(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Hírek » Két évvel a földrengés után
Hírek
2012.01.11.

Két évvel a földrengés után

Két évvel a Haitin történt 230 ezer áldozatot követelő földrengés után a karibi állam katasztrófa sújtotta területei még romokban hevernek. A segélyszervezetek áldozatvállalására ma is ugyanakkora szükség van, mint korábban, a nemzetközi Máltai Szeretetszolgálat például 8,6 millió eurónyi adományt gyűjtésével járult hozzá a helyzet rendezéséhez. A tragédia második évfordulóján a Népszava c. lap vont mérleget.

A 2010. január 12-én történt eseményeket sosem fogják elfelejteni a karibi állam lakói. A hatalmas földrengés nyomorba döntötte az amúgy is súlyos gazdasági helyzetben lévő országot. A számok mindent elárulnak, milyen pusztítást vitt véghez a természeti katasztrófa: 190 ezer házat rombolt le, majdnem négyezer iskolát tett használhatatlanná, harminc kórház omlott össze. 19 millió köbméter hulladék keletkezett.


Az újjáépítés rendkívül lassan halad. A főváros, Port-au-Prince egy része továbbra is romokban hever. Az ENSZ szerint a felgyülemlett hulladéknak csak a felét szállították el. Több negyedben annyira járhatatlanok az utak, hogy a romokat eltakarító autók egyes utcákat meg sem tudnak közelíteni.
Ugyanakkor a segélyszervezetek munkatársai emberfeletti munkát végeznek. A Vöröskereszt tavaly két iskolát és egy egyetemi kart épített újjá. A napokban pedig háromezer új lakást adott át. Ezekben WC is van, ami Haitin nem magától értetődő.

Ennél persze sokkal több lakásra lenne szükség. A világszervezet adatai szerint mintegy félmillióan továbbra is sátrakban tengődnek. Vagyis két év alatt csak 500 ezer ember számára sikerült stabil lakóhelyet biztosítani. A sátorvárosban leírhatatlan higiéniai állapotok uralkodnak. De a biztonsági helyzet is aggasztó: emberi jogi szervezetek szerint több ezerre tehető a megerőszakolt nők száma.
Haitin az egészségügyi ellátás korábban is siralmas volt, de a földrengés után ezen a téren is rohamosan romlott a helyzet. Kolerajárvány tört ki, s a kórokozót a tavalyi vizsgálatok szerint a nepáli békefenntartók hozták az országba. A járványban elhunytak száma már meghaladta a hétezret, a fertőzöttek száma pedig félmillió. Vagyis minden huszadik ember kolerával fertőzött. Csekélyke jó hír lehet a helyiek számára, hogy az Orvosok Határok Nélkül szervezet októberben azt jelentette: a járvány már lassabban terjed, mint korábban.

A Máltai Szeretetszolgálat szóvivője, Claudia Kaminski szerint "a helyzet rendkívül összetett és nehéz". Mint mondja, komoly gondot jelent számukra, hogy több segélyszervezet visszavonult a sátorvárosokból, ezért munkatársaikra hatalmas nyomás nehezedik. Másrészt a helyiek gondolkodásmódja is más, mint amit Európában megszoktak. A haitiakat igyekeznek felvilágosítani a higiénia fontosságáról, s arra próbálják rávenni őket, rendszeresen tisztítsák sátraikat. A szeretetszolgálat 2010 óta 8,6 millió eurónyi adományt gyűjtött. Ebből egyebek mellett egészségügyi központot létesítettek az ország déli részén, Darbonne nevű településen. Ám - mint Kaminski fogalmaz - további segítségre lenne szükség.
A Vöröskereszt 2010-ben több tízmillió eurót gyűjtött Haiti számára. Ennek nagy részét lakóházak és iskolák újjáépítésére fordítják. Carrefour városában újszülöttek számára építettek klinikát. "A településen valóban érezhető is a javulás" - magyarázza a szóvivő.

Az építési munkálatokat jelentősen lelassíthatja a hurrikán szezon. Ezért a helyieket olyan mesterségekre tanítják, amelyek mindennapi megélhetésükhöz is elengedhetetlen lehet, így házépítési technikákra, gazdálkodásra, halászatra.
Elégedett az újjáépítés eddigi állásával a Caritas segélyszervezet elnöke, Peter Neher. Ugyanakkor élesen bírálta a helyi kormányt, amelynek két év sem volt elég ahhoz, hogy nyilvánosságra hozza az újjáépítésre vonatkozó terveit.







Kapcsolódó hírek
Kapcsolódó programok
Kapcsolódó intézmények
Kapcsolódó oldalak
Címkék




Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43