(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Hírek » Esélyteremtő zene
Hírek
2014.11.27.

Esélyteremtő zene

Tizenöt iskolában indult el a leszakadó térségekben élő, hátrányos helyzetű családok gyermekeinek felzárkózását segítő Szimfónia Program – hangzott el az uniós forrásokból támogatott program szakmai konferenciáján. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Symphonia Alapítvány közös programjának célja nem a tehetséggondozás, hanem az esélyteremtés.
 

A nyomortelepeken élő gyerekek felemelését célzó zenepedagógiai módszer El Sistema néven negyven éve Venezuelából indult útjára. Magyarországon a Symphonia Alapítvány honosította meg, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezette be 2013 nyarán kísérleti jelleggel a monori romatelepen. Az első koncertet két hét után tartották a telep közepén, addigra a gyerekek megtanultak egy-két hangot tisztán játszani. A zenetanárok játszották a dallamot, melybe mindenki akkor kapcsolódott be, amikor az általa ismert hang következett, a szülők, járókelők pedig hitetlenkedve hallgatták a műsort. Az első időben nem is jutott mindenkinek igazi hangszer, farost lemezből kivágott, házilagos készítésű hegedűkkel is gyakoroltak. A kísérleti időszakban hetven gyerek jelentkezett a monori telepen. A nagyobbak egy év alatt ötven dalt tanultak meg, és eközben az iskolai eredményeik is számottevően javultak.

2014. szeptemberében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Symphonia Alapítvány tizenöt, hátrányos helyzetű gyerekeket tanító általános iskolában hirdette meg a Szimfónia Programot. A kistelepüléseken kiválasztott iskolákban óriási az érdeklődés, több helyen négyszer-ötször annyi diák jelentkezett, mint amennyire a szervezők előzetesen számítottak.

Az ingyenes órákra érkező gyermekek köre egyre bővül. A közös zenélés sikerélményt ad és megvalósítható célokat tűz a gyerekek elé, miközben rendszerességre szoktatja őket. A programban érintett Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, hevesi és Baranya megyei településeken ezekben a hetekben már a karácsonyi bemutatkozó koncertjeikre készülnek a gyerekek.
 







Kapcsolódó hírek
Kapcsolódó programok
Kapcsolódó intézmények
Kapcsolódó oldalak
Címkék




Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43