(magyar)   English   Deutsch   Támogatóink
 
Kezdőlap » Hírek
Hírek
Lapozás:   [1]  2  3


Keresett címke: pályázat

A gyermekszegénység visszaszorítására, megelőzésére és a tartós rászorultságban élők számának csökkentésére fókuszál az új integrált térségi gyermekprogramokat támogató, 15 milliárd forint összértékű kiemelt pályázat - mondta Czibere Károly államtitkár május 19-én sajtótájékoztatón Szerencsen. Az eseményen Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke elmondta: a szervezet mind a 31 járásban jelen lesz, hogy tapasztalatával, jelenlétével segítse a helyi pályázatok megvalósítását.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Békásmegyeri Családok Átmeneti Otthonában több szervezet együttműködéseként generációk találkoztak, hogy együtt alkossanak és közösen nyújtsanak örömöt más rászoruló embereknek.
Megszületett a döntés a MAHÍR Cityposzter és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös, a Dózsa György úti aluljáró kirakatainak hasznosítására kiírt pályázatán, a szakmai zsűri Porcz Patrik "Segíts egy rászorulónak" című pályaművét rangsorolta az első helyre. A tervek alapján megvalósuló alkotásokkal 2015 elején találkozhatunk majd az aluljáróban.
A fővárosi Dózsa György úti aluljáróban látható plakáthelyek és kirakatok ötletes, kreatív kitöltésére hirdet pályázatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a MAHÍR. A Szeretetszolgálat korábban a Nyugati téri aluljárót fogadta jelképesen örökbe, most pedig az ugyancsak elhanyagolt Dózsa György úti aluljáró környezetének rendezését tűzte célul.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat célja, hogy az ócsai lakóparkba olyan családok költözzenek, amelyek számára valóban az újrakezdés lehetőségét jelenti a pályázat. A Szeretetszolgálat nem azt tekinti céljának, hogy a május 10-i határidőre valamennyi lakásba pályázót találjon, hanem azt, hogy a családok problémájára megfelelő megoldást jelentsen a lakópark egyik háza.
    
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az Emberi Erőforrások Minisztériumának közreműködésével pályázatot hirdet vajdasági nyaralásra. Minden – a vörösiszap-katasztrófa idején – devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi állandó bejelentett lakhellyel rendelkező, jelenleg valamely iskola 7. vagy 8. osztályos tanulója egyénileg jelentkezhet 2013. április 18-30. között a www.maltai.hu honlapon április 18-tól elérhető jelentkezési lap kitöltésével.
Annak érdekében, hogy a program minél több bajba jutott családnak nyújthasson lehetőséget, a Kormány döntése értelmében módosított pályázati feltételekkel ismét lehet pályázni az Ócsai Szociális- és Családiház-építési Programban való részvételre.
Az ócsai szociális lakópark házainak bérleti jogaira kiírt pályázat elbírálását követően húsz családot nyilvánított nyertesnek a bíráló bizottság, a jelentkezők többsége nem felelt meg a kormányrendeletben meghatározott feltételeknek. A pályáztatást lebonyolító Máltai Szeretetszolgálat a feltételek módosítására és új pályázat meghirdetésére tett javaslatot.
A jogszabályban meghatározott február 15-i határidő lejártáig 588 pályázó jelentkezett az ócsai lakóparkban épült szociális lakások bérleti jogára. A pályázat most kezdődő, második szakaszában az adatok feldolgozása és kiértékelése zajlik.
A Máltai Szeretetszolgálat "ócsai küldetéséről" is beszélt Kozma Imre atya a szociális lakóparkban tartott sajtótájékoztatón, melyen azt is bejelentette már az első nap délelőtt mintegy huszonöt pályázó regisztrált a honlapon.

Napi evangélium Vasárnapi prédikáció Segíteni szeretnék! Hírek Hitel-S Program Hálózat a közösségért Pályázatok Hírlevél Online adományozás Betegszállítás Sajtószoba
Közlemények
Lapszemle
Kiadványaink



Főszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11784009-20005320 | Adószám: 19025702-2-43