Hírek
2014.11.10.

Civilek a nemzetközi fejlesztésben

A HAND Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség Szeretetszolgálatunk Bem rakparti épületben tartott egynapos konferenciát, amelyen a nemzetközi fejlesztésben dolgozó civil szervezetek éves segélyhatékonysági jelentésének tartalmáról egyeztettek a Külgazdasági és Külügyminisztérium szakembereivel, valamint Mihalicz Csilla és Halmos Máté újságírók számoltak be Afrikában tett tanulmányútjukról.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke nyitotta meg a konferenciát, amelynek fő témája a HAND Szövetség és az Afrikáért Alapítvány közös programjáról tartott beszámoló volt. A Nők Lapja és az Index újságírói juthattak ki pályázati támogatással Afrikába, ahol több magyar civil szervezet által megvalósított fejlesztési programot látogattak meg, köztük Kenyában a Szeretetszolgálat ivóvíz programját.

A konferencia résztvevői áttekintették a nemzetközi fejlesztés jó gyakorlatának megvalósult projektjeit. A Nők Lapja újságírója kiemelte a Máltai Szeretetszolgálat programját, amelynek különös értéke az, hogy a helyi közösség hosszú távon képes működtetni a szanitációs központot.
 





PDF | nyomtatás | oldal teteje