Hírek
2008.06.23.

Máltai segítség Kínában

A kínai természeti katasztrófákra reagálva a Magyar Máltai Szeretetszolgálat még májusban felajánlotta segítségét Kína magyarországi nagykövetségén keresztül.
 
A kínai természeti katasztrófákra reagálva a Magyar Máltai Szeretetszolgálat még májusban felajánlotta segítségét Kína magyarországi nagykövetségén keresztül. Amint a Szeretetszolgálat akkor is jelezte, külföldi segítségnyújtásban szükség esetén, az illetékes hatóságokkal együttműködve, adekvát módon vesz részt. A nagykövetség akkor arról tájékoztatta a Szeretetszolgálatot, hogy a mentési munkálatokban a kínai hatóságok urai a helyzetnek, segítségre – elsősorban egészségügyi jellegűre vagy az újjáépítésben való részvételre – a későbbiekben lehet szükség. A Máltai Szeretetszolgálat ennek értelmében továbbra is fenntartotta a rendelkezésre állást.
 
Néhány héttel ezelőtt egy kint élő honfitársunk kereste meg a Máltai Szeretetszolgálatot segítségkérésével. E. több mint tíz évvel ezelőtt ismerkedett meg kínai férjével Magyarországon. Két gyermekük még itt született, öt éve költöztek Kínába. Családjuk egyike azoknak a katasztrófa sújtotta áldozatoknak, akik túlélték a csapásokat. Most, drámai helyzetükben segítségért fordultak a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz, amelyik pénzbeli gyorssegélyt küldött nekik. Azóta is folyamatosan kapcsolatban állnak.
 
A jelen tájékoztatásunkhoz csatoljuk a Szeretetszolgálat hivatalos felajánlását és - a levélíró engedélyével - a Kínában családjával szükséget szenvedő honfitársunk levelét.
 
 
A hivatalos segítség-felajánló levél letöltéséhez kattintson ide!
 
E. levelének letöltéséhez kattintson ide!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 




PDF | nyomtatás | oldal teteje