Hírek
2010.11.24.

Orvoscsoportunk Borsodban járt

Nemzetközi Missziós Orvoscsoportunk 2010.
 
Nemzetközi Missziós Orvoscsoportunk 2010. november 20-21. között két borsodi település (Ózd-Hétes, Sajókaza) romatelepein élő, mintegy százötven gyermek és felnőtt egészségügyi szűrését végezte.
A helyi civil szervezetek vezetői és képviselői a program szervezésében és lebonyolításában voltak segítségünkre, hiszen a sátrainkba telepített kórházegységekhez kora délelőttől estébe nyúlóan invitálták, irányították a teleplakókat.
Mint minden elhanyagolt közösségnél, szűréseink fontosságát nem győzzük hangsúlyozni, így itt sem. A népbetegségnek számító hypertonia és diabetes mellitus korai diagnózisa és a betegek adekvát kezelése, túlélési esélyeiket, életminőségüket döntően befolyásolják. A vizsgálatok során kiszűrt két nyelvgyök tumoros eset is megerősítette azt a tényt, hogy az egyszerű fizikai vizsgálatokkal tetten érhető daganatos betegségek felismerésével, az azokban szenvedők centrumokba történő célirányos továbbküldésével - a közösséget egyben tartó szervezetek együttműködésében -, orvos csoportunk ezen telepeken való adhoc jellegű jelenlétével is életmentő szerepet tölt be az alap- és szakellátás híján lévő közösségek egészségvédelmében.
 




PDF | nyomtatás | oldal teteje