Hírek
2011.09.27.

Esztergomban ragaszkodnak a játszótérhez

A helyieknek már fontos a máltai intézmény túlélése

Tizenegyedik születésnapját ünnepelte nemrégiben az esztergomi máltai játszótér, amelyet fontosnak találtak a város cégei és lakói egyaránt. A rendhagyó születésnapi beszámolót a játszótér csapata küldte honlapunknak.

2011. szeptember 17.-én ünnepeltük a 11 születésnapunkat. Ez az alkalom az előzőeknél izgalmasabban telt, hiszen januárban még azt sem tudtuk, hogy túléljük-e ezt az évet, vagy le kell mondanunk az esztergomi intézményeink szülőanyjáról, az első intézményünkről. Innen indult Esztergomban minden 2000 júliusában. Innen kezdtünk családot gondozni, kapcsolatokat építeni, segíteni, a „hitet védeni és a szegényeket szolgálni”.

Adomány gyűjtésbe fogtunk, megkerestük a városi cégeket, megszólítottuk az embereket és vártunk, hogy vajon mennyire fontos a mi kis Játszóterünk a városnak, hogyan végeztük a munkánkat eddig, hiányoznánk-e az itt élőknek egyáltalán.

Nagy örömünkre a válasz egy nagy IGEN lett. Hiányoznánk, számítanak ránk, fontosak vagyunk.
Az adomány és támogató gyűjtésünk eddigi eredménye 1,6 millió forint, és a tudat, hogy kellünk, fontos munkát végzünk. A támogatók felsorakoztak mögénk, ki pénzzel, ki munkával, ki játékokkal, tombola ajándékokkal, ki a szaktudásával. Cégek, bank, magánemberek, vállalkozók kérdezték aggódva: „Mire van szükségetek, hogy segítsünk?”

A gyűjtés csúcspontja a 11. születésnapunk volt, amit a CIB Bank vett a szárnyai alá, profi marketingesekkel és minket is megszégyenítő hatalmas lelkesedéssel.

A városi művészvilág is mellénk állt és színvonalas, izgalmas programot sikerült összeállítanunk zenével, mese előadással, tánccal, mókával és kacagással.

Köszönjük a támogatóinknak, lelkes önkénteseinknek és a pesti kollégáinknak is a sok segítséget, amit kaptunk.

Az esztergomi csapat





PDF | nyomtatás | oldal teteje