(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Hírek » Első szalagtűző Devecseren
Hírek
2016.02.09.

Első szalagtűző Devecseren

Első alkalommal tartottak szalagavató ünnepséget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Devecseri Szakiskolájában februárban. Az iskolát a karitatív szervezet 2013-ban alapította azzal a céllal, hogy Devecser Járásban a helyben képzett szakemberek lehessenek az itt megtelepedni és termelni szándékozó vállalkozások alappillérei. Az akkor első éves hegesztő, valamint szociális gondozó és ápoló szakos tanulók idén szakvizsgával fejezik be a képzést.
 

A szalagavató ünnepségen Kovács Éva intézményvezető azt mondta ez a nap többszörösen is drágakő az iskola életében, ugyanis először ünnepelhetnek szalagtűzést e falak között, ugyanakkor éltetik a végzős diákokat, akik szakmát szereznek és kikerülnek a felnőttek világába. Az intézményvezető azt is hozzátette: véleménye szerint az iskola arra is való, hogy közösségre leljünk. Azzal a jó tanáccsal fordult a tanulókhoz, hogy lépésenként haladjanak abba az irányba, hogy sikeres, boldog, elégedett emberek legyenek.

Az ünnepségen Kovács Éva kiemelte a szülők fontosságát a gyerekek sikereiben. „Talán most tudatosul, hogy véget ér, illetve kezdődik valami. A gyerekből felnőtt lesz, aki napról napra önállóbbá válik. A sikerek a szerető szülőknek is köszönhetőek, akik megteremtették a feltételeit annak, hogy a gyermekük tanulhasson. Az intézményvezető a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványnak is köszönetet mondott a folyamatos támogatásért.

Az igazgatói beszéd után a diákok is köszöntötték társaikat, a végzősök felkötötték a szalagot az intézmény zászlajára és megkapták a tanulmányaik befejezésének jelképét. A szalagavatón rövid műsorral lépett színpadra a Jubilate Nőikar, valamint fellépett a Flare beás együttes is. A tanulók tánccal zárták a devecseri szakiskola első szalagtűző ünnepségét.

 







Kapcsolódó hírek
Kapcsolódó programok
Kapcsolódó intézmények
Kapcsolódó oldalak
Címkék




Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43