Hírek
2014.04.08.

Ünnepi közgyűlés Komáromban

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat fennállásának 25. évfordulójáról ünnepi közgyűlés keretében emlékezett meg a Közép-dunántúli Régió komáromi és kisbéri csoportja 2014. március 22-én Komáromban. Az eseményről Pataki Gergely régiótitkár küldött képes beszámolót.
További képekért
klikk
(3 kép)

A közgyűlésen dr. Fejér Gyuláné a komáromi, Varga Jánosné pedig a kisbéri csoport elmúlt évi munkájáról adott számot. Szalai Gabriella és Nagyné Blázsovics Anita a komáromi Fogyatékosok Nappali Intézményének és a Sorstárs Támogató Szolgálat, illetve a Kisbéri Támogató Szolgálat tevékenységéről számolt be. A vezetői és pénzügyi beszámolók után megválasztották a regionális küldöttgyűlés delegáltjait.

Az ünnepség meghívott vendégekkel kiegészülve a Jézus Szíve templomban szentmisével folytatódott, melyet Pados József apát-plébános úr celebrált. Tonomár István, máltai testvér–költőnk alkalomhoz illő verseit mondta el, s a katolikus hívek ének- és zenekarának szolgálatát hallgathattuk meg.

Ezt követően Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke köszöntötte a megjelenteket, megosztotta velünk a Szeretetszolgálathoz és Komáromhoz kötődő emlékeit, majd Bondor Lajos régióvezetővel és dr. Fejér Gyuláné csoportvezetővel együtt megköszönve a támogatóknak és a máltai tagoknak segítségét, okleveleket adott át.

Az ünnepség a Katolikus Közösségi Házban szeretetvendégséggel zárult.

Elismerő oklevelet kaptak:

Támogatók:
o Ireks Stamag Kft.
o Komárom Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala
o Lászlópack Kft.
o Nokia Komárom Kft.
o Rotary Klub, Komárom

Tagok:
o Arlett Lászlóné
o Egyed Lászlóné
o Dr. Sólymos Márta

A regionális küldöttgyűlésre megválasztott küldöttek:
• Komárom
o dr. Fejér Gyuláné
o Arlett Lászlóné
o Egyed Lászlóné
o Horváth István
o Koppán Istvánné (póttag)
• Kisbér
o Varga Jánosné
o Horváthné Baumann Éva
o Kamocsai Istvánné
o Morvai Imréné (póttag)
 





PDF | nyomtatás | oldal teteje