|
|
|
Péntek: Magyarország - Svédország ...,, - húúú!!
Az igazat megvallva nekem is ez volt az első igazi nagy, élő, stadionos focimeccsem... Fantasztikus volt. Nyolc telepi srácot vittünk a monori focicsapatból, ők nemcsak, hogy élvezték, hanem egyenesen sokkot kaptak, amikor a lépcsőről szemük elé tárult a stadion egésze.
Janika (aki fejből nyomta melyik játékosnál van a labda, és őt utoljára épp hová igazolták) megjegyezte, hogy eddig még soha sehol nem énekelte még így, teli torokból a Himnuszt. És milyen jó volt a több ezer emberrel együtt énekelni. Tényleg leírhatatlan volt az érzés, mint mikor a hatalmas tömeg egyszerre (ő)örűlt a góloknál. (A srácok egymásnak mutogatták a karjukat, kinek áll fel rajta jobban a szőr...)
Mikor szurkolókkal tömött villamoson utaztunk hazafelé, a tyúkfej fia Nándika felszólalt hogy : a svédek anyit voltak a földön hogy biztos fölfáztak, ezen a fél villamos nevetett, aztán többi szurkoló szóval tartotta a fiainkat, akik a villamosról leszállva megint a Himnuszt énekelték. És persze nyugtázták, hogy vannak Pesten rendes "paracsávók" is, akik velük nevetgélnek, és most mennyire nem számított hogy cigányok...