(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Lakitelek 2012
Lakitelek 2012

 


A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 10. országos találkozója
Lakitelek, 2012. X. 12-14.

 

 2012. október 12-14. között került sor Lakiteleken a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tizedik országos találkozójára, melyen a Szeretetszolgálat vezető munkatársai találkoztak. Azt a célt tűzték maguk elé, hogy közösen gondolkodjanak jelmondatunk első részéről, ami a hit védelme. Kozma Imre atya fontos célként jelölte meg, hogy a hétvégén tudatosodjon mindenkiben, mit jelent ehhez a közösséghez tartozni, mekkora az erő, amit összeadunk, és mekkora a felelősségünk azért az örökségért, amit a legtöbben a jelenlevők közül ingyen kaptak.

Az előadások hanganyagai innen visszahallgathatók

- Vecsei Milklós bevezető előadása

- Nyitó mise és Kozma Imre atya pénteki beszéde

- A szombati előadás (107 perc)

- A szombat esti szentmise (45 perc)

- A találkozó összegzése, záróelőadás (67 perc)

 A program péntek délután szentmisével kezdődött, melyet Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke mutatott be. A misét követő előadásában Kozma Imre atya arra hívott mindenkit, hogy fedezzük fel Isten szándékát, vagyis azt, hogy átérezzük, rádöbbenjünk, egymáshoz tartozunk, és életünk értelme abban áll, hogy a másik emberért élünk. Ha ezt sokan megértik, akkor van jövőnk. A hit védelme abban áll, hogy ezt megjelenítjük a világban. A Szeretetszolgálat küldetése a gyengékhez szól, azokhoz, akik elbizonytalanodnak. Azzal a tudattal indulhatunk el, hogy van szövetségesünk, nem csupán magunkra hagyatkozunk. Személyes példákkal is szemléltetve beszélt Imre atya a kockázatvállalásról, jelenlétről, találkozásról.

Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök szombat délelőtti előadásában arról beszélt, mit jelent a „hit védelme” a mindennapokban? Mit jelent a szeretetszolgálat szó egybeírása a számára? Beszélt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalakulásáról, a lezajlott szervezetfejlesztésről, továbbá küldetésről, hitelességről, befogadásról, jelenlétről és egészséges versenyről. Beszélt arról, hogy mi volt az, ami őt ehhez a szervezethez vonzotta, és mi az, ami itt tartotta. A jelenlévőket is arra hívta, hogy ezzel kapcsolatban néhány kérdést mindenki tegyen fel magának.

Ezt követően Vecsei Miklós alelnök személyes hangú vallomását hallgathatták meg a résztvevők hitről, befogadásról, kísérésről, jelenlétről, lehajlásról. Kozma Imre atya az előadást így összegezte: „Tanúságtétel az, amit Miki mondott. Mit jelent az, hogy értünk és velünk, értünk az Isten, velünk az Isten aprópénzre váltva.” Vecsei Miklós előadását személyes élményekkel, történetekkel szemléltette.

Ezután Rigóné Kiss Éva, Morva Emília, Pataki Gergely, Király Andrea, Lendvai Rezső és Németh Nándor rövid hozzászólásai következtek. Arról vallottak, hogy számukra máltai munkájukban mit jelent a hit védelme.

Szombat délután lehetősége adódott a résztvevőknek a közös játékra is. Többféle programból: labdarúgás, röplabda, társasjáték vagy kézműves foglalkozás, választhattak. A folytatásban hat csoport alakult. A csoportokban oldottan, őszintén beszélgettek a résztvevők arról, hogy mit jelent ma a hit védelme; mit jelent a hit, a hit védelme a máltai munkában. Imre atya tanítása nyomán beszélgettek többek között a küldetésről, közösségről, jelenlétről, imádságról.

Szombat este Kozma Imre atya szentmisét mutatott be és elköszönt a résztvevőktől. A gazdag ifjú története hangzott el az evangéliumban, az ifjúé, aki nem tudta úgy befogadni Isten szeretetét, hogy az átjárja, átalakítsa életét. Imre atya azt kérte ebben a szentmisében, hogy Isten segítségével legyünk képesek meghozni ezt a döntést és újuljon meg életünk. Vállaljuk a harcot önmagunkkal, a jóért vessük be magunkat! És akkor van remény, hogy átérezhetjük azt az örömöt, amit az ismerhet meg, aki jót tesz a másikkal. Arra hívott minket, hogy igazi közösségi emberekké váljunk, másokért élő emberekké, és a legfontosabb kérésünk az legyen, hogy tudjunk Istenre figyelő emberekké válni. Azt kérte, hogy az Máltai Szeretetszolgálat mindig tudjon figyelni az emberek testi-lelki éhségére. Bizalommal fordult a résztvevőkhöz: Kincseinket odaadtunk nektek és rátok bízzuk.

Vasárnap reggel folytatódtak a csoportbeszélgetések, majd a vezetők beszámoltak a csoport munkájáról. A munkatársak sok kérést és feladatot fogalmaztak meg, melyek megoldása és kidolgozása a következő hónapok feladata és jó alkalom arra, hogy az itt elkezdett munka tovább folytatódjon.

 (Az előadások írott formábna elolvashatók, vagy letölthetők az Intranetről, a Lakitelek 2012 mappából.)


Napi evangélium Vasárnapi prédikáció Segíteni szeretnék! Hírek Hitel-S Program Hálózat a közösségért Pályázatok Hírlevél Online adományozás Betegszállítás Sajtószoba
Közlemények
Lapszemle
Kiadványaink
Címkék




Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43