Hírek
2009.11.24.

Jótékonysági hangverseny

A MMSz Gyöngyösi Csoportja 2009.
A  MMSz Gyöngyösi Csoportja 2009. november 19-én Szt. Erzsébet ünnepének estéjén rendezte meg hagyományos jótékonysági hangversenyét.
A helyszín ezúttal is a Ferences templom volt. A hangverseny  kezdetén P. Kárpáti Kázmér rendházfőnök, a csoport lelki vezetője köszöntötte a közönséget. A köszöntő szavak idején a máltai csoport jelenlévő tagjai Kázmér testvér mögött álltak, vállalván arcukat, hogy a megjelent hallgatóság személyekhez tudja kötni a máltai munkát.
A hangversenyen a Szt. Bertalan templom Zsoltározó Kórusa Hidas Frigyes: Missa Brevis című művét adta elő, továbbá a templomban kántori szolgálatot teljesítő művészek Bach és Liszt műveket szólaltattak meg.
A  hangverseny végén megszentelt Szt. Erzsébet kenyeret osztottunk a megjelenteknek.
A befolyt adományok összege lehtővé teszi, hogy a karácsonyi összejöveteleken meleg ételt tudjunk osztani a Hajléktalan Szálló, a Nagycsaládosok Átmeneti Otthona , illetve az 1-es számú Gondozási Körzet lakóinak, gondozottjainak.
A  hangversenyen a Városi Televízió munkatársai is megjelentek és felvételt  készítettek az  eseményről.
 
Gyöngyös, 2009.november 24.                                             Dr. Juhász Györgyné
                                                                                                       MMSz. helyi vezető
 




PDF | nyomtatás | oldal teteje