(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Programok » Aprókból épül akció (Az akció lezárult)
Programok
2008.02.08.

Aprókból épül akció (Az akció lezárult)

A Magyar Nemzeti Bank átadta a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak azt a hivatalos váltási jegyzéket, amely tartalmazza a Szeretetszolgálat által február 8. és március 9. között a WestEnd City Centerben elhelyezett Magyarország-sziluettben összegyűlt 1 és 2 forintosok értékét. Ezen első elszámolás adatai szerint az „Aprókból épül” akció során, mintegy 4 hét alatt 6.246.242 forintot adtak össze az ország minden részéről érkező jólelkű adományozók.
 
Az aprópénzek az akció lezárását követően is folyamatosan érkeznek még a Szeretetszolgálat különböző gyűjtőpontjaira, így azokat júniusig még várják, majd ezt követően egy újabb összesítést készítenek. Mint ismeretes, az összegyűlt adományt a Szeretetszolgálat a látókörébe kerülő legrászorulóbb családok megsegítésére fordítja.
 
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ezúton is hálásan köszöni valamennyi jólelkű adományozó hozzájárulását ehhez az ügyhöz, és továbbra is szeretettel várja az értékrendjével és céljaival azonosulók minden egyéb jellegű szíves támogatását is.
 
 
                                
 
 


Kapcsolódó hírek
Kapcsolódó programok
Címkék




Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43