(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Hírek » Rózsa- és Virágkiállítás Kecskeméten
Hírek
2010.09.09.

Rózsa- és Virágkiállítás Kecskeméten

2010-ben ismét megrendezésre került Kecskeméten a Rózsa- és Virágkiállítás a Városháza Díszudvarában.
 
2010-ben ismét megrendezésre került Kecskeméten a Rózsa- és Virágkiállítás a Városháza Díszudvarában. Hagyományokhoz híven a rendezvény 5 napon keresztül kínált érdekes és tartalmas programokat, nemcsak felnőtt, de a gyermekközönség részére is.
 
A megnyítóra 18-án szerdán 17 órakkor került sor, ahol Lukács Sándor Érdemes Művész előadásában egy szép verset hallgathattak meg az érdeklődők.
 
A kiállítás második napján egy gasztronómiaia bemutató mellett megrendezték a Rózsahölgyek találkozóját is. Ez alkalomból a tagok nyiltakozatot írtak alá, melyben fogadják, hogy a Rózsahölgyekhez méltó nemes értékeket a továbbiakban is képviselik a mindennapi életben is.
Ezt követte a Rózsahölgyek felvonulása. A programot a következő évben megrendezésre kerülő Kiállítás alkalmával ismét szeretnék megtartani, és ezzel hagyományt teremteni.
 
 
Pénteken virágkötészeti bemutató csalogatta az érdeklődőket, majd  délután az Augusztus20-ai Nemzeti Ünnephez kapcsolódva egy virágkép készült. 
Az ünnepi felvonuláson részt vettek díszes ruhába öltözött határon túli fiatalok, valamint a rózsahölgyek.  
 
 
 
21-én szombaton várták Kecskemét "Csipkerózsikáit és Rózsahercegeit". Ennek kapcsán Mesekerté varázsolták a Városháza Díszudvarát. A program részeként játékos vetélkedőben vehettek részt a kis jelentkezők, majd megválasztásra került az Év Csipkerózsikája és Rózsahercege, akik egy évig viselhetik e kitüntető címet!
 
Vasárnap egy látványos virágkötészeti bemutató után a rendezvény zárásaként a korábban  megkötött  csokrokat sorsolták ki a kiállítást megtekintők között.
 
 A Program szervezeői a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja,  a Magyar Rózsabarátok Társasága  és a Hírös Kertész Egyesüet.






Kapcsolódó hírek
Kapcsolódó programok
Kapcsolódó intézmények
Kapcsolódó oldalak
Címkék




Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43