(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Hírek » A hajléktalanságtól a lakhatásig
Hírek
2013.01.18.

A hajléktalanságtól a lakhatásig

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Visszamegyek valahogy a kályhához” elnevezésű programjában 113 hajléktalan ember kap segítséget szakemberektől az újrakezdéshez. A program nyitórendezvényén Vecsei Miklós a Szeretetszolgálat alelnöke és László Tamás a Főváros XV. kerületének polgármestere is azt hangsúlyozta, hogy nem elég csupán lakhatást adni a rászorulóknak, mert csak egyénre szabott, komplex segítségnyújtással lehet tartós eredményeket elérni.
 

„Minden hajléktalan ember választ magának egy segítőt, akiben megbízik, akivel megoszthatja problémáit, és akivel átbeszélheti, hogy hogyan tudna ismét emberhez méltó körülmények között élni”- így foglalta össze Morva Emília a Máltai Szeretetszolgálat Közép- Magyarországi Régiójának vezetője annak a programnak a lényegét, amelyben két éven keresztül, több mint 100 hajléktalan ember kap egyénre szabott segítséget. A programban olyan emberek vehetnek részt, akik régóta közterületen élnek és szeretnének ezen változtatni, szeretnének szállóba kerülni. Vannak olyanok is, akiket már önálló lakhatással tudnak támogatni a „Visszamegyek valahogy a kályhához” elnevezésű uniós programban (TÁMOP-5.3.3-11/1-KMR-2011-0005).
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Utcai Gondozó Szolgálata három éve kapcsolódott be a főpolgármester által meghirdetett Társadalmi megbékélés programba, melynek során a Szeretetszolgálat munkatársai segítettek menedéket adni az addig Budapest aluljáróiban élő hajléktalan embereknek. Az elhelyezés azonban önmagában még nem oldotta meg a fedél nélkül élő emberek problémáit. Ez csak az első, de nagyon fontos lépés volt a „kályha” felé. „Visszamenni a kályhához, visszatalálni valós önmagunkhoz, céljainkhoz, és igazi otthonra lelni- erre utal programunk címe is, amely az utcán élő hajléktalan emberek társadalmi visszailleszkedését tűzte ki célul. Tudjuk, hogy segíteni csak úgy tudunk jól, ha személyre szabott, valós szükségletekre épülő, komplex támogatást nyújtunk. Nemcsak oltalmat adunk, hanem célokat is a továbblépéshez.” – fogalmazott Morva Emília.
Az intenzív szociális munkával a résztvevők segítséget kapnak a lakhatási, szociális, egészségügyi problémáik kezelésében. A program célja, hogy a lakhatási támogatás mellett mentálisan is megerősítsék azokat az embereket, akik most még fedél nélkül, a társadalom peremén élnek.
A programban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Maceko Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. és a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Egyesített Szociális Intézményének munkatársai vesznek részt, akik azt hangsúlyozták, hogy a program zárása után sem engedik el a hajléktalan emberek kezét.

 







Kapcsolódó hírek
Kapcsolódó programok
Kapcsolódó intézmények
Kapcsolódó oldalak
Címkék




Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43