Hírek
2012.12.21.

Minden eddiginél eredményesebb volt az Adni öröm! akció

Mintegy 170 ezer kilogramm tartós élelmiszer gyűlt össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat idei Adni öröm! akciójában. December 14. és 19. között a karitatív szervezet önkéntesei az ország egész területén a SPAR-csoport 156 üzletében gyűjtöttek. Az adományokból 38 ezer ajándékcsomag készül.

A karácsonyi élelmiszergyűjtést 2012-ben már 16. alkalommal szervezte meg a Máltai Szeretetszolgálat. Az ország egyik legnagyobb jótékonysági akciójában az idén is százezrek adakoztak. A kijelölt üzletekben a Máltai Szeretetszolgálat több mint ezer önkéntese szólította meg a betérő vásárlókat azzal, hogy ha tehetik, vegyenek valamennyi tartós élelmiszert a rászorulóknak is. Idén máltai önkéntesként a rászorulóknak gyűjtött Herczegh Anita, az államfő felesége is, az adakozók között pedig ott voltak a Videoton játékosai is.

Az összegyűjtött adományokból a Szeretetszolgálat önkéntesei egységcsomagokat állítottak össze, ezeket még Karácsony előtt eljuttatják a rászorulóknak. Három évvel ezelőtt az Adni öröm! akció során 150 ezer, két éve 155 ezer, a múlt évben pedig több mint 160 ezer kilogramm tartós élelmiszert eredményezett a hatnapos gyűjtés. Tavaly összesen 35 ezer 600 ajándékcsomag készült. 2012-ben a korábbiaknál több adomány érkezett, amit előre összeállított lista alapján oszt ki a Szeretetszolgálat. A csomagokat a karitatív szervezettől segítséget kérő emberek, rászoruló családok, idősek, fogyatékkal élők, nagycsaládosok, valamint a Máltai Szeretetszolgálat intézményeinek lakói kapják.

 

Korábbi beszámolóink:

Az államfő felesége is gyűjtött

Megkezdődött a 16. Adni öröm! akció

 





PDF | nyomtatás | oldal teteje