2013. március
 
Elakadt autósoknak segítettek
 

Három napon át segítették étellel, forró itallal a hófúvásban járhatatlanná vált autópályákon elakadt járművek utasait a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa március közepén. A Nyugat-Dunántúli Régió dolgozói több mint ötven órán át gondoskodtak az M1-es és az M7-es autópályákon veszteglésre kényszerült emberekről. Sok helyszínre a katasztrófavédelem járműveinek felvezetésével jutott el a teajárat. A máltaiak segítsége különösen a hajnali órákban jelentett sokat az utakon maradt embereknek, amikor is az önkéntes segítők nagy része már hazament. Március 26-án az M7-es autópályán több mint kétszáz kamion kényszerült leállásra, a vezetőkrők ugyancsak a Szeretetszolgálat gondoskodott. További részletek itt és itt.

Szakmát is tanulhatnak a veszprémi torony lakói
 

Uniós támogatásból, Komplex Program keretében folytatódik Veszprémben az egykor „Pokoli torony” néven ismert társasház lakóközösségének integrációja. A cél a Házgyári úti épületben szegregált körülmények között élő családok felzárkóztatásának és beilleszkedésének elősegítése. A Komplex Programhoz többi között szociális, oktatási, egészségügyi és foglalkoztatási célkitűzések kapcsolódnak. A program látványos változásokat hoz majd a csaknem kétszáz ember otthonaként szolgáló épületben, így például játszótér épül a gyereknek, szociális irodát, tanodát és fejlesztő szobát alakítanak ki a házban, felújítják a közösségi teret.

További részletek

Adomány a gyerekek szemüvegeire
  Magyar Máltai Lovagok Szövetségének Észak-Amerikai Delegációja 3670 dollárral támogatta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Látás ajándékba! programját. Az adomány egy jótékonysági vacsora bevételéből származott, amelyet az Amerikában élő magyarok körében Habsburg Géza máltai lovag kezdeményezése és a Delegáció támogatása nyomán szerveztek meg. A sikeres est lebonyolításáért köszönet illeti Gruson Barbarát és Bollok Barbarát is, akik komoly szerepet vállaltak a szervezésben. A Látás ajándékba! akció során már több mint 2500 gyermek, illetve nincstelen ember kapott szemüveget.  Az adományt nemrégiben Megyesy Jenő, a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége Észak-Amerikai delegációjának elnöke adta át Vecsei Miklósnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökének. További részletek...
Elhunyt Baittrok László
  Március 10-én Tirolban elhunyt Baittrok László, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének tagja. Baittrok László a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül a rászoruló emberek egyik legodaadóbb támogatója volt, gyűjtéseinek eredményeképpen több mint háromszáz kamion adományt juttatott el Ausztriából Magyarországra, illetve néhány esetben Erdélybe, Felvidékre, és Kárpátaljára. További részletek...
Röviden
- Webnővér. Szociális szakemberek tesztelték a WebNővér internetes portált. A WebNővér elsősorban olyan, úgynevezett informális segítőknek nyújt majd támogatást, akik idős hozzátartozójukat, ismerősüket ápolják otthonukban, vagy akik beteg gyermeket gondoznak. (Tovább...)
- Ócsai pályázat. Az ócsai szociális lakópark házainak bérleti jogaira kiírt pályázat elbírálását követően húsz családot nyilvánított nyertesnek a bíráló bizottság, a jelentkezők többsége nem felelt meg a kormányrendeletben meghatározott feltételeknek. A pályáztatást lebonyolító Máltai Szeretetszolgálat a feltételek módosítására és új pályázat meghirdetésére tett javaslatot. (Tovább...)
- HELPS Program. Idősödő lakosság, elmagányosodás, szociális ellátórendszerek elégtelensége. A minőségi, otthoni élet igénye az intézményes léttel szemben. Ezekre a nehézségekre keresi a jó megoldásokat közép-európai partnereivel együtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a HELPS transznacionális projektben. (Tovább...)
- Máltai Esték. A Máltai Esték első nyilvános rendezvényén Kozma Imre atya tartott előadást a keresztény világ legidősebb karitatív szervezetéről, a Szuverén Máltai Lovagrendről, a szeretetszolgálat jelentéséről és felelevenítette a XVI. Benedek pápával történt találkozásának történetét is. (Tovább...)
Impresszum és leiratkozási információk helye

 


LETÖLTÉS PDF FORMÁTUMBAN