Hírek
2016.02.07.

Dalokba öntött emberség

Ismét színházzá alakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Hajléktalanok Átmeneti Szállásának ebédlője. A Medve Színpad Ady Endre verseiből és Dankó Pista nótáiból összeállított előadásának második részét láthatták az otthon lakói, akikkel együtt vett részt az esten Buváry Lívia operaénekes és Benkő László, az Omega együttes billentyűse.

Az itt átmenetileg otthonra találó emberek nagy része súlyosan mozgássérült, ezért nem tudjuk őket elvinni színházba, de a Medve Színpad időről időre megadja nekik a színház élményét – mondta Alagi Szilárd az intézmény vezetője. A társulat már hatodik alkalommal lépett fel a Feszty Árpád úti szállón, ahol kulturális programmal lepik meg az itt gondozott hajléktalan embereket. Decemberben megismerkedhettek Ady Endre és Dankó Pista kapcsolatával és műveikkel, januárban pedig az előadás második részét láthatták. A költő és a zenész szerzeményeit Halmy György, a társulat vezetője alkalmazta színpadra Rossa László zeneszerző közreműködésével. „Ady mindenkinek szól” – véli a rendező, aki az előadás előtt a fellépő művészekkel együtt végigjárta azokat a szobákat, melyeknek lakói nem tudtak részt venni az előadáson. A rövid beszélgetéseket zenélés kísérte. Sárközi Dávid hegedűművész húzta el az ágyban fekvők nótáját, Bánfi Kata és Berényi Dániel színművészek pedig elénekelték a gondozottak kedvenc dalait.

Az előadást ezúttal is a szálló éttermében tartották, amelyen a bent lakók közül húszan vettek részt. A közönség soraiban foglalt helyet Benkő László, az Omega együttes zongoristája, valamint Buváry Lívia operaénekes is. Az Ady és Dankó Pista műveiből álló közel egy órás darabot Bánfi Kata színésznő és Berényi Dániel, a Madách Színház színésze adta elő, zongorán az előadás zeneszerzője, Rossa László közreműködött. A nő és férfi közti kapcsolatot, a haza és nemzet iránti érzéseket és baráti köteléket megéneklő részletek megrendítően hatottak a hallgatóságra. A mély érzelmi hatáshoz a színészek szuggesztív előadásmódja mellett hozzájárult az átható zene, az elhangzó darabokat szinte állandó hegedűszóval kísérte Sárközi Dávid, aki az előadást követő kötetlen beszélgetésen mesélt az autentikus cigányzene történetéről, Dankó Pistáról, és arról is, mekkora hatással volt a magyar városi zenére az eredeti roma muzsika. A levezető beszélgetésen a közönségből többen ott maradtak, és hosszan elemezték Ady Endre költészetét és Dankó muzsikáját. A közönség legaktívabb tagja Bekő Lászlót is bevonta a párbeszédbe összehasonlítva a költőóriás műveinek zeneiségét, a cigánymuzsikus témáit, valamint az Omega zenekar dalait. Buváry Lívia Rossa Lászlóval a cigányzene érzelmi mélységeit és magas minőségét elemezték, miközben a közönség többi tagjával azt találgatták, hol és milyen körülmények között találkozhatott a két művész. A felvetések között volt, hogy Szeged környékén egy átmulatott éjszakán ismerkedhetett meg Ady Dankó Pistával, aki elhúzta néhány nótáját a költőnek, ám hogy ez lehet-e az igazság, nem tudták megfejteni.

Szívesen vállalunk ilyen fellépéseket, mert tudjuk, hogy ezek az emberek nélkülünk nem juthatnának el színházba – erősítette meg egymást Bánfi Kata és Berényi Dániel, akik azt is hozzátették, kevés helyre mennek a társulattal, de ez az intézmény már jó ideje állandó helyszíne az előadásaiknak. Halmy György, a Medve Színpad egyik alapítója az előadás után felajánlotta a szálló lakóinak, hogy amennyiben egészségük engedi, legyenek a társulatuk vendégei állandó játszóhelyükön, a Fészek Klubban, ahol ingyenesen, tiszteletjeggyel vehetnek majd részt az előadásaikon.

 





PDF | nyomtatás | oldal teteje