Hírek
2015.10.05.

Katasztrófa után maratoni segítségnyújtás

Október 4-én a vörösiszap-katasztrófa ötödik évfordulójára emlékeztek Devecserben. A városban - ahol az önkormányzat köszönetének kifejezésére közterületet nevezett el a Magyar Máltai Szeretetszolgálatról – több mint egy éven át tevékenykedett a karitatív szervezet, melynek munkatársai erre az időre oda is költöztek a településre. A legsúlyosabb ipari katasztrófára az eddigi leghosszabb segélyakcióval válaszolt a Szeretetszolgálat, amely 27 különböző programot valósított meg Devecserben.

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az iszapömlés napjától kezdve folyamatosan támogatta a katasztrófa sújtotta településeken élő embereket. Az első hetekben mintegy 220 emberrel kapcsolódott be a védekezésbe, volt, amikor három segélykoordinációs irodát és négy raktárt működtetett a térségben. Kozma Imre atya a miniszterelnöknek tett felajánlása nyomán a Szeretetszolgálat határozatlan időre szóló albérletet ajánlott fel minden, az otthonát elveszített embernek, ezzel a lehetőséggel végül 155 család élt átlagosan 10 hónapon át . Ezen kívül még huszonhat másik segélyprogramot valósított meg Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen a Szeretetszolgálat, amely fennállásának leghosszabb helyszíni segélyakcióját valósította meg a vörösiszap által elöntött településeken.

Néhány máltai program számokban:

Védekezés, kárelhárítás. 2010. október 4-től december 10-ig a kárelhárítási munkálatokban résztvevő 1800 embert kiszolgáló, 24 órán át úton lévő teajáratot működtetett a Máltai Szeretetszolgálat, ebben a munkában 220 önkéntes vett részt. A Máltai Szeretetszolgálat gondoskodott a budapesti kórházakban ellátott betegek hazaszállításáról, a Devecserben működő kirendeltség pedig a kötözésre szorulók rendszeres szállításáról gondoskodott.

Lakhatás. A Máltai Szeretetszolgálat 2010. október 9-én hirdette meg albérleti programját, ennek során 155 károsult családot helyezett el bérelt lakásokban új otthonuk megépüléséig, vagy megvásárlásáig. Az albérleti program lebonyolítására külön irodát nyitott Ajkán és Devecserben. További 37 károsult családot rokonaik fogadtak be az átmeneti időszakra, ők lakhatási támogatásban részesültek. Négy, a zeneiskolában elhelyezett család számára – a kárenyhítést megelőlegezve – házat vásárolt a Szeretetszolgálat. További 11, használt házat vásárló család otthonának felújításában, korszerűsítésében

Lelki gondozás, közösségi programok. A Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan látogatták a kórházban ápolt sérülteket. Október 4-től február 22-ig a Máltai Szeretetszolgálat 23 pszichológusa dolgozott rendszeresen az iszapkatasztrófa által sújtott településeken, tavasztól esetenként keresik fel a családokat. 2010 karácsonyától a karitatív szervezet közösségi programokat szervezett Devecserben, hogy a város minél előbb kiléphessen a katasztrófa árnyékából. A labdarúgás kedvelőit buszokkal a válogatott mérkőzésére szállították, a városban koncerteket, zenés estéket és szórakoztató előadásokat szerveztek, többek között a Piramis együttes és Molnár Ferenc „Caramel” fellépésével.

Adományozás. Az iskolákban meghirdetett százforintos gyűjtőakció 73 millió forintos bevételét a Máltai Szeretetszolgálat juttatta célba. Az iszapkárosult családok gyermekenként előbb 50 ezer, majd 180 ezer forintos adománylevelet kaptak, a közvetlen kárt nem szenvedett devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi családok pedig gyermekenként 10 ezer forint adományt kaptak. Az ingóságok pótlására kidolgozott programban a Máltai Szeretetszolgálat 52 családról gondoskodott, esetükben a katasztrófát megelőző állapot helyreállítása volt a cél, az érintettek az egyik győri nagyáruházban maguk választhatták ki, mire van szükségük.

Egészségügyi programok, utógondozás. A Máltai Szeretetszolgálat mobil tüdőszűrő állomása havon-ta egy hetet állomásozott a devecseri egészségügyi központban. A vörösiszap okozta sérülések kezelésére a családok nagyértékű Bioptron lámpákat kölcsönözhettek. Egy évvel a katasztrófa után még volt olyan sérült, aki kötözésre szorult kötszerét pedig folyamatosan a Máltai Szeretetszolgálattól kapta.





PDF | nyomtatás | oldal teteje