2014. február

 
Huszonöt éves a Magyar  Máltai Szeretetszolgálat
 

Huszonöt éve, 1989. február 10-én jegyezte be a Fővárosi Bíróság a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesületet. Az évforduló napján hálaadó szentmisét tartottak a zugligeti Szent Család templomban, amelyet zsúfolásig megtöltöttek a Szeretetszolgálat egykori és mai önkéntesei, munkatársai és segítői. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat sajátos helyet foglal el a máltaiak nemzetközi családjában - hangsúlyozta Kozma Imre atya a szentmise előtt tartott sajtótájékoztatón - hiszen mindenütt a világon, ahol a 900 éves szervezet tevékenykedik, a „segélyszervezet” nevet viseli. Egyedül a magyarországi máltai szervezet neve: Szeretetszolgálat...

Tovább...


Máltai bélyeg a postán
 

Máltai bélyeget bocsátott ki február 4-én a Magyar Posta a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Magyar Máltai Szeretetszolgálat tiszteletére. Kozma Imre atya a bélyeget bemutató eseményen azt hangsúlyozta, hogy a Szeretetszolgálat olyan értékeket tudott megjeleníteni, amelyek a társadalom számára, az emberek megsegítése érdekében nélkülözhetetlenek és elengedhetetlenek. Molnár Róbert, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese pedig azt emelte ki: a posta számára fontos, hogy történelmi értékeket közvetítsen a bélyeg kibocsátással.

Tovább...


A Máltai Rend stratégiai konferenciája
 

Ötévente esedékes nemzetközi stratégiai konferenciáját február 12. és 17. között Rodoszon tartotta a Szuverén Máltai Lovagrend. A mintegy 350 résztvevő négy napon át 15 munkacsoportban tanácskozott a Rend, mint egy szuverén szervezet küldetéséről, Ferenc pápa kiemelten kezelt kérdéseire adandó válaszokról, valamint az új tagok és önkéntesek kiválasztásáról és kiképzéséről. További téma volt a Rend kulturális öröksége, a rászorultak megsegítésére irányuló küldetése, valamint a fiatalok bevonásának szükségessége, melyre Fra’ Matthew Festing Nagymester ismételten felhívta a figyelmet. „Fordulópont vagyunk Rendünk történetében, össze kell kapcsolnunk történelmi küldetésünket a modern világ igényeivel és kihívásaival” -  vallja Nagymester. A konferencia keretében megrendezett első „Máltai Rendi Filmfesztiválon" a „25 éves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat" című film, a közönségszavazatok alapjan 2. díjat nyert, a vitathatatlanul nagyszerű libanoni film mögött. Tovább...

Húsz éve hunyt el Csilla von Boeselager
 

Húsz éve, 1994. február 23-án hunyt el Csilla Freifrau von Boeselager, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társalapítója és örökös tiszteletbeli elnöke. Csilla asszony 1987 augusztusában ismerte meg Kozma Imre atyát, aki akkor a Zugligeti Szent Család templom plébánosa volt, és az egyházközség hívő tagjaival, valamint hittanos tanítványaival a gondoskodó szeretet olyan szervezett formáját hozta létre, amit ez idő tájt az egyháziaknak, egyházaknak tiltottak. Kettejük találkozásából született meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Tovább...

Röviden
- Közösségi házat nyitott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a tatabányai Mésztelepen. A Szeretetszolgálat, Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata és az E.ON Hungária Zrt. szoros együttműködésben hónapokkal ezelőtt rehabilitációs program indult a telepen, amely fontos állomásához érkezett a közösségi ház átadásával. Tovább...
- Leendő szakemberek is bekapcsolódtak a Máltai Szeretetszolgálat önkéntes orvoscsoportjának munkájba, Heves megyébe a jövő fogorvosai kísérték a csoportot. Tovább...
- Február 28-án és március 1-én ezer-ezer adag meleg ételt osztott ki rászoruló emberek között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a karitatív szervezet Batthyány téri központjának udvarán. Az ételosztással arra hívták fel a figyelmet, hogy a rászorulóknak a tavaszi időszak közeledtével, a krízisidőszak végén is szükségük van figyelemre, segítségre és törődésre. Tovább...
- Számítógépeket és speciális szoftvereket adományozott az OTP a Magyar Máltai Szeretetszolgálat keszthelyi Gondviselés Háza Fogyatékkal Élők Napközi Otthonának. Tovább...
 
 

 


LETÖLTÉS PDF FORMÁTUMBAN