szeretetszolgálat munkatársai és a közösségi szolgálatukat töltő gimnazisták a város főterén álló standon. Cserébe adományokat várnak az emberektől, melyeket a rászorulók Karácsonyának megszépítésére fordítanak.

Máltai nap a miskolci vásáron

Miskolcon december 6. és december 22. között rendezik meg a „Pozitív Miskolc” elnevezésű civil szervezésű karácsonyi vásárt, ahol a december 13. Máltai Nap lesz.

Színes programok az Észak-Alföldi Régióban

A Régió több településén is szervez a Szeretetszolgálat rendezvényeket és vásárokat: Nyíregyházán december 1-én a „Civil Karácsony” " városi rendezvényen asztaldísz készítésére várták a látogatókat a máltaiak, Kisvárdán a Karácsonyi Kavalkád eseményeibe tea és szaloncukor-osztással kapcsolódik be a helyi csoport, Martfűn az adventi vásár eseményein van jelen a Szeretetszolgálat, Pócspetrin pedig adventi vásárt szerveznek.


 


 







Kapcsolódó hírek
Kapcsolódó programok
Kapcsolódó intézmények
Kapcsolódó oldalak
Címkék




Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43