Hírek
2014.03.12.

Csaknem kétezer családnak segített a hátralékkezelő program

Csaknem kétezer hátralékos fogyasztó szabadult meg tartozásától az EDF DÉMÁSZ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös hátralékkezelő programjának segítségével. A dél-alföldi villamosenergia-szolgáltató és a karitatív szervezet nemrégiben újabb együttműködési megállapodást írt alá, 2014-ben és 2015-ben további 150 millió forintos keret áll rendelkezésre a Hálózat a közösségért program folytatására.

Az év elején az utolsó részletfizetések beérkezésével lezárult az EDF DÉMÁSZ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2013-ban meghirdetett, közös hátralékkezelő programja. Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyében, valamint Pest megye déli részén összesen 1834 hátralékos,korábban már kikapcsolt, vagy hátrányos helyzetű fogyasztó kapott támogatást. A programba pályázat útján jelentkezhettek a segítségre szoruló családok, melyeknek ötven százalék önrész befizetését kellett vállalniuk.

A legtöbb pályázat Békés és Bács-Kiskun megyéből érkezett, ahol a Máltai Szeretetszolgálat szervezetei mellett a helyi családsegítők is aktívan közreműködtek a tájékoztatásban és a támogatottak kiválasztásában. A nehéz helyzetbe került fogyasztók élethelyzetének feltérképezésével sikerült elérni, hogy az anyagi segítség oda jutott, ahol leginkább szükség volt rá.

A kikapcsolt és az előre fizetős mérőórával rendelkező fogyasztók a korábban felhalmozott hátralék kifizetéséhez kérhettek segítséget. A tartozás miatt korábban már kikapcsolt ügyfelek részletfizetés vállalásával újra igénybe vehették a villamosenergia-szolgáltatást. A szociálisan nehéz helyzetbe került, de elmaradással nem rendelkező családok hat havi számla határidőben történő befizetésével átlagosan egyhavi számlájuk összegét kapták meg támogatásként. A program kiemelt figyelmet fordított a fogyatékkal élő, védendő fogyasztók bevonására is.

A nyertes pályázók csaknem fele a korábbi hátralékosok közül került ki. Ők az EDF DÉMÁSZ által biztosított támogatási keretből 19,7 millió forintot kaptak.
 

 

 

 





PDF | nyomtatás | oldal teteje