2014. március
 
Segítség az áramszámla kiegyenlítéséhez
 

Csaknem kétezer hátralékos fogyasztó szabadult meg tartozásától az EDF DÉMÁSZ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös hátralékkezelő programjának segítségével - hangzott el március 12-én Kecskeméten a 2013-as programot lezáró sajtótájékoztatón.   Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyében, valamint Pest megye déli részén összesen 1834 hátralékos, korábban már kikapcsolt, vagy hátrányos helyzetű fogyasztó kapott támogatást.  A legtöbb pályázat Békés és Bács-Kiskun megyéből érkezett. A dél-alföldi villamosenergia-szolgáltató és a karitatív szervezet nemrégiben újabb együttműködési megállapodást írt alá, 2014-ben és 2015-ben további 150 millió forintos keret áll rendelkezésre a Hálózat a közösségért program folytatására.

Tovább...


Belső igényünk, hogy családban éljünk
 

A család és a közösségi szerepvállalás volt a témája a III. Karitatív Önkéntes Szolgálatok Kárpát- medencei Találkozójának, amelyet március 13-án és 14-én Kecskeméten szervezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A konferencián Kozma Imre atya arról beszélt: az ember belső igénye, hogy családban éljen, hogy keresse társát, és életet adjon. Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár előadásában a karitatív szervezetek magyarországi szerepvállalásának jelentőségét hangsúlyozta. Mint mondta, a kormány egyik legfontosabb feladata, hogy megerősítse a családok szerepét a társadalomban, ebben pedig kiemelt szerep jut a civil szervezeteknek, élükön a Máltai Szeretetszolgálatnak.

Tovább...


Állami elismerés a nemzeti ünnepen
 

Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést vehetett át március 15-én Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke. A rangos elismerést Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át a nemzeti ünnepen. Kitüntetést adni akkor jó és hiteles, ha mögötte közösség, és közösségi akarat áll. Egy kitüntetés ugyanis maga a társadalom értékrendjének formálása. Nagy felelősség azok számára, akik adják, és nagy felelősség azok számára, akik kapják, hiszen példaképeket teremt – mondta beszédében Balog Zoltán. Március 15. alkalmából miniszteri elismerő oklevelet kapott Bondor Lajos, a Közép-dunántúli Régió vezetője.

Tovább... és tovább...

Hétvégi ebéd a rászoruló gyerekeknek
 

A debreceni önkormányzat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Debreceni Csoportjával közösen évente mintegy száz gyermeknek biztosít meleg ételt az év 10 hónapjában, minden szombaton és vasárnap. A program 2014-ben is folytatódik, miután a város 4 millió forintos támogatást ad az idei költségekhez. A döntést sajtótájékoztatón jelentette be Kósa Lajos polgármester. A rászoruló gyermekek hétvégi étkeztetését 1997 novembere óta szervezi a Máltai Szeretetszolgálat debreceni csoportja.

Tovább...

Röviden
- A Magyar Máltai Szeretetszolgálat huszonöt éves fennállásának tiszteletére számos helyi szervezet tartott ünnepi közgyűlést márciusban, így többek között a felcsúti, a tatai, a tatabányai, a hevesi, a sümegi, az ajkai, a káptalanfai, a pápai és a halimbai csoport.
- Életének 62. évében elhunyt Mihálffy László, az üllési csoport vezetője, aki két évtizeden át szolgált a máltai közösség tagjaként. Végső búcsúztatása március 31-én volt.
- Első alkalommal tettek kamarai szintvizsgát a szeptembertől működő Magyar Máltai Szeretetszolgálat Devecseri Szakiskola diákjai, akik március 19-én és 21-én zajlott megmérettetésen 4-es átlagot értek el.
- Százéves nénit köszönöttek a Szeretetszolgálat miskolci idősek otthonában, az idős hölgy az intézmény megnyitása óta, 15 éve él az otthonban.
 

 


LETÖLTÉS PDF FORMÁTUMBAN