Hírek
2013.07.02.

47 millió forintos segítség a hátralékkezelő programban

2013-ban 47 millió forintos összeggel folytatódik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az EDF DÉMÁSZ közös hátralékkezelő programja – jelentette be Győri-Dani Lajos a Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke a két szervezet Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A program mintegy ezerötszáz, az EDF DÉMÁSZ szolgáltatási területén nehéz szociális körülmények között élő fogyasztónak nyújt segítséget.

A tavalyi évben is sikeres volt az együttműködés, hiszen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az EDF DÉMÁSZ Hálózat a közösségért programja a Dél-Alföldön 2860 ügyfélnek nyújtott segítséget 114 millió forint hátralék rendezésében.

Az idei programot bemutató sajtótájékoztatón Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök kiemelte, hogy a Szeretetszolgálat - mint szakmai közreműködő - az EDF DÉMÁSZ támogatását úgy szeretné felhasználni, hogy a programban résztvevő családok is tegyenek meg minden erőfeszítést a tartozásuk rendezésére. Elsősorban azoknak jelenthet segítséget a támogatás, akik nagyobb hátralékkal rendelkeznek, kikapcsolási értesítőt kaptak, vagy már ki vannak kapcsolva a szolgáltatásból, de azok a rendszeresen fizető fogyasztók is igényelhetik a támogatást, akiknek szociális helyzetük miatt minden hónapban nehézséget okoz az áramszámla határidőre történő kiegyenlítése. Az előre fizetős mérővel rendelkező fogyasztók pályázhatnak a mérőfelszerelés előtt felhalmozott hátralékuk rendezésére. Újdonság, hogy ebben az évben azok a fogyatékkal élő védendő fogyasztók is igénybe vehetik a támogatást, akiket súlyos betegségük miatt nem kapcsolhat ki a szolgáltató, ha hátralékot halmoztak fel. Őket a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai személyesen keresik fel otthonukban személyre szabott ajánlattal.

A programban résztvevőknek legalább 50% önrészt kell vállalniuk hátralékuk rendezésében, amire egyedi részletfizetési lehetőséget is kaphatnak. A nyertes pályázókat életvezetési, energiatakarékossági tanácsokat tartalmazó kiadvány is segíti. A hozzá tartozó kérdőív kitöltése a támogatási szerződés feltétele.

Jean-Noel Reimeringer, az EDF DÉMÁSZ vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy immár harmadik alkalommal tudnak a Szeretetszolgálattal közösen segíteni azokon az ügyfeleken, akik önmaguk is részt vállalnak a díjhátralékuk megfizetésében. Végső cél a megelőzés, hogy ügyfeleik a jövőben külső segítség nélkül is ki tudják fizetni határidőre a számláikat - mondta. Az EDF DÉMÁSZ célja, hogy az ügyfelek a későbbiekben, akár támogatás nélkül is rendezni tudják az áramszámláikat, ezért a családsegítő szolgálatokkal együttműködve lakossági fórumokat szerveznek azokon a településeken, ahol a legnagyobb az érdeklődés a pályázat iránt.

A programra a www.halozat.maltai.hu honlapon és a családsegítőkön keresztül lehet pályázni. Akik részt szeretnének venni a programban, egy pályázati adatlapot kell kitölteniük. Azok, akik nem rendelkeznek internetes elérhetőséggel, a helyi családsegítő szolgálatoknál és a Máltai Szeretetszolgálat munkatársainál is segítséget kérhetnek a jelentkezéshez.
 





PDF | nyomtatás | oldal teteje