Hírek
2015.12.07.

Kívülről is megújult a Batthyány téri központ

Kétszázmillió forintból újult meg a Máltai Szeretetszolgálat Batthyány téri épületének külső homlokzata. A felújítás és a nyílászárók cseréje 180 millió forintos kormányzati támogatásból és 23 millió forint önerőből valósult meg.

A felújításról tartott sajtótájékoztatón Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke visszaemlékezett arra az időre, mikor 1999-ben a szervezet átvette az épületet. "Már akkor tudtuk, hogy nemcsak az lesz a feladatunk, hogy azoknak segítsünk, akik itt élnek, de az épületnek is nagyon nagy segítségre lesz szüksége" –mondta az ügyvezető alelnök. Miután a Szeretetszolgálat átvette az ingatlant, karbantartó munkák zajlottak, hogy emberhez méltó körülményeket teremtsenenek az ott gondozott emberek számára. Saját, szűkös forrásokból a földszinti és az első emeleti részt felújították, majd a második és harmadik szinten a lakhatatlanná vált, lepusztult helyiségeket hozták rendbe, és kialakították a Szeretetszolgálat tevékenységéhez szükséges infrastruktúrát. A belső felújítást és átalakítást az épület műemléki védettsége, valamint a rendkívüli költségek miatt nem kísérhette külső renoválás.

A 2015. májusa és októbere közt zajlott felújítási kapcsán Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta: a felújítás eredményeként méltóbb körülmények közé kerültek az ott élő hajléktalan és idős emberek, de az ott dolgozóknak is könnyebb lesz a munkájuk. Az államtitkár felidézte: másfél-két évvel ezelőtt Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke arra kérte, hogy a Parlament ablakából nézze meg a Batthyány tér és környékének épületeit. Akkor már szép állapotban volt a Szent Anna-templom, a vásárcsarnok, a cukrászda is, és valóban kirítt a környezetből a Szeretetszolgálat méltatlan, málló vakolatú épülete. Hozzátette, sokan gondolják, hogy a hajléktalanok és idősek ellátása "nem kíván csillogást", mégis fontos lépés volt a 180 millió forintos támogatás és a felújítás.

Soltész Miklós megköszönte az Máltai Szeretetszolgálat és valamennyi karitatív szervezet egész éves, sokoldalú munkáját: az ukrajnai segítségnyújtást és a hónapokig elhúzódó migrációs válság idején nyújtott segítséget.

Kozma Imre atya azt hangsúlyozta: ez az épület egy ember makacsságának köszönheti az összes előnyét és hátrányát. Ugyanis sokan szerették volna megszerezni a Batthyány téri épületet - köztük bankárok és multinacionális cégek is -, de ő nem engedte. Azért nem - tette hozzá -, mert annak idején a Budapestre érkező német Erzsébet-apácák azzal alakították kórházzá az épületet, hogy mindig is szegény, rászoruló emberekről gondoskodjanak benne. "Az én lelkemben ez az üzenet élt, és azt gondoltam, hogy ezt az üzenetet nem szabad elárulni, eladni" - fogalmazott, hozzáfűzve: ennek a makacsságnak a következménye persze az is, hogy hosszú időn keresztül szenvedtek és szégyenkeztek is az épület állapota miatt.

A Szeretetszolgálat elnöke végül megköszönte Soltész Miklósnak, hogy "szívébe fogadta az épület küldetését", és "kemény elhatározással harcolt" azért, hogy a Szeretetszolgálat megkapja a támogatást a felújításra.

A renoválás főbb elemei voltak a vízszigetelés, a homlokzat és díszítések javítása és színezése, továbbá a bádogozás és a nyílászárók cseréje. A most elvégzett munkák összege 203.215.494 Ft, a 23.215.494 különbözetet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önerőből fizette,  ebből a pénzből egyébként a nyílászárók cseréjét végezték el.

A Batthyány téri épületben több máltai intézmény is működik, mások mellett hajléktalanszálló, 24 órás Egészségügyi Centrum, idősek otthona és a Mentőszolgálat.

 

 





PDF | nyomtatás | oldal teteje