Hírek
2013.08.27.

Négymillió forint gyűlt össze Mága Zoltán jótékonysági koncertjén

Jótékonysági koncertet szervezett a hátrányos helyzetű gyermekek iskolakezdésének támogatására augusztus 26.-án a Szent István-bazilikában Mága Zoltán hegedűművész és Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke. A koncerten Mága Zoltán és sztárvendégei négymillió forint adományt gyűjtöttek a nélkülöző gyermekeknek.

Négymillió forint adomány és közel háromezer ember gyűlt össze augusztus 26-án a Szent István Bazilikában Mága Zoltán és sztárvendégei jótékonysági koncertjén, melyet a hátrányos helyzetű gyermekek taníttatásáért rendeztek. A hárommillió forint értékékű, iskolakezdéshez szükséges gyermekcipőt, valamint az egymillió forintos teljes bevételt a hegedűművész személyesen adja át Kozma Imre atyának, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökének és Dr. Székely János esztergom-budapesti segédpüspöknek. A nemes célért annyian gyűltek össze, mint legutóbb, a Karácsonyi Szentmisén.

A koncerten részt vett száz nélkülöző cigány és nem cigány kisgyermek, valamint közel ezer rendvédelmi dolgozó és önkéntes, akiknek a hegedűművész köszönetet mondott azért a példaértékű helytállásért, amit a Duna rekordáradásakor tanúsítottak. A hátrányos helyzetű gyermekekért és az árvízvédelem hőseinek tiszteletére szóltak a világhírű zeneszerzők szerzeményei többek között, Mozart, Vivaldi, Bach, Guonod, Albinoni, Puccini, Erkel, Kodály, Verdi, Webber és Csajkovszkij művei. A jótékonysági est sztárvendégei között Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoraművészt, Szenthelyi Miklós Kossuth-díjas hegedűművészt, Pándy Piroskát és Mahó Andreát, a Madách Színház primadonnáit, Boncsér Gergelyt az Operaház magánénekesét hallhatta a közönség a Primarius Kamarazenekar közreműködésével.

Minden kicsi magyar gyermeknek, aki erre a földre született, jövője kell, hogy legyen! Minden magyar gyermek jövőjét a felnőtt nemzedéktől szeretnénk biztosítva látni!" – emelte ki köszöntőjében Kozma Imre atya, a Magyar Máltai szeretetszolgálat alapító elnöke, és a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője. „Amikor jótékonykodunk, feltámad bennünk a felebaráti szeretet, ami az egyetlen kiút önmagunkból és bejárat a másik emberhez. Mága Zoltán művész úrral a koncert céljaként a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek megsegítését fogalmaztuk meg, mert tudjuk, a gyermekeink jövője nagyban tőlünk függ, a felelősség vállalásától "– mondta az est fővédnökeként.

A Prima-Primissima díjas hegedűművész, Mága Zoltán köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a Szent István Bazilikából indult útjára 2009-ben a 100 Templomi jótékonysági koncert sorozata, amelynek keretében több mint 100 millió forintot gyűjtöttek a rászorulóknak. „Két év alatt bebizonyosodott, hogy emberek százezrei képesek a felebaráti szeretet jegyében az összefogásra, segítségnyújtásra az igaz és nemes célok megvalósításáért" – mondta Mága Zoltán. „Mi, magyarok bebizonyítottuk a világnak, hogy az összefogás erejével hegyeket tudunk megmozgatni, bajba került honfitársaink tízezrein tudunk segíteni, mert ha baj van, megfogjuk egymás kezét, amire legutóbb a Duna rekordáradásakor láthattunk csodálatos példát” – mondta. Kiemelte, hogy újabb példa a magyar emberek szociális érzékenységére, hogy ma este is háromezren jöttek el, mert érzik „közösen kell megfognunk a legkiszolgáltatottabb gyermekek kezét és hozzásegíteni őket, hogy tudásukkal szebb jövőt teremthessenek maguknak.”„Az integráció kulcsa elsősorban a tanulás, a tudás pedig a jövő. Pályám, életutam bizonyság arra, hogy függetlenül attól, kinek milyen a bőrszíne, származása, vallási vagy felekezeti hovatartozása, ha ki akar törni a szegénységből, a megbélyegzettségből azt tanulással, szorgalommal, és becsületes munkával elérheti, és sikeres, megbecsült és elismert tagja lehet hazánknak, Magyarországnak” – mondta a Szeretet Hegedűse.

A koncert utolsó felében, több szám után is mind a háromezer néző állva ünnepelte Mága Zoltánt és sztárvendégeit, a művészeket hatalmas ovációval búcsúztatták.
 





PDF | nyomtatás | oldal teteje