Hírek
2011.05.29.

A komáromi csoport két évtizede

Alapításának huszadik évfordulóját ünnepelte a Máltai Szeretetszolgálat komáromi csoportja. A húszéves ünnepség mottójául II. János Pál szavait választották: „Tedd a kezedet nagy dolgokra…, végezz valami hasznos munkát!”
További képekért
klikk
(7 kép)

A máltai önkéntesek, támogatók, segítők a Jézus Szíve templomban gyűltek össze, hogy együtt köszönjék meg a Kozma Imre atya által celebrált szentmisén azokat a feladatokat, amelyeket Isten számukra kijelölt. Kozma atya beszédében kiemelte, hogy a Máltai Szeretetszolgálat tevékenységét a hit védelme és a szegények szolgálata jegyében úgy végzi, hogy adományokat kér és szétoszt; ez az elv Komáromban maradéktalanul megvalósulhatott, mert magánszemélyek, vállalatok, csoportok, de különösen az önkormányzat megalakulásától kezdve hathatósan támogatta a csoportot.

Tonomár István saját versének elmondása után dr. Fejér Gyuláné csoportvezető tekintette át az eltelt 20 évet. A tevékenységek fokozatos bővülése (felsorolásszerűen: ruha-, bútor-, élelmiszergyűjtés és kiosztás, szociobusz működtetése, fogyatékosok napközije, támogatószolgálat, nyári napközis tábor nehéz sorsú gyerekeknek, rendhagyó nap a fogyatékkal élők és egészségesek részvételével, paralimpia, adománygyűjtés katasztrófák idején) csak összefogással valósulhatott meg, melyben a munkájukat felajánlók és az adományozók egyaránt nélkülözhetetlenek. Dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester arról a jelentős szociális szerepről beszélt, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat komáromi csoportja a város életében betölt, egyúttal azt ígérte, hogy a szervezet továbbra is számíthat az önkormányzat támogatására.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke, és Bondor Lajos, a Közép-Dunántúli Régió vezetője oklevelet adott át Horváth István és Neuwirth Imréné alapító tagoknak, valamint Zöld Istvánné támogatónak fáradhatatlan munkájukért.

Az ünnepségen három fiatal önkéntes avatására és fogadalomtételére is sor került.

 





PDF | nyomtatás | oldal teteje