Hírek
2012.08.13.

Nem vendégek voltatok...

Véget ért a 29. máltai nemzetközi ifjúsági mozgássérült tábor

Augusztus 11-én véget ért a 29. mozgássérült tábor. A záróünnepségen Kozma Imre atya azt mondta: a tábor azért sikerülhetett ilyen jól, mert nemcsak országunkban, hanem szívünkben is helyet adtunk a hozzánk érkező fiataloknak. A résztvevőktől így búcsúzott „úgy térjetek haza, hogy tudjátok ,nem vendégek voltatok, hanem egy nagy család tagjai!”

Könnyes szemmel búcsúztak Magyarországtól a Szuverén Máltai Lovagrend 29. Nemzetközi Ifjúsági Mozgássérült Táborának résztvevői. Az augusztus 11-én zárult egyhetes nemzetközi találkozó nemcsak a rekordszámú résztvevő miatt emelkedett ki a hasonló rendezvények sorából, hanem az igényes és sokrétű programválaszték miatt is. Huszonkét országból több mint százhetven fogyatékkal élő ember és ugyanannyi kísérő jött el Balatonföldvárra, a szervezésben és a programok lebonyolításában közreműködő önkéntesekkel együtt a teljes létszám ötszáz fő volt.

A csaknem három évtizedes múltra visszatekintő mozgássérült táborok a kerekesszékbe, vagy fogyatékkal élő emberek elfogadását és a minél teljesebb beilleszkedését támogatják. Az egyhetes nyári találkozókon fiatal önkéntesek kísérik a résztvevőket, folyamatosan velük vannak, gondoskodnak mindennapi szükségleteikről. Az egyhetes vakáció alatt a kerekesszékes emberek és kísérőik számára egyaránt sokat jelent, előbbiek önbizalmat és megerősítést nyerhetnek, utóbbiak pedig családjuk és ismerőseik körében is leszámolhatnak a sérült emberekkel kapcsolatos tévhitekkel, előítéletekkel. Az idei mozgássérült táborba három olyan házaspár jött el, melynek tagjai korábbi máltai táborokban ismerték meg egymást, egy további résztvevő pedig arról számolt be, hogy egy ilyen tábor után vette a bátorságot ahhoz, hogy egyetemre menjen.

A Szuverén Máltai Lovagrend mozgássérült táborát 12 országban rendezték meg, huszonkilenc év alatt összesen 13 ezren vettek részt a rendezvényen. Magyarország harmadik alkalommal töltötte be a házigazda szerepét, a programok lebonyolításában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mellett a Tensi Holiday és a FŐGÁZ is közreműködött. A balatonföldvári találkozó résztvevőit rendkívül gazdag programkínálat várta, a kerekesszékes emberek kirándulásokon nemcsak a tó környéki nevezetességeket ismerték meg, de vitorlásra is szállhattak, és járműveikkel még a Hungaroringen is tehettek egy kört.
 

Búcsúvideó a balatonföldvári táborból:

 

A legfontosabb tudnivalók a Szuverén Máltai Lovagrend 29. Nemzetközi Ifjúsági Mozgássérült Táboráról

 





PDF | nyomtatás | oldal teteje