Hírek
2008.09.22.

Rekord a borárverésen

Minden eddiginél több, 3 millió 400 ezer forint lett a 17.
 
Minden eddiginél több, 3 millió 400 ezer forint lett a 17. Budapesti Nemzetközi Bor– és Pezsgőfesztivál Jótékonysági Borárverésének végösszege.
 
Szeptember 18-án, a Hadtörténeti Múzeumban tartott, gálavacsorával egybekötött rendezvényen hetedik alkalommal került sor arra, hogy a borászok – a Magyar Szőlő és Borkultúra Kht. szervezésében – összefogtak a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal azért, hogy segíthessenek. Ebben az évben a segítségnyújtás kedvezményezettjei azok lesznek, akik az otthonukban hősiesen ápolják családtagjaikat.
 
Az eseményen, ahol jelen volt Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, 46 tétel került „kalapács alá”. Az árverést Dr. Dula Bence, szőlő-bortermelő, nemzetközi szaktanácsadó vezette le.
 
A magyar borászok nagyvonalú felajánlásai mellett a 9. VinAgora Nemzetközi Borverseny magyar és külföldi aranyérmes borai, valamint szicíliai, osztrák, spanyol és amerikai borokra is lehetett licitálni. A jelenlévők aktív közreműködésével a jótékonysági célra felajánlott borok többsége a kikiáltási árnál jóval magasabb, három, négyszeres áron talált gazdára.
 
A legmagasabb leütési árat – hat palackért 180 ezer forintot – a Vinum Primatis Zrt. Vinum Primatis Válogatás 2008 tétele érte el. Az egy palackos tételek közül, az indulási árhoz képest a legmagasabb vételi árat az Árvay és Társa Kft. Árvay Tokaji Casino Cuvée 2000 érte el, 9 ezer forintról indult és 80 ezer forintért vásárolták meg. Magas, 160 ezer forintos leütési áron kelt el a Garamvári Vencel által felajánlott tételek közül Gere Attila (hat palackos) Villányi Cabernet sauvignon Barrique 1193, 1997, tétele és Tiffán Ede (hat palackos) Villányi Cabernet sauvignon 1992, 1994 tétele.
 
Százezer forintnál magasabb áron talál gazdára a Vylyan Pincészet Duennium 1999 Magnum (két palack), a Monarchia Matt International Nimród II. és Takler Szekszárdi Cabernet Franc 2003 (két palack), Szende Gábor Villányi Szende Cuvée 2000 (6 palack), a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pannonhalmi Infusio 2006 (12 palack), a Tokajbor-Bene Pincészet Tokaji Zéta Késői szüretelésű 2006 (6 palack) tétele.
 
Az árverés különlegességének számított a Borfesztivál főtámogatója, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. három – egy fehérbor, egy vörösbor és egy desszertbor -válogatás a SPAR kínálatából, melyekhez külön-külön még egy elegáns, 14 palackos szobai borhűtő is párosult. A három tételt összesen 315 ezer forintért vásárolták meg.
 
A Budapesti Nemzetközi Borfesztivál történetében ez volt a legsikeresebb borárverés, amelynek bevételét 3 millió 400 forintot a szervezők – a Magyar Szőlő és Borkultúra Kht. – a korábbi évek hagyományait folytatva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlották fel.
 
A Borfesztivál szeptember 18-án a Művészetek Palotájában gálakoncerttel fejeződik be, de azt már lehet tudni, hogy valamennyi programját rendkívül nagy érdeklődés kísérte. A Budai Várban 5 napon át tartó Borkiállítás és Vásárt – ahol 15 ország 220 borászata mutatkozott be - 45 ezren keresték fel. A kísérő rendezvényekkel – Szüreti Sokadalom Szentendrén a Skanzenben, Boregyetem, Gálakoncert – együtt a Borfesztivál közönsége megközelíti a 70 ezer főt.




PDF | nyomtatás | oldal teteje