Hírek
2015.04.07.

Csuja Imre előadása az idősotthonban

A hajléktalan ellátó intézmények után a Máltai Szeretetszolgálat Batthyány téri központjába is ellátogatott Csuja Imre színművész, aki ezúttal az épületben működő idősotthon lakói és a földszinten működő egészségügyi centrumban lábadozó betegei előtt lépett fel. A színházat a máltai intézményekbe házhoz hozó kezdeményezés házigazdája, Tóth Simon Ferenc beszámolója.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet."

Megrendítő látni és hallani, ahogyan járóképtelen, idős emberek egyszerre motyogják a fenti sorokat, a Szózatot vagy Radnóti Nem tudhatom című versének sorait. Ezek az általunk iskolapadból ismert szövegek merőben új jelentéseket nyernek, amikor azok a társadalom peremére szorult emberekkel találkoznak.
Ez Csuja Imrének köszönhető, aki szabadidejét ajánlva fel, időseknek és hajléktalanoknak tart előadásokat magyar költők verseiből. Április 2-án, nagycsütörtökön a Máltai Szeretetszolgálat Batthyány téri központjában idős, beteg embereknél járt, az elmúlt hetekben pedig a Vonat lakói hallhatták tőle több alkalommal Ady Endre, Babits Mihály, Petőfi Sándor és mások műveit. A szálló utolsó vagonjában, 50-60 hajléktalan emberrel átélhettük József Atilla sorainak örökérvényűségét:

"Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok."

Ezek az előadások egy induló kulturális programsorozat első lépései, amelynek részleteiről hamarosan beszámolunk.
 

     





PDF | nyomtatás | oldal teteje