Hírek
2012.12.20.

A Roma Hungaricum karácsonyi koncertje

Monorra látogatott a Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes. A zenészek karácsonyi koncertet adtak a mélyszegénységben élő gyerekeknek és szüleiknek a tabáni telepen.

Hangszerekkel, zenével és a zenészekkel ismerkedhettek a monori gyerekek a Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes karácsonyi koncertjén. Az ingyenes koncerten több mint száz gyerek vett részt a Hangárban. Kiss Dávid, a tabáni integrációs program vezetőjének beszámolója:

„A Hangárból messziről kiszűrődött, ahogy gyakorolnak, hangolnak. Ez is csalogatta a családokat, no meg az ünnepi hangulat, elvégre Karácsonyi ünnepség volt.
A telepi gyerekek nem szoktak a komolyzenéhez, éppen ezért először barátkoztunk a hangszerekkel. Az együttes vezetője egyesével bemutatta az összes hangszert, és a hangszerek megszólaltatóit is. Aztán állathangokat kerestünk az erdőben. Szép lassan megtelt a Hangár is. A városból is érkeztek vendégek, de a telepi családok is megtöltötték a termet. Legalább 100 gyerek és felnőtt hallgatta a muzsikát. A végére előkerült pár komolyabb darab, egy villámcsárdás és egy Liszt mű is.
A komoly hangszereken megszólalt pár könnyedebb darab is, a fiatalság nagy örömére. A kislányok pedig megmutatták, hogy kell táncolni.”





PDF | nyomtatás | oldal teteje