2010. április 1. –  2. évfolyam 2. szám 
 

Kedves Olvasó!

Küldje tovább a hírlevelet azoknak az ismerőseinek, barátainak, akikről úgy gondolja, hogy érdekelhetik a Máltai Szeretetszolgálatnál történtek, vagy küldje el azok e-mail címét, akik szívesen olvasnának munkánkról!
 
 

Húsvéti üzenet

 

A világ „hideg tumultusából” Isten „meleg csendjébe”

 

Krisztus feltámadt!, de időbe tellett, amíg az emberi szív kiérlelte a maga válaszát: Valóban feltámadt!
 
Jézus feltámadása valóban felülmúl minden emberi elképzelést. Nem múló földi léte hosszabbodott meg ráadás-idővel. Nem is csupán azt bizonyítja, hogy az élet nem ér véget a halállal, hanem belülről változtatta meg az emberi történelmet.
 
A kereszthalállal halt Feltámadottban megmutatkozik az élet valódi értelme és célja. Embermódon élni csak egymással közösségben lehetséges, abban a szeretetben, amely Jézus feltámadása óta végérvényesen részévé lett a történelemnek.
A Feltámadott Isten „meleg csendjébe” húzódott vissza, hogy Isten szeretetét visszavonhatatlanul beleáramoltassa a világ „hideg tumultusába".
 
„Az embernek meleg csend kell, és hideg tumultust adnak neki” – írta Simone Weil. „Nos, pontosan ez a „meleg csend” Isten dicsőségének, föltámadásának, eljövetelének és minden egyes látogatásának elvéthetetlen ismertetőjegye. Pontos ellentéte annak a „hideg tumultusnak”, amit az ember oly gyakran kap, s amit maga is oly esztelen módon hajszol” – jegyzi meg a költő, Pilinszky János.
 
Hogy ki részesül a húsvét „meleg csendjéből”, személy szerint lehetetlen megnevezni. Ez a végtelen Isten és a véges ember drámájában Isten szeretetének örök előjoga. Egy bizonyos: Senki sincs kizárva belőle.
Míg korábban a mózesi törvények és egyéb előírások mindig szétválasztást jelentettek az emberek között, most e szakadék legyőzetett, mert Isten minden embernek felkínálja békéjét, üdvösségét. Új szeretettörténet kezdődött Isten és minden ember között.
 
A hitben Jézus feltámadásából kapunk részt, ami az evilági szegénységben az Isten gazdagsága, evilági veszteségeinkben az örök élet vigasza, a szelídség alázatában az Isten hatalma, az irgalmasság önpazarlásában az isteni gazdagság, a tiszta szív lemondásában az Isten ragyogó arca, a békesség-szerzők idegölő fáradalmaiban az Isten gyermekeinek öröme, az üldözöttség és rágalmazottság keserveiben az Isten uralmának fényei.
 
Különös ellentmondásnak tűnik, hogy Jézus Krisztus értünk meghalt és feltámadt, látszólag mégsem változik a világ. Jézus nem megváltoztatta, hanem megváltotta a világot.
A meseszerű harmónia meghalt a kereszten, végérvényesen kiderült, hogy a jóság erőszakot szenved, hogy bűnök közepette utópia a „mindig minden rendben legyen” boldogság-elképzelés.
Húsvétkor új boldogságfogalmat kaptunk: Az a boldog, aki már Istennel van!
 
A látszólag nem változó világban a változni akaró embert tanítja Jézus a szeretetre. Abban segít, hogy megtaláljuk a kiengesztelődésre áhítozó korunkban a bocsánatkérés és megbocsátás szavait, amelyek egyedül és kizárólag képesek közösséget teremteni minden emberrel.
Akik ezt elfogadják, új helyzetet teremtenek a földön, mert mindennapjainkat nem az ököljog és bosszúvágy határozza meg, hanem a türelem „királyi” erénye, és a remény világító ösvénye.
 
2010 Húsvétján
 
Kozma Imre
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
elnöke 
 

 

Közlemény

 
Törekszünk arra, hogy gazdaságosan működjön Egyesületünk, ezért időről időre megvizsgáljuk, miként lehet azokat a költségeket csökkenteni, amelyek nem közvetlenül a rászoruló emberek támogatását szolgálják. A közelmúltban az országos fiókhálózattal rendelkező pénzintézeteket felkértük, tegyenek ajánlatot banki szolgáltatásokra. A legkedvezőbb ajánlatot az OTP Bank Nyrt. tette, ezért szerződést kötöttünk velük. A mai naptól kezdve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bankszámla számai megváltoznak. Számlaszámunk a honlap jobb alsó részében látható - az eddigi gyakorlat szerint.
 

Új bankszámla számunk: OTP Bank 11784009-20005320

 
Tájékoztatjuk Adományozóinkat és Partnereinket, hogy a régi számlaszámok megszüntetésére a későbbiekben kerül sor.
 
 

Visszatekintés: az elmúlt hónap hírei

 
Játszótér programunk támogatása
Mentési gyakorlat a Bükkben
Cseppben az élet
Megújult keszthelyi intézményünk
A beteg aranyórája
Katasztrófavédelmi képzés
A hatékonyabb családgondozásért
Vuk ovi Srí Lankán
Adomány Kárpátaljára
Az utolsó csomag adomány kávé
 
 

Rólunk írták

 
 
 
Amennyiben valamelyik programunkat támogatni kívánja, megteheti ezt bankkártyája segítségével. Az internetes vásárlással teljesen megegyező módon lehetséges a tranzakció lebonyolítása.
 
 

Köszönettel fogadjuk észrevételét, javaslatait a hirlevel [kukac] maltai.hu e-mail címen.

 
 
 
 2009-2010. | © Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület

LETÖLTÉS PDF FORMÁTUMBAN