2013. június
 
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az árvízi védekezésben
  A Máltai Szeretetszolgálat az árvízi védekezésben a védelem második vonalában dolgozott, elsődleges feladata a gátakra vezényelt emberek kiszolgálása volt, élelmet, vizet, kávét, napolajat, szükség esetén gyógyszert vitt az embereknek. A Szeretetszolgálat a Duna Magyarországi szakaszán több mint harminc helyszínen látta el teajárataival a védekezésben résztvevő egységeket, naponta több alkalommal összesen ötezer ember ellátásáról gondoskodott. A munkálatokban jelentős számú önkéntes vett részt. A dunai áradás ideje alatt magánszemélyektől, cégektől, dolgozói kollektíváktól egyaránt jelentős támogatást kapott a karitatív szervezet. Tovább...

Az árvízi védekezésről és a Szeretetszolgálat tevékenységéről folyamatosan beszámoltunk, ezeket a tudósításokat honlapunkon egybegyűjtve itt tekintheti meg.

Kozma Imre atya aranymiséje
  Pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából gyalogos zarándokúton járta be papi hivatásának állomásait Győrzámolytól Budapestig Kozma Imre atya a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend vezetője. „Szeretnék végigmenni azon az úton – legfőképpen lelki értelemben -, és felkeresni azokat az állomáshelyeket, ahová az Úr rendelt az elmúlt 50 év során” - fogalmazott Kozma Imre atya még az indulás előtt „Azt gondoltam, ne énhozzám jöjjenek az emberek, én megyek el az emberekhez, mert meggyőződésem, hogy az életünk kommunikáció kérdése; ha meg tudjuk szólítani egymást, van közünk egymáshoz. És akkor épül kapcsolat ember és ember között”. Zarándok útja végén pedig ezt mondta: „Isten keresésének útján egymásra is találunk, az igazi találkozásokkal pedig az ember mindig gyarapodik”

Az aranymiséről szóló beszámolók itt és itt olvashatóak.

Áldozatvédelmi program indult
  Június 21-én Egerben szakmai konferencián mutatkozott be az „Együtt az áldozatvédelemben” program, amelyet Heves megyében indított a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Tutor Alapítvány az áldozattá válás megelőzése és az áldozatok megsegítése érdekében. A kétéves projekt európai uniós támogatásból valósul meg, minimum 200 ügyfelet von be a programba, legalább 400 fő számára biztosítja felvilágosító, tájékoztató rendezvényen való részvételt. A program trauma feldolgozó terápiát, önismereti tréninget biztosít az áldozatoknak. Alakul egy azonnali beavatkozásra kiképzett csoport, és emellett zöld szám is működik majd. A legfontosabb cél, hogy minél több áldozati csoporthoz jussanak el az információk, és kiépüljenek a számukra megfelelő, fenntartható, magas szakmai színvonalú szolgáltatások.

További részletek…

Máltai Esték
  A Máltai Esték júniusi, a nyári szünet előtti utolsó rendezvényén Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke tartott előadást „Karitativitás és profizmus” címmel. Az ügyvezető alelnök előadásában arról beszélt, hogy egy olyan nagyra növekedett és jelentős szervezet, mint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, csak professzionális irányítás mellett töltheti be hivatását. Kiemelte, hogy a Szeretetszolgálat 900 éves történelmi és 25 éves magyarországi tevékeny múltja a folyamatos fejlődésről szól. Az előadás során az ügyvezető alelnök fényképekkel és személyes történetekkel illusztrálva mutatta be a Szeretetszolgálatnak az utóbbi években a Kárpát-medencén kívül, Afrikában végzett nemzetközi karitatív tevékenységét.

További részletek…

Röviden

- Június közepén az Uniós Fejlesztések Nyílt Napján a monori Nyitnikék/Biztos Kezdet Gyerekház mutatkozott be. A rendezvényen gyermekprogramok és közösségi programok mellett bemutatkoztak a gyerekház munkatársai is. Tovább…
- A Lánchíd Rádió vendége volt júniusban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat rock zenekara az Underdog Zenekar. A rock banda júniusban két nagy sikerű koncertet is adott Devecserben és Őriszentpéteren. Tovább...
- Júniusban Tatabányán két jelentős esemény is zajlott: június 16–án tartotta Tanévzáró rendezvényét a tatabányai máltai játszótér, június 22-én pedig hivatalosan is átadták a tatabányai máltai játszótér mellett épült rekortán borítású sportpályát. Tovább…
- Ötezer darab pelenkát adományozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat családi és gyermekintézményeinek a SPAR Magyarország Kft. Az ajándékot az élelmiszer-kereskedelmi lánc Facebook oldalán az 1 like=1 pelenka felhívás segítségével „gyűjtöttek össze” a segítőkész látogatók. Tovább…

- Folyamatosan szépül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központjához közeli Budakeszi úti kápolna. A műemléki védelem alatt álló épületet 2011-ben kapta meg a Szeretetszolgálat. A kápolnát száznál is több érdeklődő tekintette meg a Múzeumok éjszakáján. Tovább…

 

 


LETÖLTÉS PDF FORMÁTUMBAN