2009. augusztus 23. – 1. évfolyam 9. szám 
 

Kedves Olvasó!

Küldje tovább a hírlevelet azoknak az ismerőseinek, barátainak, akikről úgy gondolja, hogy érdekelhetik a Máltai Szeretetszolgálatnál történtek, vagy küldje el azok e-mail címét, akik szívesen olvasnának munkánkról!
 

Fókuszban: a Nyugati téri aluljáró örökbefogadása

...bennünket nem az érdekel, hogy ki a felelős az aluljáróban kialakult helyzetért, hanem az, hogy ki tehet érte...
 
Budapesten, 2009-ben a Nyugati téri aluljáróban mintegy 300.000 ember fordul meg naponta. Ide özönlik be mindenki, akinek indul, vagy érkezik a vonata, aki a metrón utazik és átszáll a buszvégállomáson a város legforgalmasabb járatára, a 6-os villamosra, vásárolni igyekszik a Westendbe, a Spar-ba vagy a környező üzletekbe, iskolába megy illetve a közvetlen környék számos vendéglátóhelyének valamilykéhez tart.
 
A területnek számos gazdája van, a Főpolgármesteri Hivatal, a Magyar Államvasutak, a Budapesti Közlekedési Vállalat, és számos, az üzleteket, helyiségeket bérlő vállalkozás.
 
Aki azonban csak egyszer is megfordult ebben az aluljáróban, joggal gondolhatja, hogy ez a gazdátlan terület a város legsötétebb bugyra. A volt Skála áruház előtti csigalépcső évek óta málladozó és mára életveszélyessé vált betonszerkezete, a kiálló, rozsdás betonvasak, a töredezett, hiányos burkolatok, a törött üvegtáblák, a lógó elektromos vezetékek, a szemét, az emberi és állati ürülék joggal kelt undort az emberekben. Tovább rontja az összképet a kirakodós boltok rémisztő állapota és választéka. Az itt életvitelszerűen élő hajléktalan emberek, a bűnözők, a stricik, a magukat nyíltan áruló prostituáltak és a mindannyiunkat fenyegető zsebtolvajok egyaránt természetes életteret találnak maguknak itt. Gyakori az ittas emberek látványa is, mivel az aluljáróban működési engedéllyel és valamilyen okból évtizedes bérleti joggal rendelkező kocsmák folyamatosan biztosítják az utánpótlást.
 
Kinek jó ez így?
Miért nem tesz már valaki valamit?
Kinek a felelőssége mindez?
Kinek lenne a dolga, hogy megváltoztassa ezt a borzalmas helyzetet?
 
A válasz egyszerű. Ha a felelősöket keressük, nem változik semmi. Nekünk, a Nyugati teret használó embereknek nem jó ez így! Nekünk fontos, hogy mi történik itt, hiszen ez a mi életterünk, és nekünk fontos, hogy kulturált, esztétikus, és bennünket szolgáló legyen a környezet ahol gyermekeink nap mint nap megfordulnak és szívják magukba öntudatlanul is ezt a kultúrát, amit a hely sugároz. A külföldi vendégeinkről nem is beszélve.
 
Összefogtunk a Hajléktalanokért Közalapítvánnyal annak érdekében, hogy megszervezzük és végrehajtsuk a változást. 2009. szeptember 18-án, a Takarítás Világnapján önkénteseinkkel hozzáfogtunk az aluljáró kitakarításához.
 
 
Szeretnénk ezzel a közösségi akcióval mintát mutatni arra, hogy nem kell mindenben az államra és a hivatalokra várni. Meggyőződésünk, hogy az emberek igenis megnyerhetőek a jó ügyek érdekében, képesek a cselekvésre, és képesek összefogni az okos, közösséget szolgáló célok érdekében.
 

Országos Találkozó Lakiteleken

Évek óta hagyomány, hogy az ősz kezdetén Országos Találkozóra gyűlnek össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai Lakiteleken. Ezek az együttlétek alkalmat adnak lelki feltöltődésre, szakmai ismeretbővítésre, személyes, baráti kapcsolatok építésére, megerősítésére. Az idei találkozón az önkéntességről folyt a közös gondolkodás.
  
Bővebben...
 

Sólyom László Tarnabodon

Sólyom László köztársasági elnök országjáró körútja során szeptember 19-én felkereste Tarnabodot, ahol meglátogatta az általunk létesített Befogadó Falu lakóit, elektrotechnikai bontóüzemünket, majd az egykori kocsmából átalakított játszóházban beszélgetett gondozottainkkal.
 
Bővebben...
 

 

Jótékonysági borárverés

Harmincezer forint híján 3 millió forint lett a 18. Budapesti Nemzetközi Bor –és Pezsgőfesztivál egyik legrangosabb eseménye, a Jótékonysági Borárverés végösszege, amelyet a szervezők a korábbi évek hagyományait folytatva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlottak fel.
 
 
 
Szeptember 17-én, a Hadtörténeti Múzeumban, gálavacsorával egybekötött és az Orosz Zoltán Trió közreműködésével megtartott rendezvényen nyolcadik alkalommal került sor arra, hogy a borászok - a Magyar Szőlő - és Borkultúra Nonprofit Kft. szervezésében - összefogtak a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal azért, hogy segíthessenek a rászorultakon.
Az eseményen, ahol Vecsei Miklós, a most húsz éves Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökhelyettese köszöntötte a vendégeket, 45 tétel került „kalapács alá”. Az árverést Dr. Dula Bence, szőlő-bortermelő, nemzetközi szaktanácsadó vezette le.
 
Bővebben...
 

 

Önkéntes szolgálat Meðugorje-ban

Második alkalommal utaztak a boszniai Mária kegyhelyre Mentőszolgálatunk önkéntesei, hogy szükség esetén segítséget nyújtsanak a zarándokoknak.
 
 
 
A kegyhely egészségügyi biztosítását a világ különböző részeiből jelentkező máltai önkéntesek látják el.
 
Bővebben... 
  

Gyakorlat és képzés Sukorón

A sajtóban ingatlanpanamák miatt ismertté vált település számunkra egészen mást jelent. Festői helyen lévő arborétuma már második évben ad otthont Mentőszolgálatunk önkénteseinek megrendezett gyakorlat lebonyolításához.
 
Ebben az évben a mentők gyakorlatával egyidőben első alkalommal tartottuk képzést önkéntes katasztrófavédelmi munkatársaink számára. 
 
 
Bővebben...
  

Önkéntesek Németországból

Németországból fiatalok érkeztek hozzánk, akik egy évig önkéntesen szociális munkát végeznek különböző intézményekben.
 
18 éve működünk együtt az Initiative Christen für Europa egyesülettel a "Hidat építünk Európában egy éves önkéntes szociális szolgálattal" elnevezésű program keretében.
  
Bővebben...
 

Fornetti adomány Kecskemétről

Kisasszony napján, szeptember 8.-án a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti csoportja 19.261 darab csokis és lekváros péksüteményt osztott ki a város általános iskolás tanulói számára.
 
 
A jótékony adományt a Fornetti Kft. biztosította, amelyből jutott a máltai hajléktalanellátó intézmények számára is a Dél-Alföldi régióban és az ország más területein is.
 
   

Nyugat-Dunántúli Régiónk programjai

Eurocamp
2009. augusztus 15.-22 között került sor a 13. Eurocamp, nemzetközi máltai ifjúsági tábor megrendezésére Magyarországon, Győrújbaráton. Az MHD Würzburg és az MMSZ Nyugat-Dunántúli Régió szervezésében 6 országból 72 fiatal vett részt az egy hetes táboron. A fiatalok Németországból, Szerbiából. Albániából, Lengyelországból, Romániából és Magyarországról érkeztek. Számos vidám kulturális és sporteseményen, kirándulásokon ismerkedhettek egymással, cserélhettek tapasztalatokat. Esténként tábortűz mellett adtak izelítőt országuk történelméről, hagyományairól. A workshop alkalmat adott a különböző országok máltai ifjúsági tevékenységének megismerésére, jó gyakorlatok, ötletek, tapasztalatok kerültek átadásra, mellyel mindenki gyarapíthatja hazájában a segítő tevékenységet.
 
 
A fiatalok nagy örömmel vettek részt a Szent István napi Körmeneten és szívesen nyújtottak segítséget a vízosztásban.
 
Gyógyszeradomány
Koleszterin szint csökkentésére szolgáló gyógyszerkészítményt kaptunk nagyobb mennyiségben adományként, amelyek szakorvosokon keresztül osztunk szét a rászoruló betegeknek.
 
Bővebben...
 
Családi nap
Szeptember 12-én Családi napot rendeztünk Győrben. Ez a rendezvény szorosan kapcsolódik plázaprogramunkhoz, amely modellkísérletink sorába tartozik.
Bővebben...
 
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régiója a SzínStér nevű közösségi helyet 2009. februárjában hozta létre a Győr Plázában, 14 helyi szervezet együttműködésével a „Veled-Érted” féléves bűnmegelőzési projekt keretében. Fő célunk az volt, hogy a 12-18 éves plaza-látogató fiataloknak hasznos és tartalmas szabadidő eltöltésre kínáljunk lehetőséget, ezáltal prevenciós tevékenységet fejtsünk ki egészségvédelem és bűnmegelőzés terén. A projekt finanszírozója, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium kísérleti modellprojektünket, annak végén a jó gyakorlatok („ best practice”) soraiba emelte.
 
 
 
 

Mozgássérült tábor - együttműködésben a Lovagrenddel

Augusztus utolsó hetében a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége 14. alkalommal rendezte meg hagyományos táborát a Kárpát-medencei mozgássérült fiatalok részére a kőszegi Verbita Missziós Rendházban.
 
 
 
A fiatalok Erdélyből, Kárpátaljáról, a Vajdaságból, a Felvidékről érkeztek, de jöttek Budapestről, Szegedről, Tokajból, Sopronból, Kőszegről és Szombathelyről is. A közel 50 fős tábort a szervezésben segítő szombathelyi fiatal máltaisok érdekes programokkal várták.  
 
A környékbeli településekre – Ják, Körmend, Németújvár, Léka és Szombathely – tervezett kirándulásokon túl a reggeli elmélkedések, mozgásgyakorlatok, a vidám esti műsoros vacsorák és játékok a már kialakult baráti kapcsolatok elmélyülését, új barátságok kialakulását igyekeztek elősegíteni. A táborlakók közel 70 százaléka „visszajáró” vendég, de az újak is hamar bekapcsolódtak a közösség életébe.
 
A táborban a lovagend tagjai és Szeretetszolgálatunk önkéntesei közösen gondoskodtak arról, hogy mindenki szép élményekkel térhessen haza.
 
  
 
Amennyiben valamelyik programunkat támogatni kívánja, megteheti ezt bankkártyája segítségével. Az internetes vásárlással teljesen megegyező módon lehetséges a tranzakció lebonyolítása.
 
 

Köszönettel fogadjuk észrevételét, javaslatait a hirlevel [kukac] maltai.hu e-mail címen.

 
 
 
 2009. | © Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület

LETÖLTÉS PDF FORMÁTUMBAN