Hírek
2013.03.26.

Húsz család költözhet Ócsára

Javaslat új pályázat kiírására

Az ócsai szociális lakópark házainak bérleti jogaira kiírt pályázat elbírálását követően húsz családot nyilvánított nyertesnek a bíráló bizottság, a jelentkezők többsége nem felelt meg a kormányrendeletben meghatározott feltételeknek. A pályáztatást lebonyolító Máltai Szeretetszolgálat a feltételek módosítására és új pályázat meghirdetésére tett javaslatot.

A felhívásra 588 pályázó jelentkezett, többségük azonban nem felelt meg a kötelezően meghatározott feltételeknek, ezért a pályázatot lebonyolító Magyar Máltai Szeretetszolgálat a feltételek módosítására és egy következő pályázat meghirdetésére tett javaslatot. Ehhez kormányrendeletet szükséges módosítani, az ezzel kapcsolatos szakmai munka a Szeretetszolgálat javaslatai nyomán megkezdődött. A legtöbb érdeklődő a banki kényszerértékesítéssel kapcsolatos előírások miatt nem kerülhetett be az ócsai pályázat második fordulójába.

A március 25-én lezárult pályázat nyerteseit postai úton értesítik a döntésről. Az érintettek többsége Pest megyéből költözik majd Ócsára, de Nyíregyházáról, Püspökladányból és Szekszárdról is érkeznek családok. Az első körben tizenöt kétgyermekes, három háromgyermekes és két négygyermekes család foglalhatja el a szociális bérlakásokat, a lakóparkba első körben negyvenhét gyermek érkezik. A szülők egy részének már most is van munkája, mások olyan szakmával rendelkeznek (festő-mázoló, targoncás, bolti eladó), amivel a főváros közelében jó eséllyel el lehet helyezkedni.

 





PDF | nyomtatás | oldal teteje