Hírek
2013.10.09.

Ajándék kapu a tatabányai játszótér 13. születésnapjára

A tatabányai fafaragó tábor résztvevői díszes új kaput készítettek a máltai játszótérnek, ezt az intézmény megnyitásának 13. évfordulóján rendezett ünnepségen avatták fel. Az eseményre eljött Tatabánya polgármestere, Schmidt Csaba is. A születésnapról Talabéra Andrea, a játszótér vezetője küldött beszámolót.
További képekért
klikk
(8 kép)

A tatabányai játszótéren az elmúlt hetekben rengeteg izgalmas dolog történt.

A 30. Tatabányai Fafaragó tábor művészei és résztvevői, Gengeliczky László vezetésével új bejárati kaput készítettek a játszótérnek. A kétszárnyú monumentális mű már önmagában is felkelti a figyelmet, az érdeklődők pedig a területre belépve örömmel vehetik használatba a nyár végén felújított játszóelemeket, játszóházunkat.

Az új kapu hivatalos átadására a soron következő, 13. születésnapi rendezvényünkön került sor. Szeptember 22-én, vasárnap délelőtt 10 órától izgalmas, szórakoztató programokkal vártuk a hozzánk betérő kicsiket, nagyokat és kísérőiket. A játékok között volt kézműves foglakozás, homokkígyó építés, akadályverseny, várfutás, rajzverseny. Délután Marci bohóc szórakoztatta a játékra jelentkezőket. A kínálatban szerepelt még arcfestés és tánct0anítás is.

A fizikai-ügyességi és szellemi feladatok elvégzéséért mindenki ajándékot kapott. Délután az Ének Iskolájának három kisdiákja: Izsó Bogi, Lőrincz Álmos és Dani Mátyás előadását nézhették meg az érdeklődők. A műsor után a tévéből ismert kis előadók autogramokat osztogattak rajongóiknak.

16 órai kezdettel ünnepélyes keretek között felavattuk a díszes új bejárati kaput. Az átadáson részt vett Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere, Bondor Lajos a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Dunántúli Régióközpont vezetője, Turza Károly kerületi képviselő és Gengeliczky László fafaragó művész.
A hivatalos ünnepség ia után felvágták a születésnapi tortát, amit Schmidt Csaba és Bondor Lajos osztottak szét a jelen lévő gyermekeknek.

Új kapunk és rendezvényünk támogatóink önzetlen segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg.
Köszönjük Tatabánya Megyei Jogú Város vezetésének, a Tatabányai Közszolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft-nek, a Poli-Farbe Kft-nek, a tatabányai Jászai Mari Színháznak, a Frissbeton Strabag Zrt-nek, és önkénteseinknek.
 





PDF | nyomtatás | oldal teteje