Hírek
2012.01.31.

Szülői értekezlet a komáromi fogyatékosok otthonában

A törvényi változások és a januártól új jogi k környezet is indokolta, hogy Komáromban szülői értekezletre hívták össze Máltai Szeretetszolgálat Fogyatékosok Nappali Intézményében ellátott emberek hozzátartozóit. Szalai Gabriella szakmai vezető és Bognár Renáta részlegvezető beszámolója.

2012. január 24-én a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogyatékosok Nappali Intézményében szülői értekezletet tartottunk Komáromban, a Táncsics utcai Gondviselés Házában. A szülők nagy számban vettek részt a megbeszélésen.

Mivel a 2012. évben az ellátottakkal kapcsolatos törvények és lehetőségek megváltoztak, fontosnak tartottuk a szülők figyelmét felhívni a változásokra, lehetőségekre. Előadásunkat érdeklődéssel hallgatták, a végén kérdéseket tettek fel. A III. csoportos rokkantak felülvizsgálatáról, és az Erzsébet program által nyújtott pályázati lehetőségekről kaptak információkat. A megbeszélés eredményeképpen sokan döntötték el, hogy részt vesznek a pályázaton.

Ezután röviden beszámoltunk az intézményben folyó munkákról, az elmúlt évi programokról, a sikerekről, valamint a 2012. évre tervezett programokról, majd egy jó hangulatú beszélgetés keretében közösen elhatároztuk, hogy szülőklubot hozunk létre, hogy a szülők, gondozók jobban megismerjék egymást, felismerjék, hogy mások is küzdenek hasonló problémákkal, nincsenek egyedül. A klub célja, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek, fiatalok nevelése mellett a szülők személyes problémáinak megoldásában is részt vegyünk. Végezetül megnyugtattuk a szülőket, hogy a törvényi változásokat figyelemmel kísérjük, őket tájékoztatjuk, és mindenben segítségükre leszünk.
 





PDF | nyomtatás | oldal teteje