Hírek
2014.10.02.

Medve Színház a hajléktalanszállón

Különleges esemény színhelye volt szeptember 30.-án este a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Feszty Árpád utcai Hajléktalanok Átmeneti Szállása: a Medve Színpad társulata a szálló lakóinak adta elő az „Óperenciás tengeren” című darabját, amelyet Ady Endre versei alapján állítottak össze.

A társulat tagjai – Csuja Imre Jászai Mari díjas Érdemes Művész, Prohászka Fanni, Sárközi Dániel, és Halmy György rendező – az előadással Ady Endre hagyatékát és verseit szerették volna közelebb hozni a hajléktalan emberekből álló közönségnek, ahogyan megfogalmazták: „az általunk vállalt művészi misszió segítségével szeretnék megajándékozni a szálló lakóit az előadások szépségével, mélységében rejlő mondanivalójával, és annak lehetőségével, hogy Ady Endre költeményein keresztül egy belső, láthatatlan világban megtalálják a választ létük legnagyobb kérdéseire”.

A darab „teltházas” volt, ami ez esetben azt jelenti, hogy szinte valamennyi lakó kíváncsi volt a zenés előadásra, amely nagy sikert aratott. A Szeretetszolgálat és a Medve Társulat egy hosszabb időre szóló együttműködés kezdetének tekinti az előadást, a tervek szerint a színészek öt alkalommal keresik fel a szállót. Az előadásokat megelőzően a társulat tagjai meglátogatják a lakókat, majd az előadást követően beszélgetésen vesznek részt, ahol közösen értelmezhetik az elhangzottakat, eszmét cserélve az előadásról, színházról, irodalomról.
 

 





PDF | nyomtatás | oldal teteje