(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Hírek » Az ország legjobbjai lettek a gyulaji iskolások
Hírek
2016.06.10.

Az ország legjobbjai lettek a gyulaji iskolások

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Galló József Általános Iskola tanulói nyerték az Országos Cigány Népismereti Versenyt. Orbán Anna első helyezést ért el, Orsós Benjámin pedig ezüstérmes lett.
 

Tíz felső tagozatos diák vett részt áprilisban az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyen, miután kiemelkedően sikeresen teljesítették a februári írásbeli fordulót. A gyerekek cigány népismeret tárgykörben mérették meg magukat. A szóbeli fordulón a cigány hagyományokhoz, a cigány kulturális örökséghez és a cigányság történelméhez kapcsolódóan húztak tételt a tanulók, majd bemutatták a december óta készített egyéni projektjüket. A kutatással és anyaggyűjtéssel járó feladat célja az volt, hogy a tanulók - a felkészítő pedagógus útmutatásai alapján – a választott módszerekkel, önállóan jussanak minél több ismerethez a témájukat illetően, majd az összegyűjtött információkból egy szemléletes, komplex anyagot, projektet állítottak össze. Orbán Anna egy példakép bemutatását választotta, hogy szemléltesse a tanulás és az otthon fontosságát. Így a gyulaji húsfeldolgozó üzem húsboltjának hentesét mutatta be, aki huszonévesen Budapestre költözött, ahol szakmájában dolgozott ugyan, de távol a családjától. Mikor megnyílt az üzem húsboltja, hazatért szülőfalujába. Orsós Benjámin a sportot mint kitörési lehetőséget mutatta be saját és edzője példáján keresztül, és egy harcművészeti bemutatóval zárta a projektjét. Mind a tíz gyulaji tanuló saját korosztályában előkelő helyezést ért el.

  

 

 

Az Oktatási Hivatal június 6-án Budapesten rendezte meg a tanulmányi verseny díjkiosztó ünnepségét, melyen az országos első helyezett Orbán Annának és a második helyezett Orsós Benjáminnak Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára adta át az elismerő oklevelet és a könyvutalványt. Az ünnepségen Vecsei Miklós a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke is részt vett, aki a díjátadó végén máltai emlékérmet adott át a fiataloknak. Az alelnök arra kérte a tanulókat, mondják el minél több helyen, hogy cigány népismeretből az ország legjobbjai lettek, és legyenek büszkék eredményükre, ezzel motiválhatják iskolatársaikat.

 

 

A gyulaji Galló József Általános Iskolában és Magoncka Óvodában az órarendbe beépítve heti két órában tanulják a cigány népismeretet a gyerekek. Az iskola igazgatója Lacza Lászlóné elmondta, az iskola fontos küldetése, hogy megőrizze a cigány hagyományokat, hiszen a térségben sok beás cigány él, és az általános iskola az utolsó olyan színtér, ahol a gyerekek intézményes keretek között tanulhatnak örökségükről.

A versenyen résztvevő gyerekek a díjátadó napján az egész napot Budapesten töltötték. Mint mondták, már azért megérte bekerülni a szóbeli fordulóba, és ott jó helyezést elérni, mert így kétszer is járhattak a fővárosban. „Még soha nem utaztunk metróval, most pedig még a Duna alatt is átmentünk vele.”

 







Kapcsolódó hírek
Kapcsolódó programok
Kapcsolódó intézmények
Kapcsolódó oldalak
Címkék




Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43