Hírlevél
2010 október
 
 
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységének fontos eseményei 2010 októberében:
 
 
A Máltai Szeretetszolgálat lakást bérel a vörösiszappal elöntött területen élő, a katasztrófa miatt otthonukat veszített családoknak. A döntést 2010 október 8-án jelentette be Kozma Imre atya, miután Orbán Viktor miniszterelnökkel és Pintér Sándor belügyminiszterrel konzultált a szeretetszolgálat katasztrófa utáni szerepvállalásáról. A felajánlás a lakhatásukat bárnilyen okból elveszített kolontári és devecseri családoknak szól, akikről helyzetük rendezéséig, de legalább fél éven át gondoskodik ily módon a máltai szervezet. A károsult családok ezzel lehetőséget kapnak arra, hogy nyugodt körülmények között tekintsék át lehetőségeiket, és ne kényszerítő körülmények hatására döntsenek jövőjükről. A költözések koordinálására a szeretetszolgálat saját képviseletet nyitott Ajkán, ezzel párhuzamosan a vörösiszappal elöntött területeken végzett kárfelszámolási munkálatokból is kiveszi a részét.
(További részletek: http://maltai.hu/index.php?node=979)
 
Miközben a Máltai Szeretetszolgálat a miniszterelnök által Magyarország legnagyobb ökológiai katasztrófájának minősített vörösiszap ömlés helyszínén is segítséget nyújt, változatlanul folytatódik a májusi árvízzel elöntött településeken végzett munkája. A karitatív szervezetek közül egyedülálló módon helyben (Felsőzsolcán) nyitott segélykoordinációs képviselet azóta is fogadja a helybelieket. A szeretetszolgálat jelenleg az újjáépített otthonok berendezésével, bútorokkal és háztartási gépekkel segíti a károsultakat.
(További részletek: http://maltai.hu/index.php?node=918)
 

Találkozó a képviselőkkel. A katasztrófák árnyékában viszonylag kevesebb figyelmet kapott október 14-én az országgyűlési képviselők és szakmai vezetők meghívásával szervezett háttérbeszélgetés, melynek témája a gyermeki szegénység volt. A találkozó előzményeként a Máltai Szeretetszolgálat tavasszal, az Országgyűlés alakuló ülésén azzal a kéréssel fordult valamennyi képviselőhöz, hogy kapcsolódjon be a gyermeki nyomor ellen folytatott küzdelembe, válasszon egy ügyet, intézményt, vagy közösséget, amelyet részleteiben is megismer.
(További részletek: http://maltai.hu/index.php?node=892)
 
A miniszter véleménye. „Az ország számára is fontos az a munka, amit önkéntesek serege végez” – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, aki október 8-án helyszíni látogatása alkalmával ismerkedett a Máltai Szeretetszolgálat munkájával, amelyből a házigazdák a bajbajutottak közötti személyes jelenlétet emelték ki. Látogatása végén a miniszter a sajtó képviselői előtt úgy fogalmazott: „a legszélesebb nyilvánosságot kell megteremteni a máltai szeretetszolgálat önkéntes és szakszerű munkájának”.
(Részletesebb beszámoló: http://www.mno.hu/portal/741302)
 
Az aluljáró gazdái.
Októberben tovább folytatódott a Nyugati téri aluljáró örökbefogadásával fémjelzett program, melynek során a máltai szervezet a Hajléktalanokért Közalapítvánnyal közösen azt kívánja megmutatni, milyen lehetne Budapest talán legforgalmasabb közterülete, ha lenne egy felelős gazdája a területnek (részletesebben: http://maltai.hu/index.php?node=970). Felújítási munkálatok zajlottak a veszprémi házgyári úti toronyházban (az előzményekről itt olvashat: http://maltai.hu/index.php?node=931). A szeretetszolgálat orvoscsoportja közben a moldvai csángóknál végzett szűrővizsgálatot, olyan településeken, ahol az egészségügyi alapellátás egyszerűen nem létezik. (A tapasztalatokiról itt olvashat részletesebben: http://maltai.hu/index.php?node=980).
 
 
 

LETÖLTÉS PDF FORMÁTUMBAN